HTML

 

">

Bemutatkozás

Ez a blog válaszokat keres a miértekre, amik mindenkiben megfogannak. Nem az ellentétekre, hanem a hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. Nem elválaszt, hanem egyesít. Hiszen mindannyian egyek vagyunk, egy végtelen nagy és értelmes multiverzum részei. Akik most, ebben a pillanatban egy Föld nevű űrhajóban száguldunk az emberi elme által ismert Univerzumban.

Facebook

Twitter

Oldallátogatottság

Friss topikok

Címkék

adó (1) agresszió (1) álom (1) amerikai álom (2) Ángyán József (1) áramlás (1) árvíz (3) árvízi védekezés (1) bank (2) bizalom (1) boldogság (1) brokerbotrány (1) családon belüli erőszak (1) demokrácia (2) diktatúra (2) diktatúra kiszolgálói (2) egzotikus fürdőhely (1) elemzés (3) emberi tulajdonságok (1) empátia (1) energiacella (1) energiahatékonyság (1) epigenetika (1) értékrend (5) érzelem (1) félelem (3) filmkritika (2) földtörvény (1) függőleges kert (1) gazdaság (2) gazdasági válság (6) hagyományos média (1) halálfélelem (1) hazugság (2) hitel (2) hitvilág (2) homoszexualitás (1) Horvátország (1) hó fogságában (1) ideghálózat (1) ikertornyok (1) infláció (2) ismeretlen (1) kamat (2) képmutatás (1) kísérlet (1) kitelepítések (1) klientúra (1) klimaváltozás (1) koncert (2) kőolajcsúcs (1) környezeti katasztrófa (1) korrupció (2) közösség (4) közösségi média (1) központosítás (3) kulisszatitkok (1) kutatás (2) lehallgatás (1) lélek (1) lentről felfele építkezés (1) maffiacsalád (1) márc. 15. (1) másság elfogadása (1) megbontó felfedezés (1) melegfelvonulás (1) mellrák (1) Nagy Testvér (1) nemzeti egység (1) nőgyűlölet (1) nők bántalmazása (1) nők közösségformáló szerepe (1) nyájszellem (3) nyaralás (1) olajcsús (5) olajhiány (1) olajpala (1) önhipnózis (1) önszerveződés (2) önzetlen segítség (1) önző gén (1) Orbán Viktor (6) összeesküvés elmélet (2) palagáz (4) parlamenti képviselő (1) parlamenti választások (1) pénz (2) pofon (1) politika (1) propaganda (3) pszichológia (2) pszichológus (1) robbantás (1) sokkos állapot (1) Szaúd-Amerika (3) Széles Gábor (1) szerelem (1) színjáték (1) társadalmi változások (1) természet (1) terrorizmus (1) titkosszolgálat (1) tolerancia (1) totalitárius rendszer (1) unortodox politika (1) választás (1) választások (2) változás (1) Valutaalap (1) városszépítés (1) végtelen nővekedés (4) vezető olajexportör (1) villamos (1) vízcsúcs (1) Yanni (1) zene (1) Címkefelhő

A pénz maga a történelem (2.)

2013.11.30. 22:01 Anonymus Gesta Hungarorum

Az első részben összefoglaltam, hogy a pénz keletkezése nem egy adott helyhez köthető, keletkezésének ideje homályba vész, de a magántulajdon elterjedésével lehet egyidős, valamint a pénznek nagyon változatos formái ismertek a kezdetektől fogva egészen a múlt század közepéig. Ebben részben a  középkori európai pénzek, a világ első papírpénz keletkezése, valamint a mai ismert banki rendszerek elődjének leírása lesz terítéken. Ismét azt láthatjuk, hogy a történelem során előforduló sok háború és mértéktelen pusztítás az emberi kapzsiság eredménye, amikor a pénzért és az azzal járó hatalomért sokszor becstelen eszközöktől sem visszariadva rombolták le minduntalan a korábban sok emberi munkával felépített városokat, erődítményeket, várakat. Ahogy az első részben, itt is érvényes, hogy a bejegyzés terjedelmének korlátjai miatt nem törekedtem a teljességre és csak a leglényegesebb momentumokat említem meg.

Az első rész a Római Birodalom bukásával ért véget. Hogy igazán felfoghassuk, miért is nevezték Európában a következő évszázadokat a sötét középkornak, elég elolvasni Grüll Tibor, ókortörténész, egyetemi tanár interjúját (High-tech és szupersztárok Rómában) legújabb könyve kapcsán: "50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról", hogy képet kapjunk a Római Birodalom fejlettségéről. Ehhez még hozzá kel tenni, hogy miközben Európa nyugati része sokszor majdnem az ősközösség szintjére esett vissza a kereskedelem és technikai fejlettség tekintetésben, addig az iszlám világ és Kína messze fejlettebbnek bizonyult. Noha az egykori Római Birodalom letelepült népeit nem mindenhol tizedelték meg a "barbárok", az újonnan érkezett népek merőben új felfogás alapján értelmezték a társadalom, ezzel együtt a jog, a kultúra, a vallás, a magántulajdon fogalmát. A kiépült társadalmi kapcsolatok és a gazdasági infrastruktúra jelentős károsodást szenvedett, amikor a helyi uralkodók helyi szabályait vezették be. Az utazás és az áruszállítás már csekély távolság esetén is veszélyessé vált. Ez egyúttal az exportra készített áruk előállításának és kereskedelmének összeomlását is okozta. Ehhez még hozzájárult, hogy a VII.-VIII. században az arabok elfoglalták Levantét, Észak-Afrikát, az Ibériai-félszigetet, Szicíliát és a Földközi-tenger szigeteit. Ezzel megszűnt az európai tengeri kereskedelem nagy része is. A közigazgatási, oktatási és katonai infrastruktúra tönkrement, általánossá vált a műveletlenség a vezetők körében.

A Római Birodalom keleti felét az V. században kulmináló gazdasági, társadalmi és katonai problémák kevésbé érintették, mint a nyugatit – köszönhetően a fejlettebb, városiasabb kultúrának, a kereskedelmi utakhoz való közelségnek és a leginkább Nyugat-Európát célba vevő népvándorlás hiányának. A Bizánci vagy más néven a Keletrómai Birodalom fővárosa Konstantinápoly (ma Isztambul), melynek elhelyezkedése ideális volt a kereskedelem szempontjából, így többek között a Selyemút szárazföldi útvonala is itt végződött Nyugat-Európa irányába. A Selyemút a Földközi tengeren is zajlott, amit szintén nagyobbrészt Konstantinápoly felügyelt egészen a XI. századig. Miközben a bizánciak korábban a perzsákkal és arabokkal vívtak területi háborúkat, a keresztes hadjáratok megindulásával már a Nyugat-Európaikkal is meggyűlt a bajuk. Ezt csak tetézte az itáliai városállamok megerősödése, akik szintén a Földközi tengeri kereskedelem feletti ellenőrzésben voltak érdekeltek. A baloldali képen I. Justinianus bizánci császár (527-565) solidus aranyérméje látható. A bizánci aranyérem évszázadokon keresztül elfogadott volt, de a X. századtól kezdve a császárok - a háborús költségeik fedezetére - kisebb aranytartalmú pénzérméket kezdtek gyártani, ami miatt elfogadott értéke is romlani kezdett. 

A Selyemút még a Római Birodalom idején alakult ki i.e. I. században Kína azon törekvése miatt, hogy mint gazdasági, mint diplomáciai összeköttetést tudjon biztosítani az indiaiakkal és a nyugati világgal. A Selyemúton nem csak fontos termékeket szállítottak évezredeken keresztül, hanem kulturális és technológiai összeköttetést is biztosított a kontinensek között. A több, mint 8000 kilométer hosszú útvonal lehetővé tette, hogy luxuscikkek is eljussanak a világ egyik pontjáról a másikig. Habár a Selyemút több ezer kilométeren ívelt át, kevés kereskedő járta az egész útvonalat. Jellemzőbb volt, hogy az árucikkek számos közvetítőn keresztül utaztak és a tényleges kereskedelem az útvonal fontos városainak nyüzsgő piacain bonyolódott, így többek között Konstantinápolyban is Európa irányába. Ezért fontos volt az olyan "nemzetközi" fizetőeszköz, aminek értéke általánosan elfogadott volt, és ezek leginkább az arany- és ezüstérmék jelentették. A középkor vége felé a tengeri kereskedelem élénkülésének köszönhetően a Selyemút jelentősége hanyatlásnak indult.

A globalizáció legkorábbi formái az iszlám aranykorára (VIII.-tól a XIII. századig) nyúlnak vissza, mikor az ismeretek, a kereskedelem és a gazdaság, az addig egymástól elzárt régiók az iszlám birodalomban integrálódtak, a muszlim felfedezők, tengerészek, tudósok, kereskedők és utazók révén.  Az iszlám aranykorát a nyolcadik század közepétől számítjuk, az Abbászida kalifátus hatalomra kerülésével, akik egyesítették az addig széttagolt arab törzseket, ekkor a főváros Damaszkuszból Bagdadba került át. Az iszlám aranykor a mongolok hódításával ért véget. Az aranykor idején az iszlám meghódította Délnyugat-Ázsiát és Észak-Afrikát, a muszlim kereskedők és felfedezők pedig bejárták az addig ismert világot, nyugaton az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig, míg keleten a Kínai-tengerig, így ezekben a századokban az iszlám birodalom volt a világ egyik vezető gazdasága. Az iszlám aranykora az addigi mezőgazdaság átalakulását is jelentette. 

A globális gazdaság korai formáinak megjelenése magával hozta számos olyan növény világméretű elterjedését, amit addig elszigetelt régiókban termeltek, ezzel egy időben pedig a termelésükhöz szükséges technikák is elterjedtek. A megnövekedett termés szükségessé tette a növények ipari méretű feldolgozását, ami először a cukorgyártásban jelentkezett (cukor feldolgozására és finomítására). Ekkor jelent meg a papír is Európa határán, amit az arabok a kínaiaktól vettek át és előállítása sokkal olcsóbb volt, mint a korábban használatos pergamen. Ez lehetővé tette olyan - a piacgazdaságot segítő - eszközök megjelenését, mint a hitellevél, a pénzre beváltható csekk vagy az üzleti szerződések. Ugyancsak az iszlám aranykorban jön létre a nemzetközi piac, a nyereség és a veszteség, a pénzváltó, a kettős könyvelés fogalmai, melyeket  aztán a középkori Európában adaptáltak a XIII. századtól kezdve. Az iszlám monetáris gazdaság egy erős valután (dinár) alapult, melyet még az ókori görögöktől vettek át. A baloldali képen egy arab dénár van még 765-ből. Mivel a kalifák a pénzromlás eszközéhez nem folyamodtak, ezért a központi pénz évszázadokon keresztül megtartotta értékét. A dinár elnevezés mind a mai napig használatos sok arab ország pénzegységében. Ugyancsak az arab mérnököknek köszönhető sok technikai újítás is, mint a vízi erő ipari méretű alkalmazása, a szélenergia hasznosítása vagy a gőzerő kiaknázása. A későbbi európai ipari forradalom sok esetben a korábbi arab ipari forradalom vívmányait vette át.

Miközben az arab térség felvirágzott, addig nyugat Európa hanyatlott. Miután a Nyugatrómai birodalom összeomlott a különböző germán betörések nyomása alatt, a római pénzverés véget ért a térség ezen részében. Így a pénz használata sok helyen hosszú ideig megszűnt teljesen létezni (Angliában egyenesen 200 évig), helyébe ismét a cserekereskedelem lépett. Később a keleti gótok, vizigótok, és a frank Merovingok kezdtek kibocsátani saját érméket, bár eleinte utánozták a római érme rajzolatát politikai és gazdasági okokból. Ezzel próbálták a pénz kibocsájtói egyértelműen jelezni a követelésüket a római császárok utódlására, hiszen mindannyian egy nagy európai birodalom császárának szerették volna látni magukat. A római érmék még mindig élvezték a bizalmat a kereskedelemben, aminek nem elhanyagolható haszna volt a római pénzek utánzói számára. Ugyanis a nemesfémekből készített érmék előállítása általában kevesebbe került, mint a névértéke, így minden egyes érme előállításán tisztességes hasznot lehetett elérni.

A sok háborúskodás miatt - ami sokszor értékes földterületek vagy ércbányák megszerzésére irányult - az erőviszonyok egy adott területen állandóan változtak, ez kihatott a nemesfémeket tartalmazó bányák tulajdonlására is. Ha nőtt a központi hatalom ereje, akkor a pénzverés monopolizált lett és sok esetben csak az uralkodó engedélyével lehetett tenni. Azonban erős központi hatalom hiányában nagyobb városoknak, a nagy földbirtokosoknak, püspököknek, kolostoroknak, királyi tartományoknak, a kincstárnak és sok más szervezeteknek is megvolt a saját pénzverdéje.**

Theudebert arany solidusa a VI. sz. közepe közül (http://hu.wikipedia.org)

Merovingok dinasztiája a különféle frank államalakulatokban uralkodott az V.-től a VIII. századig, hatalmuk csúcsán az európai kontinens nyugati felét birtokolták, kivéve az ibériai félszigetet. A Meroving dinasztia kezdetén még saját pénzérméik sem voltak, pénz gyanánt a bizánciak aranyérméit használták. Csak I. Theudebert frank király uralkodása alatt, valamikor a VI. sz. közepén készítettek saját aranyérméket a római aranyérme mintájára. A Meroving királyok a gazdagabb előkelőket grófokká, őrgrófokká nevezték ki, s védelmi, közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatköröket ruháztak rájuk. A grófoknak hadsereget kellett fenntartaniuk; a hívükül szegődött lovagok szolgálatait földek adományozásával jutalmazták, így ebből a rendszerből fejlődött ki a feudalizmus. Ezeket a hadseregeket a király támadó és védekező feladatokra is összehívhatta. A grófok nem tartoztak adóval a királynak, ezért a pénzmozgás jelentéktelen.

I. Dagobert frank király idejében készült bronzérmék (baloldali kép) a római birodalomban készült bronzérmék mintájára készültek. I. Dagobert kéjvágyó, kegyetlen és amellett gyenge fejedelem volt. Kicsapongását a nép fizette meg terhes adókkal, gyengeségét az ország majordomusa (aki az uralkodó ügyeit intézte) zsákmányolta ki a saját hatalmának növelésére. Vezető tanácsadója az a Szent Eléguis volt, aki később a védőszentje lett többek között az aranyműveseknek is. A frank birodalomban, I. Károly frank császár  gondoskodott az egységes pénzérme rendszer kialakításáról a VIII. században - az ércet halálra dolgoztatott rabszolgákkal bányásztatta ki -, mely a római dénárok mintájára készült vékony ezüstlemezből készült, az egyik oldalán dombornyomással a névérték szerepelt (legfelsőbb baloldali kép). Ez volt a pfennig, ami talán a pénzérme edényszerű alakjára utalhatott. Az angol "penny", a svéd "penning", a fin "penni", a lengyel "fenig", valamint a későbbi német "Pfennig" elnevezések mind ebből származnak. Ez a pénzérme a középkorban az egyik legfontosabb érme volt a kereskedelemben - egyfajta egységes európai valuta szerepét játszotta.

Annak ellenére, hogy a pénzérméket a Római Birodalom mintájára készítették, a középkor kezdetén a vagyont a föld jelentette és nem a pénz. A grófok a föld birtoklása ellenében szolgálattal tartoztak a királynak (pl. emberek toborzása a király háborúihoz), mint ahogy a parasztok is szolgáltatást kellett biztosítsanak a helyi fejedelemnek (a megtermelt áruk egy részének átadásával). Ezért pénzérméket csak elvétve használtak a középkor kezdetén, a pórnépnek semmi kapcsolata nem volt vele. Ez később változott, ahogy a központi hatalom felismerte, hogy a pénz teremtése plusz jövedelemhez juttatja, mivel a pénz névértéke mindig magasabb a pénz előállítási költségénél. Így a királyok a személyes kiadásaikat - a kivetett adók mellett - a pénzérmék előállításával tudták kiegyenlíteni. Azonban az újabb pénzérmék kibocsájtását korlátozta a nemesfémbányászatból nyert érc mennyisége. Ha a király kiadásainak fedezetére nem állt rendelkezésre újabb nemesfém, akkor hatalmánál fogva erőszakkal becseréltette a régi érméket újabb kibocsájtású érmékre. Azonban az új érméket a régi érmék beolvasztásából készítette oly módon, hogy vagy kisebb méretűek voltak vagy kevesebb nemesfémet tartalmaztak, a nemesfémet olcsóbb fémek (réz vagy bronz) hozzáadásával oldották meg. Így a beszedett érmékből ugyanolyan névértékű, de sokkal több új érmét gyártottak, és a keletkezett többletérme egy az egyben plusz jövedelmet jelentett a királynak. Ezt nevezik szeniorázs-nak, ami az ófrancia "seignior" (hűbérúr) szóból származik és mind a mai napig használatos kifejezés. Már csak azért is, mert a manapság újonnan létrehozott bankjegyek és érmék előállítási költsége a névértéküknél kevesebbe kerül. A pénzrontás (infláció) ezen formája a középkorban gyakori jelenség volt, bizonyos érméknél akár egy évszázad alatt is az érem arany vagy ezüst tartalma a korábbinak csak a töredéke lett.

A pénz mellett az adó is említésre került, így nem árt néhány szót is említeni róla. Főleg, hogy a középkor második felében már egyre nagyobb szerepet játszik. Az adók eredete az uralkodók és papok irányába kimutatott tisztelet volt már az őskori társadalmakban. Így maga az adó a pénz kialakulásával egyidős, hiszen magát az árupénzt is alkalmazták tisztelet kifejezésére. Adók már a korábbi birodalmakban is jelen voltak, a középkorban az uralkodó házak megjelenésével kezdtek ismét széleskörűen teret hódítani, mellyel párhuzamosan a központilag kibocsájtott pénz és a kereskedelem is felvirágzott. Az adók azonban nem a közjót szolgálták akkoriban, hanem a becsvágyó uralkodók személyes kiadásait fedezte, amit háborúkra, paloták építésére használtak fel, meg egyéb fényűző kiadásaikra (ez nagyjából ahhoz hasonlatos, ami a mai korrupt közszereplőket jellemzi).

tized középkori keresztény meghatározás szerint a jövedelem tizedrészének Isten munkájára való „felajánlását” jelentette, vagyis az egyház munkájának anyagi támogatását. Ez a középkor elején még nem pénzben, hanem a megtermelt javak egy tizedének beszedésében nyilvánult meg. A tized szónak szinonimája még a "dézsma" amely a latin decima, (tized) szóból alakult ki. A tizedet egészen a francia forradalomig szedte be a katolikus egyház. A tizedet - bár többször megpróbálták - egészen 777 előttig nem sikerült elfogadtatni az egyházban. A Nyugatrómai Birodalom bukása előtt a keresztény egyház már eléggé meggazdagodott a császár és a magánszemélyek adományaiból ahhoz, hogy szilárd hatalmi tényezőt jelentsen a barbár támadások által megingatott közigazgatás mellett. Így az egyház nemcsak a hívek lelki szükségleteiről, hanem veszély esetén az anyagi biztonságukról is gondoskodott, ami tekintélyének további növekedését jelentette, ezért az egyházi adó bevezetése inkább elfogadottá vált. A mai "megdézsmál" szavunk erre az egyházi adóra vezethető vissza.

A középkorban nem létezett központi költségvetés, mindig az uralkodó pillanatnyi döntései és szeszélyei szabták meg a kiadásokat, amit azonnali adókkal és/vagy pénzrontással próbált fedezni. Ezért az adók a középkorban sokszor nagyon magasak voltak, így emiatt sokszor fellázadt a nép. Ilyen volt például a Jacquerie parasztlázadás Észak-Franciaországban 1358 nyarán, vagy a Wat Tyler által vezetett parasztok lázadása a fejadó ellen Angliában 1381-ben vagy a városi közösségek lázadása a só-adó ellen Guyenne tartományban 1548-ban.

Szent Eléguis (588-660), az aranyművesek (goldsmith) védőszentje - Petrus Christus festménye (http://en.wikipedia.org)

Habár ipar a középkor elején nem létezett, de különböző mesterségekre még a sötét középkorban is szükség volt, így például a fegyverkovácsokra. Ezek a mesteremberek később céhekbe tömörültek, ahogy a kereskedők is. Az ilyen önkéntes társulások az európai városokban a középkorban jöttek létre és a 19. századig léteztek (mai formájuk a kamara). Szervezetük teljesen hierarchikus volt. A céh élén állott a céhmester, tagjaik között megkülönböztették a mestereket, a legényeket és az inasokat. Az iparűzés szabadságát saját érdekeiknek megfelelően korlátozták, így mai értelemben vett szabadpiaci verseny egyáltalán nem létezett. Tekintettel arra, hogy a nemesfémből készült érmék miatti igény a Római Birodalom bukása után elég hamar jelentkezett, a legelső céheket az aranyművesek (goldsmith) alkották, védőszentjük Szent Elégius volt. Az aranyművesek így értelemszerűen nem csak ékszereket, hanem nemesfém érméket is készítettek, amik nélkülözhetetlenek voltak a kereskedelemben, valamint a királyok, főurak hadseregének finanszírozásában. Mivel a középkorban a rablás és fosztogatás mindennapos volt, ezért egy idő után gazdag emberek kezdték értékeiket az aranyművesekre bízni megőrzés gyanánt, cserébe egy nyugtát kapva. Természetesen az értékek megőrzése nem ingyen történt, azért fizetni kellet (akárcsak manapság, ha egy szállodában a széfben szeretnénk elhelyezni értékeinket). Mivel az éremkészítés iránti igény nagyban függött attól, hogy az arany- és ezüstbányászat éppen mennyi nemesfémet volt képes kitermelni - ráadásul ezen bányák tulajdonjoga vagy maga a bányászati jog is állandóan gazdát cserélt -, az érmekészítés, akárcsak az ékszerkészítés, nem biztosított állandó jövedelmet az aranyműveseknek. Ezért idővel az aranyművesek már saját maguk ajánlották azon szolgáltatásukat, hogy fizetség fejében mások értékeit megőrzésre átvegyék.

A világ egyik legrégebbi papírpénze a X. század környékén készült Kínában a Song Dinasztia idején (http://en.wikipedia.org)

Miközben Európa fejlődése visszaesett a középkorban, addig a kínai birodalomban megjelent a világ első papírpénze. A papírt a kínaiak már a II. században felfedezték, mint ahogy a puskapor feltalálása is nekik köszönhető. Kína messze a legfejlettebb volt a világon a középkor idején. A papírpénzek őseit a kínai Tang-dinasztia idején készítették, valamikor 800 körül. Könnyedsége miatt „repülő pénznek” is nevezett fizetőeszköz eleinte azt a célt szolgálta, hogy az államnak árut szállító kereskedő már a birodalom határán (például a kikötőben) hozzájuthasson a pénzéhez. Az átvételi helyen kapott egy hiteles bizonylatot arról, hogy az állam megvásárolta készletét és annak ellenértékét bármelyik állami kifizetőhelyen megkapta. Így nem kellett hosszú távolságra szállítani az árut, de nem is volt szükséges sok érmepénzt magával cipelnie. Ráadásul a papír használata könnyeddé tette a kereskedők és az állam közti ügyleteket. Ezt követően a kínai Szong-dinasztia (960-1279) kezdte használni a papírpénzeket, melyeket egyes bankokban lehetett készpénzre, vagyis rézpénzre váltani. A pénz kibocsátás állami monopólium volt, a papírpénzeket be lehetett váltani fémpénzre, de a tranzakció visszafelé már nem működött. Ráadásul a bankókkal csak az állami tulajdonú boltokban lehetett vásárolni. A Kínát elfoglaló mongolok Jüan néven alapítottak dinasztiát. Sokban követték elődei pénzpolitikáját, de sok újítást is bevezettek. Az első papírpénzt 1260-ban bocsátották ki, melyet az egész birodalom területén elfogadtak, majd más mongol részbirodalomban is elterjedt (Mezopotámia, Közép-Ázsia és a Kaukázus vidéke). A nyugati követek és utazók a mongol birodalomban ismerkedtek meg az új találmánnyal. Bevezetéséhez és széles körű európai elterjedéséhez azonban még évszázadokat kellett várni: a legkorábbi európai papírpénz csak 1661-ben jelent meg Svédországban. Addigra azonban Kínában már a papírpénzbe vetett bizalom teljesen megszűnt, mivel dinasztiák sora akarta megoldani pénzügyi problémáit a papírpénznyomtatás eszközével és túl sok papírpénzt hozott forgalomba ("bankóprés"). A sorozatos pénzrontásból adodó pénzügyi válságok annyira megtépázták a papírpénzbe vetett bizalmat Kínában, hogy 1455-ben teljesen beszüntették és évszázadokig nem használták többé. A papírpénz elértéktelenedése hasonló volt a nemesfémekből készült pénzérmékéhez, hiszen mindkettő azzal járt, hogy a pénz elfogadott értéke kevesebbet ért az emberek kezében, mint korábbanés a pénzrontás oka is azonos volt, mindkét esetben a császárok, uralkodók így akartak többlet bevételhez jutni a többség rovására. 

A templomos lovagok megégetése (http://en.wikipedia.org)

A középkori Európa elszigeteltségét a keresztes háborúk megindítása szakította meg (XI. sz), ekkor nem csak a kereskedők egy része, hanem egyszerű parasztok és nincstelen lovagok is kapcsolatba kerültek az iszlám aranykorral. A keresztes háborúk célja eleinte Jeruzsálem felszabadítása volt a "hitetlenek" (muzulmánok) uralma alól, és a prédikátorok révén rengeteg paraszt is csatlakozott a sereghez részben a szent cél, de sokszor a meggazdagodás utáni vágy miatt. Ezért az I. keresztes sereget a fosztogatások jellemezték már útjuk európai szakaszán is, így például Magyarországi átvonulásakor Könyves Kálmán idején. A fosztogatás állandó veszélye miatt az Európában tevékenykedő kereskedők egy része a velencei kalmárokhoz fordult (a kalmár szavunk a "tevés" kereskedőre utalhat), hogy azok megőrizzék pénzüket. Velence addigra már a jó földrajzi fekvése miatt a kereskedelem egyik meghatározó központjává kezdte kinőni magát a Földközi tenger térségében. De mivel Konstantinápoly komoly ellenfélnek számított, ezért a velenceiek a keresztes hadjáratot használták fel, hogy hatalmukat és befolyásukat tovább növeljék. Így a IV. keresztes hadjárat megszervezésekor a velenceiek pénzt és hajókat adtak a keresztes csapatoknak, de úgy szervezték, hogy azok Konstantinápoly érintésével menjenek a Szentföldre, aki aztán kifosztotték Konstantinápolyt. 

Európában az első bankházat nem a kalmárok, hanem a templomos lovagok hozták létre. A Templomos Lovagrend a keresztes hadjáratok kapcsán Jeruzsálemben született (1118-ban), nevük onnan ered, hogy II. Baudoin jeruzsálemi király a Salamon-féle templom helyén telepítette le őket. Eleinte „szegény lovagoknak” is nevezték őket, mivel szegénységi fogadalmat tettek és feladatuk a "hitetlenek" elleni harc, a keresztény zarándokok megvédése és elhelyezése, valamint kórházi szolgáltatások biztosítása. A "szegény" jelző azonban hamarosan eltűnt, részben a számukra tett adományok, részben a kiváltságok biztosította anyagi alapok gyors növekedése miatt. Rendkívül gyorsan terjedtek, főként Franciaországban, de Angliában, Spanyolországban és más Európai országokban, így hazánkban is, főleg miután II. Ince pápától az Omne datum optimum kezdetű bullában 1139 újabb kiváltságokat kaptak, így felettük csak a pápa rendelkezhetett. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott, amit feltehetően az araboktól vettek át. A zarándokok számára bankrendszert teremtettek azáltal, hogy a zarándokok a pénzüket bármely templomos rendházban letétbe helyezhették, majd az út során a kiállított váltókkal más rendházakból mindig annyi pénzt vehettek fel, amennyi szükséges volt a következő templomos „banki-kirendeltség” eléréséig. Hatalmuk csúcsán - XIII. század második felében - a pápa és a francia király pénzügyeit is ők kezelték, erődítményrendszerük segítségével független nemzetközi szervezetként, államok fölötti testületként vettek részt a keresztény világ pénzügyeinek irányításában.

IV. (Szép) Fülöp francia király mindenekelőtt centralizálni akarta hatalmát és az önálló gazdag és befolyásos templomos lovagrend egyik fő akadálynak bizonyult ebben. A Vaskirálynak is titulálta királynak a háborúskodás miatt állandóan finanszírozási igénye volt, aminek érdekében a király a 13. század utolsó éveiben gátlástalan módon rontotta az általa vert pénzt, és súlyos hadiadókat vetett ki alattvalóira. Mivel ezek a bevételi források természetszerűleg lassan elapadtak, Szép Fülöp idővel VIII. Bonifác pápával is hajlandó volt konfliktust vállalni annak érdekében, hogy az egyházat is megadóztassa, mindeközben pedig 1306-ban a zsidók kiűzésével, 1307-től pedig a Templomos Lovagrend elleni koncepciós per segítségével is megpróbálta feltölteni kincstárát. 1307. október 13-án pénteken. egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd koholt vádak alapján megégette őket. A péntek 13.-tól való babonás félelem erre az időre vezethető vissza. Fülöpnek sikerült kicsikarnia azt is, hogy az Avignonban (Franciaországban) székelő pápa a Vienne-i zsinaton (1311-1312) feloszlassa a templomosok rendjét, így vagyonuk szerte Európában a helyi királyok, főurak kezébe került.

Banco Rosso - a ma is látható első zálogház bejárata a Velencei gettóban  (http://www.panoramio.com)

Az antiszemitizmus már az ókorban megjelent Babilóniában, Egyiptomban, és a Római Birodalomban. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a zsidók magukat „választott népnek” tartva elkülönültek környezetüktől, másrészt a többistenben hívő társadalmak lenézték az izraelitákat egyistenhitük és vallási elkülönülésük miatt. A zsidóság és kereszténység viszonyában nagy jelentőségű fordulat állt be amikor I. Theodosius ediktuma után a kereszténység kötelező államvallássá vált. Ez a folyamat oda vezetett, hogy a kereszténység elméleti teológiájában, és vallási gyakorlatában is elhatárolódott a saját vallási gyökerét jelentő zsidóságtól és a zsidóság nemcsak mint államalkotó nemzet, hanem mint „Isten népe” is elveszítette létjogosultságát. Ennek következményeként a zsidókat a Római Birodalom bukása utáni évszázadokban egyre inkább kirekesztik, ahogy a római keresztény egyház befolyása növekedett. Eleinte a zsidóság összetartozása miatt is a többségtől elkülönülten élt, de az antiszemitizmus terjedésével később már rendeletekkel kényszerítették a zsidókat, hogy a város egy adott utcájában vagy negyedében éljenek, ahonnan sokszor korlátozták a kijárást (pl. éjjel vagy keresztény ünnepeken). Miközben a kijárást korlátozták az odarendelt örökkel, addig a bejárást nem, így a fosztogatásoktól sem védték meg a zsidóságot a számukra kialakított negyedekben. Maga a gettó elnevezés Velencéből származik, ahol az első zsidó negyedet a Getto Novo (Új Kút) részen alakították ki, ami akkoriban még különálló sziget volt, így az ott kialakított zsidó negyed inkább tűnt természetes börtönnek, semmint egy lakható negyednek. A zsidók a városba csak akkor mehettek be szabadon, ha hordták a sárga sapkát vagy jelvényt (vagyis ez nem a nácik találmánya volt). Habár a gettó kifejezés Velencéből származik, a zsidóüldözés egész Európában jelen volt már a korábbi évszázadokban is (pl. Spanyolországban).

A X. századra a zsidók már mindenféle mesterségtől el lettek tiltva, általában a város egy elkülönült részén élhettek és egyedüli megélhetésük a kereskedés és a pénzkölcsönzés maradt. A zsidókkal szembeni ellenszenvet csak tovább fokozta, hogy miközben a keresztény vallás tiltotta a kamat szedését a kölcsönök után (uzsora), addig a zsidó vallás nem, így a zsidók voltak az elsők, akik a középkori Európában kamatra kölcsönt adtak. Mivel kamatmentesen nagy összeget kölcsönözni senki sem akart a zsidókat kivéve, ezért a zsidók helyzete időről-időre és helyről-helyre változott egész Európában, aszerint hogy az uralkodók és főurak menyire tartottak igényt szolgáltatásaikra. Habár néhány zsidó család valóban képes volt mesés gazdagságot összeharácsolni, a nagy többségre ez egyáltalán nem volt jellemző, már csak az állandó üldöztetés és fosztogatás miatt is. Mégis a mai napig lappangó antiszemita ideológiában a gazdag zsidó bankárok uralmának képe jelenik meg. Az első zálogházat is éppen a zsidó gettóban alakították ki Velencében, ami ma is látható Banco Rosso ("Piros Pad"). Elnevezése abból eredeztethető, hogy a zálogház bejárata előtt egy piros pad volt, valamint a zálogba adott tárgyak után piros színű nyugtát adtak. A szájhagyomány szerint a "pirosban van a bankszámlám" kifejezés innen eredeztethető. Maga a nemzetközileg elfogadott "bank" szó is az olasz "banco" (pad) szóból eredeztethető.

Rováspálcák ("Tally Stick"), mint pénz (http://en.wikipedia.org)

Időtlen idők óta használtak rováspálcákat a világ számos részén üzenetek rögzítésére, így például kifizetésekre is, mivel a fa (korábban csont) általában nagyon könnyen elérhető volt, és ezért nagyon olcsó is. (A legrégebbi ismert írás egy pávián lábszárcsontra vésett üzenet i.e. 30000-ből, de szerte a világban találtak bevésett csontokat vagy fadarabokat.) Miközben könnyű volt megjelölni a fán a kívánt üzenetet vagy számot, addig egyben tartósnak is bizonyult megfelelő gondosságú kezelés mellett. Ahogy az angol "book" (könyv) szó valószínűleg a "bükk" fa szóból származik, úgy a megjegyzett fadarab neve "tally" volt - amit nyugtaként használtak a középkori Angliában -, mely a latin "TALEA" (bot vagy darab fa) szóból származik.**

Az angol kincstári "tally stick" (rováspálca) megjelenése I. Henrik angol király idejében történt valamikor 1100 körül és a kényszer szülte, hiszen egy olyan országban kellett beszedni az adót, ahol alig volt pénzérme forgalomban, ráadásul az ország lakossága írástudatlan is volt. Hogy követni lehessen az adók beszedését, a királyi kincstár rováspálcákra jegyezte fel az adó mértékét (ez egyben a rováspálca "névértéke" is volt), amit hosszában kettéhasítottak, az egyik maradt a kincstárnál, a másik pedig a területi seriffnél, aki az adó beszedéséért volt felelős. Amikor eljött az éves adó beszedése, akkor a területi seriff megjelent az adóval és a fél rováspálca párosításával tudták egyeztetni, hogy valóban a kívánt mennyiségű adó kerül befizetésre a kincstárba. Az igazi zsenialitás az volt benne, hogy rováspálca hamisítása a kor adottságai között lehetetlen volt. A csiszolt fadarabon jól láthatóak voltak a fában meglévő rajzolatok és szemcsék, így ha egy adott rováspálca felét a párjával nem lehetett összeilleszteni, vagy a rajta levő rovátkák a párján levőkkel nem egyeztek, akkor azonnal érvényét vesztette. Idővel a király a saját költségeinek kiegyenlítését a rováspálcák egy részének átruházásával oldotta meg, ekkor az új tulajdonos szedte be a rováspálcák által meghatározott adókat. Mivel az egyház elítélte az uzsora (kölcsön utáni kamat) szedését, ezért a király úgy tudott költekezni a később beszedett adók terhére, hogy diszkont (a "névértéknél" kisebb) áron ruházta át a rováspálcákat (így burkolt formában nem kis kamatot fizetve). Mivel a király rováspálcákkal fizette ki a beszállítóit, ezért a rováspálcákat pénzként kezdték használni, így idővel általánosan elfogadott fizetőeszközzé váltak. A rendszer mindaddig jól működött, amíg a kincstár csak annyi rováspálcát gyártott, amennyi adót utánuk ténylegesen be is tudott szedni. A rendszert később finomították oly módon, hogy a rováspálca két fele különböző hosszúságú volt, a hosszabbik felét kapta a hitelező és elnevezése "stock" volt (jelentése "készlet", ma a "részvényre" is ezt használják az angolban), a rövidebb fele pedig a hitelt felvevőé volt és elnevezése "foil" volt (jelentése "ellentét"). Annyira sikeres volt ez a rendszer, hogy egészen 1826-ig használták.

Szent István ezüstdénárja (Magyar  Éremkibocsátó Intézet replikája)

A levédiai és etelközi őshazákban élő magyarok élénk kereskedelmi összeköttetésben álltak Kelet-Európa és Kis-Ázsia fejlett kultúrájú kereskedőnépeivel. Fő árucikkük – a szomszédos szlávok és oroszok soraiból hadjárataik során elhurcolt – rabszolga volt, továbbá mindenféle állatbőr és prém, vagyonukat pedig a tinók (fiatal szarvasmarha) számában mérték. A bizánciakkal is kereskedtek, rabszolgáikért cserében többek között aranyszövetet, gyapjútakarókat vásároltak. A magyarok – mint északnyugati szomszédaik, a szlávok (későbbi kisoroszok) – állandó értékkel bírónak tekintették a prémesruhát, prémet, állatbőrt, így ezek árupénznek is tekinthetőek. Ezek mellett azonban már az ércpénz sem ismeretlen a honfoglalás előtti magyarok számára. 

A honfoglalás után, a kereszténység felvételével és a királyság megalapításával, élénkebb gazdasági fejlődés indult meg a nyugat-európai államokkal. A gazdasági fejlődés főkép a nomád, pásztor életmódról a letelepedett, földműves életmódra és a nemzetségi birtoklásról az egyéni vagyon rendszerére való áttérés kezdetében nyilvánult meg. Szent István törvényeiben igen nagy jelentőséggel bírnak a vagyonjog és gazdasági viszonyok rendezésére irányuló törekvések. A vezérek korábban használatos külföldi arany- és ezüstpénze nem volt elegendő a kereskedelmi forgalom lebonyolítására, az érvényben levő tinópénz pedig kisebb áruk cseréjére nem volt alkalmas, ezért az új gazdasági viszonyok miatt megjelent az önálló magyar pénzverés szükségessége is. Ehhez járult hozzá a magyar államalapítás, amihez a pénz - ahogy korábban is írtam - egyben egy jó "nemzetközi reklámnak" is számított. Az első magyar érme, Szent István ezüstdénárja 1001-ből származik, ez mai ismereteink szerint nemzetközileg elismert pénz volt, hiszen külföldön is sok példányt találtak a különböző ásatásokon.

 A keresztesek lerohanják Konstantinápolyt - a velenceiek szervezésében, hogy hatalmukat még tovább növeljék (Eugène Delacroix: festménye)

A darabokra töredezett Itália sajátos alkotmánytörténeti jelensége a városokra épülő államiság kibontakozása a középkorban, mely önálló városköztársaságok kialakulásához vezetett. E modell legsikeresebb példája a Velencei Köztársaság állama volt. A XI.-XII. századi Európában a városi lakosság túlnyomórészt kézművesekből és kereskedőkből állt. Gazdasági tevékenységük biztosítása érdekében igazgatási és jogi autonómiát, jövedelemfüggő adófizetési rendszert, illetve az adó közhasznú felhasználását, továbbá a város megerősítését és megfelelő fegyverekkel történő ellátását ösztönözték. A püspökökkel és a fejedelmekkel folytatott küzdelmek nyomán az új szervezet magánszövetségből kollektív hatalommá alakult át, azaz létrejött a "comune" (városi önkormányzat, városi tanács). Mindez segítette a polgárosodás megerősödését és a gazdaság fellendülését. Az itáliai városállamok gazdasági megerősödéséhez nagyban hozzájárult a keresztes hadjáratok idején megélénkült kereskedelem a Földközi tenger térségében, többek között az aranykorban levő iszlám birodalommal.

Amint arra korábban rámutattam, a nemesfémekből készített pénzérmékkel a legnagyobb probléma az volt, hogy egy bányatermékről volt szó, ami nagyon korlátozottan állt csak rendelkezésre. A fémek kínálata nem tudta követni a gazdaság növekedéséből származó keresletnövekedést, főleg a középkor második felében, ezért gyakran hiány lépett fel a pénzből, ami a gazdasági tevékenységet is korlátozta.  A helyzetet bonyolította, hogy a nagy értékeket aranyban fejezték ki, a kisebbeket ezüstben, a kicsiket rézben, vagy bronzban. Ezek egymáshoz viszonyított aránya nem volt állandó, hanem folyamatosan változott, attól függően, melyik fémből mekkora volt a kínálat. Ez sok gondot is okozott az árak elszámolásakor. A helyzet kissé hasonlatos volt, mint a múlt században az Euró bevezetés előtt, azzal a különbséggel, hogy akkoriban a helyi piacon is rengeteg pénzérme volt forgalomban állandóan változó árfolyamokkal. Az olaszországi városi piacokon legalább 7 féle pénznemmel kellett számolni, ráadásul a római számok használatával komoly fejfájást okozott egy tranzakció lebonyolítása. Nem úgy az arab világban az arab számok használatának köszönhetően vagy a kínai dinasztiában, ahol már papírpénzek is forgalomba voltak.

Ezt a sokféle pénznemet követni az egyszerű polgárok számára nem volt könnyű, ezért a pénzváltók szolgáltatásaira nagy szükség volt. Mivel az egyház kiközösítette és a pokolra küldte az olyanokat, akik kamatot számítottak fel a kölcsönök után, ezért sok keresztény kereskedő eleinte pénzváltásból próbált hasznot húzni, majd később a pénzváltás mögé rejtette el a kölcsön után fizetett kamatot (megegyezés szerint a pénzváltás más árfolyamon történt, ha azt később fizették vissza). Az arab számok elterjedése Európában Fibonacci érdeme, aki olasz kereskedő családból származott, így egyik leghíresebb könyvében (Liber Abaci, 1202) bemutatta a hindu-arab számrendszert, de legfőképpen az új számrendszer gyakorlati jelentőségét a könyvelésben, súlyok és mértékegységek átváltásában, tőkekalkulációkban, pénzváltásban és kamat kiszámításában. Mivel az arab számok használata a római számokhoz képest nagymértékben megkönnyítette a kereskedők életét, ezért a könyvet jól fogadták és hamarosan egész Európában elterjedt az arab számok használata.*

"Az utánzás a legőszintébb formája a hízelgésnek" mondják, és ez minden bizonnyal igaz a "Fiorino d'oro" (arany florin) pénzérmére, amelyet először a Firenzei Köztársaságban adtak ki 1252-ben. Az elsők, akik elkezdték a Florin érmék utánzását az az avignoni pápák voltak a nagy egyházszakadás során, amikor két pápa volt egyidőben, egy Rómában és egy Avignonban. De hamarosan minden közeli pénzverde tulajdonosát elkapta a "Fiorino láz." Az 1325-ben érte el Magyarországot, majd 1340-ben Németországot is. ahol hamarosan elfogadott fizetőeszköz lett az áruk kereskedelmében. Ezzel megszületett Európa első nemzetközi arany érme. A XIII. században sorra jelennek meg a különböző elnevezésű aranypénzek, az említett florin mellett Genovában a genovino, a Rajna mentén a gulden (Guld - németül aranyat jelent).

Károly Róbert aranyforintjai a firenzei florin mintájára 1325-től  (http://www.numismatics.hu)

A tatárjárás után Magyarország gazdasága kaotikus állapotban volt, változó és szabályozatlan volt a dénárverés, gyakori volt a veretlen ezüstrudakkal való fizetés és a pénzügyi életben nagy bonyodalmat okozott a kb. 35-féle forgalomban levő hazai és külföldi pénz. Ennek orvoslására is kitűnően megfelelt az egységes aranyforint bevezetése, melyet Károly Róbert 1325 körül veretett. Ezzel a külföldi és régi pénzek, valamint a veretlen arany és ezüst forgalmát megszüntette, kiszorítva így a kincstár egyik legfontosabb jövedelemforrását veszélyeztető bécsi dénárokat. Károly Róbert elsősorban a nemesfémbányászatot kívánta támogatni. A bánya monopólium reformjával érdekeltté tette a földesurakat a bányák megnyitásában: a birtokos megkapta az urbura egyharmadát. Magyarország európai viszonylatban is jelentős mennyiségű nemesfémet bányászott: évente 1 tonna aranyat és 10 tonna ezüstöt. Jelentősebb jövedelem volt ennél, a pénzverés monopóliumából származó bevétel. A kitermelt aranyat, ezüstöt a termelők kötelesek voltak beváltani. A beszolgáltatások során kb. 40-50%-os haszonra tett szert az uralkodó. A király az alsó-magyarországi bányászat fellendítésére külföldi bányászokat hívott az országba. Itt új központok jöttek létre: Körmöcbánya, Selmecbánya és Besztercebánya. A pénzveréshez firenzei pénzverő mestereket hozatott. Hogy az aranyforint megtarthassa értékét, a királynak le kellett mondania a pénzrontásból eredő pluszjövedelemről. 

A Budán firenzei mintára vert pénzek előlapján a firenzei liliom, a hátlapjukon Firenze védőszentje, Keresztelő Szent János látható. Az itáliai város tiltakozott is a „motívumlopás" miatt, ám az éremképet csak Nagy Lajos király változtatta meg későbbi veretein, amikor is az előlapra a magyar címer, a hátlapra pedig Szent László képe került. Ezt követően a Nagy Lajos által lovagi ideálként tisztelt Szent László egészen a XVI. század végéig állandó éremkép is maradt a magyar aranypénzek hátlapján. A magyar aranyforint nem csak Károly Róbert idején tudta betölteni az állandó értékű fizetőeszköz szerepét. Egyenértékű volt a firenzei aranyforinttal és a velencei dukáttal, és magasabb értékűnek bizonyult a rajnai forintnál. A 100 dénárt kitevő forint mintegy hatszáz éven át tartotta meg súlyát, nemesfém tartalmát s szép kivitelét, ezzel méltán vívott ki nemzetközi hírnevet magának.

Hamburgban kiállított váltó 1724-ben, mely szerint 380 fontot kell kifizetni 3 hónap múlva Bristolban (https://www.britishmuseum.org)

A kínai papírpénz híre Marco Polo kereskedő, utazó beszámolója (A világ leírása, avagy Marco Polo utazásai) során vált ismertté Európában (XIII. sz. vége). Így a kereskedők, pénzváltók és pénzkölcsönzök körében - a pénzérmék mellett - kezdett elterjedni a váltók használata is. A váltó egy olyan szerződéses ígérvény, amelyen az egyik fél elismeri a másik fél felé fennálló tartozását, és vállalja, hogy azt meghatározott időben és módon (jogilag kikényszeríthető formában) ki fogja egyenlíteni. Miközben az első időkben még a váltókon mindkét fél neve szerepelt (ahogy ez egy mai szerződésen is), ez később módosult oly módon, hogy a váltón csak a váltó kiállítójának neve szerepelt, és ráírták, hogy a váltó birtoklóját illette meg a váltón szereplő pénzösszeg. A váltó már az aranyművesek körében is megjelent, hiszen a megőrzésre átadott értékekről nyugtát adtak, amivel szintén tudtak kereskedni (pénzként használni). De váltót leggyakrabban az áruhitelezés során használták, amikor az áru vevője (pl. kereskedő) nem pénzérmékkel fizetett, hanem váltót bocsátott ki, amelyben elismerte az áruért a tartozását, és annak kiegyenlítésére kötelezettséget vállalt egy későbbi időpontban. Ha a kereskedő, pénzváltó, aranyműves megbízható volt mások szemében is, akkor a váltó eredeti birtokosa azt fizetség gyanánt másokra átruházhatta. Mivel a kölcsön utáni kamatot az egyház továbbra is elítélte, ezért megegyezés szerint a váltón szereplő összeg burkoltan a kamatot is magában foglalta. A bankházak megjelenésével a váltó még inkább kezdett elterjedni, hiszen amikor a polgárok pénzt megőrzésre a banknak átadtak, akkor egy elismervényt adtak cserébe, ami ugyan úgy váltónak számított, és fizetni lehetett vele. Mivel a váltó összege (névértéke) burkoltan az esedékességkor kifizetett kamatot is tartalmazta, ezért ha valaki az esedékesség előtt akarta azt beváltani, akkor a bank nem a névértéket, hanem annak meghatározott kamatokkal csökkentett értékét (diszkont) kapta csak meg. Hogy még inkább lássuk a párhuzamot a kereskedő által kiállított váltó és a mai központi bank által kiadott papírpénz között, nézzük meg mit írnak például egy angol 20 fontos bankjegyen apró betűvel a Bank of England nevében: "I promise to pay the bearer on demand the sum of ..." (megígérem, hogy a tulajdonosnak követelés esetén kifizetem ... összeget).

Fontos észrevenni, hogy mint a kereskedők, mint a bankházak vagy aranyművesek magántulajdonban voltak, ezért az így kibocsájtott váltó, amit (papír)pénzként kezdtek az emberek használni, valójában magánszemélyek által kibocsájtott pénzek voltak.

Miközben az aranyművesek (goldsmith) korábban főként királyoknak és nemeseknek adtak kölcsönt, az Észak-Olaszországi "bankárok" bárkinek adtak hitelt, nem csak nemeseknek, és bárki pénzét is megőrizték. Egyetlen céljuk a pénzhaszon növelése volt. Mint minden vándorkereskedő, eleinte ők is felállították asztalaikat (olaszul "banco"), de nem árut adtak el, hanem  pénzt váltottak, valamint kölcsön is adtak. Később bankfiókok nyíltak, ahol letétbe helyezhették a polgárok a megtakarításaikat. A bankárok tevékenysége nem korlátozódott az olasz városokra, kiterjedt pénzügyi hálózattal rendelkeztek és jelen voltak az összes Európai nagy vásárokban (ez utóbbiból származik a város elnevezés). A letétbe helyezett pénzhez bármikor hozzá lehetett férni, ahogy a kölcsönt is akár egy másik országban fel lehetett venni. Ez a modern bankrendszer kezdetének számított. A bankárok megjelenésével a forgalomban levő pénz mennyisége megduplázódott, mert a korábban párnában rejtegettet pénzeket az emberek a bankárokra bízták, akik azt másoknak kölcsön tudták adni. Ez segített a kereskedem további fejlődésében. A középkor egyik leghíresebb és leggazdagabb bankárcsaládja a firenzei Medici volt. A firenzei városállam leghíresebb nemzetsége sikeres vállalkozásai révén - főként gyapjúüzleteknek köszönhetően - gazdagodott meg a 14. században, politikai befolyását a 15. században erősítette meg Itália több városában nyitott bankfiókjaival. A Mediciek közül többen is kiemelkedtek kiváló politikai tehetségük, illetve a tudományok és a művészetek pártfogása révén. Ennek nyomán a korábban megvetett uzsorások és pénzváltók a társadalom elismert, befolyásos és hasznos polgárainak kezdtek számítani. Ekkor már akár portréképeket is készítettek róluk, ezzel is jelezve státuszukat és politikai befolyásukat. A lenti festmény egy pénzváltót és feleségét ábrázolja, mint elismert és módos polgárokat. Ezzel szemben Shakespeare "A velencei kalmár" című ugyanebben a században írt drámájában Shylock egy keményszívű zsidó uzsorás portréja, aki Velencében élt s óriási vagyont halmozott fel azzal, hogy nagy kamatra kölcsönt adott keresztény kereskedőknek.*

Pénzváltó és felesége, 1539 (Marinus van Reymerswaele festménye)

Ahogy a pénz kezdett elterjedni és a polgárság kialakulni, úgy kezdett a pénz is mint nagyobb szerepet játszani a hétköznapi emberek életében is, és az azzal járó anyagi jólét, befolyás és hatalom miatt egyre többen szerettek volna több pénzt birtokolni. A pénz hajhászása azonban megváltoztatta az emberek magatartását és végül még a mesékben is megjelenik a minél több pénz megszerzése iránti vágy (Babszem Jankó, az aranytojást tojó tyúk meséje, stb.). Ha megfigyeljük, nagyon sok mesében ugyan az a forgatókönyv, a szegény ember legkisebb fia (a legelesettebb és legszegényebb ember analógiája) útra kel és sok kaland után végül hatalmas aranykincsekre lel (pl. megöli a rablókat vagy egy óriást és megtalálja a kincseskamrát), így végül elnyeri a királylány kezét és a fele királyságot (osztozik a hierarchia legtetején álló ember hatalmában és vagyonában, sőt annak örökébe is lép).

A Föld elegendőt nyújt, hogy kielégítse minden ember szükségleteit, de nem minden ember kapzsiságát. (Mahatma Gandhi)

Habár a polgárosodás kezd erőre kapni a középkor vége felé, még mindig a feudális viszonyok voltak a jellemzőek szerte Európában. Az első nagy lökést a feudalizmus megszűnése felé a pestis (fekete halál) járvány (13471353) megjelenése okozta, amely az akkori európai népesség jelentős részét (egyes becslések szerint negyedét, mások szerint akár a felét is) elpusztította, nem kímélve szegényt és gazdagot, jobbágyot és királyt. Ez óriási munkaerőhiányt okozott egész Európában, így miközben az iszlám birodalomból átvett újítások kezdtek elterjedni, ami elegendő élelmet és árut biztosított a meglévő lakosságnak, munkaerőből hiány alakult ki. Ezért a korábbi jobbágyság helyzete sokat javult és a munka utáni fizetség is kezdett elterjedni, ráadásul a javadalmazás mértéke is nőtt.

A pénz csak annyit ér, mint amennyit mások hajlandóak érte cserébe adni.

A konkvisztátorok rengeteg aranyat és ezüstöt hordtak Spanyolországba az amerikai kontinensről és mindenki meg volt akkor győződve, hogy ettől Spanyolország gazdagabb lesz. Viszont a sok behordott nemesfém leginkább az arisztokrácia luxuscikkeinek kifizetésére ment el, az a gazdaságban nem okozott gyors növekedést, ezért az aranybőség inflációhoz vezetett, ami végül a birodalom hanyatlását is elősegítette. Az ok pedig egyszerű volt, a sok ezüst és arany behurcolása valójában csökkentette a nemesfémek értékét, mivel ugyanannyi megtermelt árura most több arany és ezüst jutott, így a kisemberek kezén levő pénzérmék kevesebbet értek.

Érdemes megnézni a Spektrum TV-ben bemutatott "A pénz története" című dokumentumfilm második részét:

Miközben már a középkorban is súlyosan büntették a magánszemélyeket az arany- vagy ezüstérmék utánzása (pénzhamisítása) miatt, mint ahogy azért is, ha a nemesfémekből készült érmék széleiből lefaragtak, hogy azokból ékszereket készítsenek, addig a központi hatalmat gyakorló uralkodók büntetlenül megtehették, hogy kényszerítsék alattvalóikat pénzérméik becserélésére, helyükbe silányabb minőségűeket adva, ami nem tekinthető másnak, mint egyszerű lopásnak.

A bankrendszer megjelenésével, a polgárosodás megerősödésével, és az iszlám világból átvett újításoknak köszönhetően (főleg Granada visszafoglalásakor megkaparintott hatalmas arab könyvtárak révén felfedezett ókori görög kultúra és tudomány révén) Európa elindult a reneszánsz, majd később az ipari forradalom felé. 

Felhasznált források a beágyazott hivatkozásokon kívül: 

* Niall Ferguson: The Ascent of Money: A Financial History of The World

** Glyn Davies: A History of Money: From Ancient Times to the Present Day

(Folytatása következik.)

<

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://anonymus-hu.blog.hu/api/trackback/id/tr145619513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Már a rómaiaknál is volt tőzsdeféleség. Meg hitel, hitelkamat.
Meg pl. egy utazónak nem kellett kp-t magával vinnie. Berakta a pénzt induláskor egy bankba, a célállomáson egy másik helyen meg felvette. Tehát ez már olyan csekkszerűségnek számított. Arra nem emlékszem, mi volt az igazolás.
@kkn: Nem csak Rómában, hanem az ókori Görögországban, sőt az ókori Egyiptomban is volt ehhez hasonló. Írtam is erről az 1. részben.
Európában azonban annyira összeomlott a korábbi birodalom, hogy gyakorlatilag ismét fel kellett "fedezni" - persze a kínaiaktól és az araboktól sok mindent átvettek.