Nem gondoltam volna, hogy meg fogom nézni "A Föld után" legújabb hollywoodi alkotást, de aztán a Sors úgy hozta, hogy végül a tegnapelőtt moziba mentem és az adott választékból emellett döntöttem. Korábbi ellenérzésem egyszerűen csak azon előítéletem miatt volt, hogy biztosan ez a film is a szokásos sablonokban gondolkodik, amikor valamilyen idegen civilizáció (horrorszerű szörnyekkel) csak egyszerűen el akarja pusztítania az embereket, de aztán akad egy vagy néhány hős, aki(k) megmenti(k) az egész emberiséget. Azonban a filmben végül részben kellemesen csalódtam, még ha jócskán fogalmazok is meg vele szemben kritikákat. Amiért a film végső soron inkább pozitív, mint negatív érzéseket keltett bennem, az elsősorban azért volt, mert éppen a bennünk levő félelem legyőzése szerepelt mint fő motívum. Igaz, azért a szokásos sablonok benne voltak, mint idegen civilizáció által genetikailag programozott szörnyek az emberek kipusztítására, meg a szokásos gyerekhőssel, apa-fia konfliktussal, valamint rengeteg futurisztikus ketyerével és természetesen az elmaradhatatlan happy-enddel a végén. Erőszak azonban a kelleténél több nem volt, így jó szívvel tudom ajánlani olyanoknak is, aki hozzám hasonlóan nem szeretik a horrorfilmeket. Amiben meglátásom szerint a film teljességgel eltért a már megszokott panelektől, az maga a hős szerepe volt, ő nem az emberiséget mentette meg, hanem csak saját magát és sebesült apját. Ha a filmben levő tudományos-fantasztikus körítést lehántjuk, mind a hagyma külső héját, akkor már megláthatjuk a film legfőbb mondanivalóját is: a bennünk meglevő félelmekről, azok természetéről és legyőzésének módjáról. Ahol az embert gyilkoló bestiát akár metaforaként is értelmezhetjük, mint a saját bennünk levő félelmek gyilkos tükörképét. Ahogy a film plakátjának alcímében is szerepel: "A veszély valódi, a félelem a mi választásunk". Hiszen a bennünk levő félelem az, amelyik végső soron megbénít minket és amitől nem vagyunk képesek tisztán érzékelni a körülöttünk levő valóságot.

A film főszereplői az apa-fia páros, ők mind a filmvásznon, mind a valóságban azok: Will Smith (Cypher Raige) és Jaden Smith (Kitai Raige), akik az egyedüli túlélői egy kényszerleszállásnak egy elhagyatott bolygón, ami mellesleg éppen a Föld. Amúgy a film indítása is már apokaliptikus, hiszen az emberiségnek a filmbeli cselekmények előtt 1000 évvel el kellet hagynia a Földet, mivel sikerült a klímáját kellőképpen felborítania, így az már élhetetlen lett az emberiség számára. Sajnos a filmben, meglátásom szerint, erre nem fordítottak kellő mennyiségű időt és filmkockát, pedig a film kapcsán még egy honlapot is szerkesztettek, amiben próbálják bemutatni a filmkészítők, hogyan is nézne ki a Föld 1000 évvel azután, hogy az emberek már elhagyták (lásd a lenti két képet). Ez amúgy a néhány éve a National Geographic csatornán vetített nagy sikerű "Élet az emberek után" című film és filmsorozat alapgondolatát jeleníti meg. A Föld ökoszisztémájának ember általi megrongálására mindössze néhány elejtett mondat hivatkozik a film elején, pedig meglátásom szerint 5-10 percen keresztül is sokkolhatták volna a nézőket azzal kapcsolatban, hogy az a sok építmény, amire olyan büszkék a modern civilizáció emberei, hogy válhat az idő martalékává pár száz év leforgása alatt. Ez azonban elmaradt, így a néző a súlyát se fogta fel mindannak a következménynek, ami a klímaváltozással járhat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a cikk végén idézett filmkritikus tudatlansága.

Az Eifell Torony most és 750 évvel az emberek eltűnése után (Forrás: afterearthdecay.com)

Szintén csak néhány percre tért ki a film a fiatal fiú (Kitai Raige) kiképzésben tanúsított magatartásáról, ami látványosabbá és érthetőbbé tette volna azt a kontrasztot, ami a kiképzés és a valódi élet között meghúzódik. Ugyan a bölcs feljebbvalója hangsúlyozta, hogy miért nem tartotta érdemesnek előléptetni, amikor a következő kulcsmondata elhangzott: "Feladatteljesítés közben az érzelmeid vezetnek. Összetéveszted a bátorságot a vakmerőséggel.". De ez kevésnek bizonyult, látva a lent idézett kritikákat. Ami a dolgok érzelmi oldalát illeti az éppenséggel egyszerű, de egyben nagyon is hétköznapi: a fiatal fiú mindenáron szeretné, hogy a távollévő apja - akit az emberiség megmentőjeként tisztelnek - megbecsülését és tiszteletét kivívhassa. Csakhogy az apa túlságosan el van foglalva az emberiség megmentésével és közben alig látja a családját (leginkább futurisztikus videotelefonon keresztül). 

Ami a vakmerőséget illeti, a kiképzés minden esetben ismerős terep az egó számára, ott látványos meglepetések nincsenek, hiszen szokásos dolgok történnek, amiben nincs kihívás. Úgy tűnhet, mintha csak az számítana, hogy ki tud hamarabb felmászni a sziklára, vagy gyorsabban lefutni egy kitűzött távot. Ennek a ténynek a kihangsúlyozása azonban a filmben elmaradt, ezért sokak számára már érthetetlen (lásd a végén a filmkritikust), hogy a tehetséges fiú, aki egyben az emberiség megmentőjének fia, az éles helyzetben miért bénázik annyit. Pedig ez nagyon is emberi tulajdonság, amikor a kiképzésen még hencegő kiskatona az éles "tűzvonalban" szó szerint beszarik magába csinál és az ijedségtől dermedten csak azt motyogja a távollevő sebesült apjának, hogy gyere ments meg engem, mert én képtelen vagyok bármit is csinálni. Ez jól ábrázolja, hogy az embernek magáról alkotott képe legtöbbször köszönő viszonyban sincs a valósággal és csak az éles helyzetekben derül ki, hogy ténylegesen ki az, aki képes megállni a helyét. 

Amúgy az apa és fia közti feszültséggel terhelt viszonyra az anya világít rá, amikor kimondja férjének: "Van egy fiad, akit nem ismersz. Szüksége van rád. Neki nem parancsnok kell, hanem az apja." Ezért aztán az apa eldönti, magával viszi fiát a legutolsó katonai küldetésére. Mivel azonban az útjuk során nem várt események lépnek fel - számomra érthetetlen módon, a "semmiből" egy aszteroida övezet bukkan fel, ami között kell manőverezni és ami leginkább a Csillagok Háborúja filmet juttatja eszembe -, így egyedüli menekülési útvonalként csak a féreglyuk merül fel lehetőségként. Ez utóbbi még sokak számára tűnhet fantasztikumnak, de a fizikusok között már létezik elméleti lehetőségként. A hiperugrás után azonban kénytelenek azonnal kényszerleszállást végrehajtani a legközelebbi bolygóra, ami éppenséggel a Föld, ami már 1000 éve nem az emberiség otthona. A kényszerleszállásból azonban zuhanás lesz, és csak ketten élik túl, apa és fia. Meg persze a genetikailag programozott idegen szörny ("ursza"), amit kiképzési céllal vittek volna el az űrhajóval egy katonai támaszpontra. Ráadásul az apa mindkét lábára megsérült, így a fiára hárul, hogy az űrhajó farkában található vészjelzőt megszerezze, ami történetesen 100km-re odébb zuhant le a dzsungel közepén. Ahogy a filmben elhangzott a Föld "egy 1-es fokozatú zárt bolygó", bármit is jelentsen ez. A filmből csak annyi derült ki, hogy a levegőt több órán keresztül nem tudja az ember belélegezni, ahhoz valamilyen, a tüdőt bevonó anyag beszippantása szükséges, valamint a Föld tele van ragadozókkal.

Hiperugrás a féreglyukon át (Forrás: http://www.afterearth.com)

Az eddigiek alapján talán semmi érdemlegeset nem lehetne erről a filmről mondani, de a dolgok számomra innentől válnak igazán érdekessé. A film ettől fogva az apa és fia közti drámára szorítkozik, persze a megfelelő cselekménydús környezettel és a nagyon szép tájakkal. A képet csak az árnyalja, hogy a szereplők kiválasztása nem sikeredett eléggé jól, hogy finoman fogalmazzak. Will Smith alakításában Cypher olyan, mint egy robot és annyi érzelem tükröződik az arcán, mint Arnold Schwarzenegger Terminátorjában. Miközben ez egy nagyon is valódi dráma, hiszen az apa a fiát kénytelen a veszélynek kitenni a túlélésük érdekében, miközben ő magatehetetlenül fekszik a hajóroncs biztonságában és az egyedüli segítség amit a fiának nyújthat, csak a jó tanácsok tömkelege. A már kamaszkorban levő gyerekek szülei feltehetően átérzik e jelenet drámaiságát, hiszen nagyon sokszor szembesülnek azzal a tehetetlen érzéssel, hogy gyereküknek legtöbbször nem tudnak segíteni a jó tanácsok osztásán kívül (és itt nem anyagi dolgokra gondolok). Végül is a gyerekük ugyanúgy kénytelen végigmenni az Életnek nevezett rögös úton a megfelelő megtapasztalásokkal gazdagodva, akárcsak a szüleik és a film is szerintem erről szól. Ami a fiút illeti, az következő kritikával teljesen azonosulni tudok: "A Föld után egy újabb állomás Will Smith nagyra törő tervében, hogy filmsztárt csináljon Jaden Smithből. Nem véletlenül írtam sztárt, ugyanis a büszke apa nem hisz a dolgok rendes menetében: a fiát rögtön a csúcson akarja látni, és az sem zavarja, hogy Jaden színészként eddig semmi olyat nem mutatott, ami miatt a saját jogán megérdemelné a hírnevet."

Válaszút előtt: repüljön a mélybe vagy forduljon vissza (Forrás: http://thingsoverflow.com)

A fiú viszontagságos útja során ismerkedünk meg azzal a történettel, hogy miért is tekintik az apját az emberiség megmentőjének. Nem, nem azért, mert halomra nyírta ki az idegen szörnyeket, hanem mert rájött, hogyan lehet védekezni ellenük. És itt nem a horrorfilmekben ismerős "ezüst golyó", vagy valami hasonlóra kell gondolni. Nem, a szörnyeknek alapvetően nagyon jó szaglásuk van, de látásuk nincs, így habár mérföldekről képesek megérezni a rettegésben élő emberek "szagát", vagyis az emberek által, a félelmükben kibocsájtott feromonokat, a nyugodt embereket képtelenek még egészen közelről is érzékelni. Vagyis nem is annyira a szörny gyenge pontját fedezi fel, hanem az emberekét! Az apja azt is elmeséli, hogyan tapasztalta meg a filmben "kísértésnek" nevezett meditatív állapotot, miközben egy szörny a víz alá nyomva meg akarta fullasztani őt. Akkor ott ő egy adott pillanatban - amikor a halál küszöbén állt -, hirtelen elmúlt belőle minden félelem és már nem rettegett a jövőtől (a haláltól), hanem érzékelte a jelent: érezte a vállába szúródott karmokat és látta a vízben feloldott vérét a nap fényében. És akkor teljes lelki nyugalommal kiszabadította magát a szörny karmai alól, miközben az ursza képtelen volt már megtalálni őt. A fiának is mindegyre ezt tanácsolta: "kapaszkodj meg a jelen pillanatában". Még ha ez sokak számára csak ezoterikus dumának vagy egyenesen szcientológiás baromságnak is tűnik, a film mégis példát mutat arra, hogy egy pánikba esett embert hogyan lehet megnyugtatni egyszerűen azáltal, ha arra kérjük, hogy nézzen a szemünkbe és lélegezzen mélyeket. Hiszen ekkor nem a félelmére  összpontosít, hanem a jelenben lévő légzésére és a másik ember jelenlétére.

Számomra éppen emiatt az embereket gyilkoló szörny egy metaforaként is értelmezhető, mint az ember félelmének gyilkos tükörképe. Mert, ahogy a filmben az apa a fiának is mondta: "A félelem nem valóságos. Félre ne érts, a veszély az valódi. De a félelem rajtunk múlik." És ha netalán az Olvasó csak legyintene erre, gondolkodjon el azon, hogyan lehetne a veszéllyel szemben védekezni, ha az emberek pánikba törnek ki és egymást eltapossák. A fiú útja során meséli el az apja a félelem mibenlétét is. A félelem nem egyéb, mint a fejünkben kavargó gondolatok a jövő negatív lehetőségeit számba véve. Ekkor a tudat beszűkül és csak a negatív lehetőségre koncentrál, miközben az csak eshetőség és még nem valóság! És a beszűkült tudat közben nem érzékeli a jelent, amiben van lehetőségünk akár a jövőbeni veszélyt is elkerülni. Így a rettegés közepette képtelenek vagyunk megfelelően cselekedni. Szó szerint megbénít a félelem, vagy akár rossz cselekedetekkel saját magunknak okozunk még nagyobb bajt.

De persze jó tanácsokat könnyű osztogatná, más azt átélni és megtapasztalni. A fiatal fiú, aki a kiképzésen még hencegett a jó eredményeivel, a dzsungel közepén szó szerint pánikba esik már az út elején, amikor egy kíváncsiskodó majom közelebb merészkedik hozzá. Apja tanácsa ellenére, a fiú félelmében megdobja egy nagyobb kővel a majmot, remélve, hogy az ijedtében elszalad. Csakhogy az erőszak erőszakot szül, és a majom segítségként a többi társát is odahívja, de most már nagyon is agresszívan és kövekkel dobálozva közelednek. És a majmok érzékelve a fiú félelmét (ahogy például a kutyák is), csapatostól erednek utána, hogy megtámadják és csak a folyóvízbe való ugrás mentette meg végül a fiút attól az agressziótól, amit végső soron az ő félelme váltott ki.

De ez még csak a kezdet, mert hamarosan kiderült, hogy a fiút - menekülés közben - valami ragacsos, a kezére tapadt állat csípte meg, amelynek mérge hamarosan teljesen megbénítja. A fiú ismételten pánikba esik és könyörögve kéri a távollévő sebesült apját, hogy jöjjön megmenteni, mert ő képtelen bármit is tenni. Ez a jelenet nagyon jól ábrázolja,, hogy a pánikba eső ember teljesen logikátlan döntéseket hozhat. De a fiú szerencséjére, az apja megnyugtató szavaira végül is előkapta az ellenszérumot a hátizsákjából. Mondjuk, ez már egy kicsit meseszerű, hiszen eszerint az emberiség eljutott arra a pontra, hogy rendelkezik egy olyan antiszérummal, amely minden méreg ellen jó, még azokra is amiket nem is ismernek. Igaz, lehetünk jóindulatúak is, és feltételezhetjük, hogy 1000 év alatt nem történt akkora változás a Föld biológia rendszerében, így végső soron az állat mérge sem ismeretlen.

A fiú útja során - amit jelképesen lehet az emberi élet útjának is tekinteni -, egyre inkább kezdi legyőzni a félelmét és végül, amikor az urszával közelharcba kerül - merthogy a film szerint az egyetlen fegyver csak a közelharcban használható 24 funkciós kétélű kard - és vesztésre áll, akkor az apjához hasonlóan ő is megtapasztalja azt a meditatív állapotot, amikor csak a jelent érzékeli és megszűnik a félelme. Ekkor már képes legyőzni az urszát is, mert az őt már nem képes "látni". Majd az ursza legyőzése után sikeresen aktiválja a jeladót, amit megtalált az űrhajó farkában és amellyel értesíti az embereket a lezuhanásuk helyéről. Innentől a film vége már a szokásos jelenettel zárul, hiszen megjön a felmentő sereg és az apja sebesülten és féllábon állva is tiszteleg a fiának, amiért az felnőtté vált.

A végső harc kimenetele: legyőzni saját félelmeinket (Forrás: http://leviathyn.com)

És hogyan látták a filmet a kritikusok?

Will Smithnek agyára ment a szcientológia - mondja ki a halálos ítéletet az origo kritikusa már a címben, majd a cikkben az alábbiakkal támasztja alá: "A film megjelenése óta cikkek tömkelege foglalkozott Will Smith és a szcientológiai egyház kapcsolatával, illetve több párhuzamra is rámutattak L. Ron Hubbard sci-fi író, későbbi vallásalapító művei és tanításai, valamint A Föld után képi és gondolatvilága között. Nem vagyunk vallásszakértők, de elolvasva ezeket a cikkeket, nagyon is valószínűnek tűnik, hogy a szcientológia tanai köszönnek vissza a filmből. [...] Kitai az erdőt járja, az apja pedig a technika segítségével minden lépését nyomon tudja követni az űrhajóból. Tanácsokat osztogat neki, hogy merre menjen tovább, mit csináljon, és sajnos az elviselhető időtartamnál sokkal hosszabban bölcselkedik a félelem természetéről. Az apa egy szuperkatona, és a fiától is elvárja, hogy úgy viselkedjen veszélyhelyzetben, mint egy gép, amely minden lehetőséget felmér, aztán hideg fejjel dönt. Elkeserítő azt látni, hogy arra neveli a gyerekét, hogy függetlenítse magát az érzelmeitől. A film propagandagyanús világában ez persze célravezető, a valóságban viszont az emberi mivoltától fosztaná meg a fiát ezzel az apa." Ezen kritikákra csak annyit mondhatok, hogy azért mert valaki a szeretetről beszél és a jó értelembe vett alázatról, attól még nem feltétlenül megrögzött katolikus. Nem az számít, hogy ki mondja, hanem hogy mit mond. És a kritikus láthatólag nincs tisztában a félelem természetével sem, ha ennyire lekicsinylően beszél róla. Aligha szeretnék egy olyan tábornokot a harctéren aki félelmében elbújik, magára hagyva seregét, mint ahogy olyan vezető politikust sem szeretnék, aki már annyira fél, hogy a sajátjait is ellenségnek látja. Szó sincs arról, hogy a film az érzelmek fölöslegességéről beszélne, hiszen a szeretet, az aggódás, a büszkeség pozitívumként jelenik meg a filmben. 

Tudománytalan, fantáziátlan – A Föld után - mondja ki a verdiktet a Filmtekercs online mozimagazin. "Eleve érthetetlen, hogy ha a film lényegében a Föld élhetetlenségéről szól, akkor a legnagyobb ellenség miért egy űrlény. Egykor szeretett bolygónkat a legveszélyesebb biológiai kategóriába sorolják, de az éles fogú majmok nem mernek bemenni a folyóba, mert félnek a víztől. Ráadásul, ha már egyszer az a film alaptörténete, hogy a túlzott emberi-civilizációs tevékenység közepette tönkretették a környezetet, akkor miért nincs egyetlen olyan épület, ember által készített tárgy, arra utaló bármilyen jel a sci-fi száz perce alatt?" Amit a kritikus nem értett meg, hogy a Föld nem volt élhetetlen más élőlények számára, csak az emberre és az éles fogú majom csak azért volt annyira agresszív, mert csapatostul szaladtak a menekülő áldozat után, így a víztől való félelem egyáltalán nem logikátlan. Az idézett utolsó mondat pedig a kritikus teljes tudatlanságára utal, fel nem fogva, hogy a modern ember által létrehozott acél- és vasbetonszerkezetek mennyire nem időt állóak (ilyen szempontból a régi kultúrák sokkal maradandóbbat voltak képesek alkotni). De van még ennél "jobb" is: "A háttértörténeket a mozi elején a fiú, Kitai foglalja össze – gyerekesen egyszerűen megfogalmazott mondatok, kétdimenziós válaszok bonyolult kérdésekre. Talán azért készítették el így a filmet, mert az egészet a 12-16 évesek korosztályába lőtték be, de ahhoz számukra elviselhetetlenül sok drámát mellékeltek. Az idősebbek számára viszont annyira idegesítő Kitai gyengesége, bénázásai és totojázásai (ami egyébként meg teljesen hiteltelen, ha egyszer az apja a legjobb katona az emberek között), hogy nekik egyértelműen kínszenvedést jelent A Föld után." Már az első mondat felvezetése is olyan, mintha a kritikus az egészet csak bemásolta volna egy korábbi cikkéből. Egyébként a fiú "totojázása" egyértelműen egy leegyszerűsített világképre utal, amikor valaki nem képes felfogni, hogy minden megtapasztalás teljesen személyes, amit génekkel vagy neveléssel át nem lehet adni. Az apa a fiának csak az utat tudja megmutatni, de végigmenni már a fiának kell. És ez természetesen nem csak a filmbéli ap-fia kontextusban értendő!

Will Smith új filmje szcientológiai reklám a kritikák szerint - írja a délmagyar.hu már a címben szintén a külföldi kritikákra hivatkozik, de a szcientológiával kapcsolatos hasonlatok mellett legalább megemlíti, hogy "Mértéktartóbb kritikusok rámutattak, hogy a filmben ábrázolt értékek közül több nem csak a szcientológiára jellemző, a félelem legyőzése, a küzdés és az, hogy valaki nem hagyja magát legyőzni, más vallásokra, kultúrákra és tradíciókra - és más filmekre - is jellemző."

A Föld után a szcientológiához szóló szerelmes levél - írta a Vulture

Szerencsémre, a fenti kritikákat csak a film megnézése után olvastam, így előítéletek nélkül nézhettem meg. Számomra nem ez az első eset, amikor a kritikák eléggé lehangolóan beszéltek egy, amúgy sok mondanivalóval rendelkező filmről. És abban is egészen biztos vagyok, hogy azért mert ebben a filmben megláttam a mondanivalót - a mindannyiunkban meglévő félelem felülemelkedésének gondolatát --, attól még nem érzem úgy, hogy a szcientológia tanainak a hatása alá kerültem volna. De a kedves Olvasó majd maga dönti el, hogy a fenti kritikák után van-e még kedve megnézni ezt a közepesre értékeltfilmet.