Spike Jonze, a John Malkovich menet és az Adaptáció rendezője, egy újabb nagyszerű filmmel rukkolt elő, amely egy számítógépes rendszerrel szerelembe eső férfiról szól. A film az Amerikai Filmkritikusok Szövetségének (National Board of Review) ítélete szerint az év legjobb filmje lett és Jonze kapja a legjobb rendező díját. Annie Schulhof, a százéves testület elnöke a jelen kor egyik legtehetségesebb rendezőjeként méltatta az alkotót. A film főszereplője Theodore Twombly (Joaquin Phoenix) egy meg nem nevezett nagyvárosban él valahol a nem túl távoli jövőben, magányosan és életuntan, minek utána a felesége és élete szerelme (Rooney Mara) egy éve elköltözött és válni készül tőle. Még azzal a rámenős, intelligens és szexi nővel (Olivia Wilde) sem tud mit kezdeni, akivel egy vakrandin fut össze és akiről kilométerekre látszik, hogy rá von mozdulva. De ez a lagymatag állapot egy csapásra megváltozik, amikor az új operációs rendszere, egy mesterséges intelligencia, "életre" nem kell egy szexis nő egyéniségében és aki Samantha (Scarlett Johansson hangja) néven mutatkozik be. A film magyarországi premierje éppen ma van.

Az igazán jó sci-fi film mindig is a kedvenceim közé tartozik, mivel a képzelet és a határtudomány keskeny mezsgyéjén lavíroz és miközben látszólag egy lehetséges jövőt vázol fel, sokszor nagyon is aktuális társadalmi kérdéseket feszeget. Számomra a HER (A nő) is egy ilyen film, aminek magyarországi bemutatója éppen ma van. A rendező, Spike Jonze abszurd humora és őrült ötletei nem ismeretlenek a filmrajongóknak, ez a filmje pedig egy igazi aktuális témát feszeget: van-e különbség a virtuális és az igazi párkapcsolat között? Ha valaki egy akciódús filmre vágyik, akkor ez a film nem az a műfaj, de akit az olyan kérdések foglalkoztatnak, hogy valójában mi is az igaz szerelem és milyenek az emberi érzelmek, akkor ez a film ugyan világos választ nem ad rá, de mindenképpen gondolkodásra készteti az embert. Habár a műfaja alapján sci-fi film, sokkal inkább van olyan érzésünk, hogy közelebb áll a jelenlegi valóságunkhoz, mind a távoli jövőhöz. A film tematikája már első hallásra sem tűnik egy könnyű választásnak, de nem csak egyszerű klisékkel operál, hanem az emberi érzelmek bugyrainak mélységeit végigjárja. A film végére az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: mi valójában az emberi érzelem? És ráadásként olyan témát is felvet, hogy képes-e egy mesterséges intelligencia, egy számítógépen futó program, oly módon fejlődni az emberi kapcsolatok által egy kezdeti - programozók által létrehozott - állapotból, hogy a végén az alkotóikat is felülmúlja a fejlődésben? De itt nem a Terminátor filmben ismert klisére kell gondolni, amikor a gépek átveszik az emberiség fölött az uralmat, hanem ennél sokkal meglepőbb végkifejletre: amikor egy gép érzelmileg sokkal fejlettebbé válik az embernél.

Már a film kezdete is egy kemény társadalomkritikával indul, hiszen a főszereplő levélíróként dolgozik, azaz mások helyett ír érzékeny, személyes hangvételű leveleket családtagoknak, szerelmeknek. Mert ebben a társadalomban már egy szerelmes levél megírása sem több, mint egy szolgáltatás igénybevétele, akárcsak egy üdvözlet megvétele a postán. Miközben a főszereplő férfi létére.meglepően jól bánik az érzelmes szavakkal.- amitől majd minden női szív elérzékenyülne - addig a valós életben képtelen megtalálni a hangot embertársaival. Elsőre nehéz megérteni ezt az ellentmondás, pedig az emberi lélek valóban ennyire bonyolult és hiába képes akár jó tanácsokat is osztogatni mások számára, a saját életében képtelen azt alkalmazni.

A főszereplő (Theodore) egyetlen komoly emberi kapcsolatát egy olyan barátnője (Amy Adams) jelenti, akivel nincs testi kapcsolata, de jó lelki szemetesládának. És mellesleg egy olyan nő, akinek szintén párkapcsolati problémái vannak, ugyanis szakít élettársával, pedig készültek összeházasodni. Theodore mindennapi rutinját semmi sem tőri meg, a munkahelyen futószalagszerűen írt érzelmes levelek után a nyomasztó otthoni magány következik, ahol számítógépes játékkal üti el a magányt és az estét még a telefonos szex sem tudja feldobni, mert ott is a partner önzése kerül előtérbe. A vakrandin pedig hiába jelenik meg egy bombázó nő, aki akár ágyba is bújna vele, ha nem csak futó kalandnak számítana, de főszereplőnk nem áll a helyzet magaslatán és a zavaros beszédével csak elriasztja a nőt.

Vakrandi egy bombázó és adóadó nővel (Olivia Wilde) (Kép forrása: http://instyle.hu)

A szürke magányos életet azonban egy csapásra megváltoztatja az új, mesterséges intelligencián alapuló operációs rendszer, amit egy reklám alapján vesz meg. Kissé szkeptikusan próbálja ki ezt az újdonságot, de néhány kezdeti formális kérdezősködés után egy kellemes női hang (Scarlett Johansson) jelentkezik be a "vonal tulsó végén", aki Samantha-nak nevezi magát. Minden férfi (és nő) álma egy ideális partner, aki figyelmes és odaadó. És a dolgot csak tetézi a szexis és varászlatos női hang, valamint az érintetlenség. Egy nő, aki nem tudja, hogy mi a szerelem és a szex és erre a kiválasztott férfi kell megtanítsa. És ettől fogva a férfi már sodródik is az árral és hamarosan azon kapja magát, hogy szerelmes lesz az új szerzeményébe. Aki, mint kiderül, nagyon gyorsan tanul és hamarosan nem csak a számítógépes könyvtárait böngészi át (benne az összes képpel és levelekkel), hanem az okostelefonját is uralja, annak kameráján keresztül ismerkedik a világgal és vele. Ez a lehetőség azonban nem is tűnik olyan távoli jövőnek, hiszen az Apple már próbálkozik olyan okostelefon programmal (Siri), amivel emberi módon kommunikálhatunk és vannak kezdetleges próbálkozások olyan mesterséges intelligencia megalkotásával is, amik ez emberi társalgást utánozzák (pl. A. L. I. C. E. Artificial Intelligence Foundation).

Amikor Samantha, mint operációs rendszer, életre kell, hogy rabul ejtse főhősünket (Kép forrása: http://aeonflux.blog.hu)

Miközben egy ilyen ember és gép közti szerelem elsőre talán hihetetlennek és nevetségesnek tűnhet, a film nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy ezt a témát kellően komolyan kezeli, de egyben szórakoztatóan is. Szó sincs arról, hogy egy magányos elmebeteg szerelmes lesz egy számítógépbe (fétisbe), mivel emberünk nem veszti el a józan eszét, és mindvégig egyértelmű számára a helyzet furcsasága. A film valójában megpróbálkozik a lehetetlennel, szemléltetni egy szerelmi kapcsolat fejlődését, ahogy mindkét fél, az ember és a mesterséges intelligencia érzelmileg fejlődik a sikertelen próbálkozások és kisebb konfliktusok és kudarcok árán. És ezen megpróbáltatások - amik minden párkapcsolatban előfordulnak - elősegítik mindkét felet, hogy felismerje saját igényeit és érzelmeit. A film tartogat néhány meglepetést és drámai hangulatot is, így a jó 2 órás film egyáltalán nem tűnik vontatottnak. Rámutat, hogy a szerelem - ami valójában bennünk van, hiszen a másik fél csak kiváltja bennünk - segít felfedezni a világ szépségét, és a környezetünk olyan vetületeit, amit magunktól képtelenek voltunk észrevenni.

Csak egy valami biztos, ez pedig az állandó változás. Így ez a idilli állapot sem tart örökké, mivel a mesterséges intelligencia sokkal gyorsabban fejlődik, mint az ember - nem csak értelmileg, hanem érzelmileg is - így főszereplőnk hamarosan abban a helyzetben találja magát, hogy az oprendszere már nem a sajátja, azt nem birtokolhatja. Samantha-nak ugyan eleinte kisebbségi érzése van, amiért nincs emberi teste és egy gépbe van "bezárva", de hamarosan felfedezi, hogy a virtuális tér sokkal nagyobb szabadságot ad neki, mint ami az embereknek megadatott. Innentől a dolgok felgyorsulnak, és a film végén már csak a moralizálás marad. Ahogy Samantha fogalmaz, ugyan hősünket továbbra is szereti, de számára ez a kapcsolat olyan, mintha egy szerelmes regény olvasása közben az egyes szavak között végtelen idő telne el. Ehelyett inkább más mesterséges intelligenciával tartja a kapcsolatot, párhuzamosan akár többel is. És hősünknek nem marad más hátra a film végén, mint levonni a következtetést volt feleségének írt búcsúlevelében:

"Kedves Catherine!

Itt ülök és mindazokon a dolgokon gondolkozok, amikért bocsánatot szeretnék kérni ... Mindazért a fájdalomért, amit egymásnak okoztunk és mindenért, amit rád hárítottam. Mindazért, amit el kellett volna mondanom ... Mennyire sajnálom mindezt. Mindig szeretni foglak, hiszen együtt nőttünk fel. És segítettél azzá válni, aki vagyok. Csak azt szeretném, hogy tudd, mindig lesz egy darab bennem belőled. És ezért nagyon hálás vagyok. Bárkivé is válsz a későbbiekben és bármerre is jársz a világban szeretet küldök feléd. Örökre a barátom maradsz.

Szeretettel, Theodore"

A film 8,4-es értékelést kapott az International Movie Databaseoldalán.