A nyájszellem kifejezést általában pejoratívan használjuk és többnyire azt értjük alatta, amikor emberek tömege gondolkodás nélkül követi a falkavezért. Ebben a posztban néhány olyan tudományos kísérletet mutatok be, ami mindenképpen arra kell késztessen mindannyiunkat, hogy alapjaiban gondoljuk át a magunkról alkotott képet. Ugyanis már egészen egyszerű tudományos kísérletekben is érvényesül a "nyájszellem", amikor másokat öntudatlanul követünk, akár úgy is, hogy esetleg nem értünk velük egyet, de nem szeretnénk kilógni a sorból. De csak pusztán azért követni másokat, mert félünk szembesülni mások esetleges neheztelésével és ítélkezésével nem vezet jóra, ahogy a történelem számos tragikus esete mutatja. Talán érdemes lenne időnként hangosan feltenni a kérdést mások és magunk számára is: Valóban ez a jó irány? Mert, ha az irány nem jó, akkor miért követünk másokat szótlanul birkák módjára?
Már egy korábbi posztomban említettem, hogy apám mindig azzal érvelt, amikor egy csíntevésem kapcsán másokra próbáltam hárítani a felelősséget («ők mondták, hogy megtegyem»): "Ha azt mondják, ugorj a kútba, akkor megteszed?". És a válasz természetesen "nem". Éppen ezért mindannyiunk felelőssége, hogy társadalmunk milyen irányba halad és nem háríthatjuk a felelősséget minduntalan másokra, jellemzően "idegenekre", vagy egy korábban még kedvelt, de később megutált politikusra, vezetőre. Sőt, sokszor belekeverve egyenesen Istent is, a "veri a magyarokat az Isten" gyakori szólással. Mivel van szabad akarat, ezért felelősség is társul hozzá, mert bármit teszünk, azt mi tesszük és nem azért mert "mások azt mondják". Bármikor megtehetjük, hogy nemet mondunk. Tudom, ennek legtöbbször lehetnek komoly következményei is! De saját tapasztalatom azt mutatja, hogy mindig van választási lehetőség és csak rajtunk áll, hogy belekényszerítjük magunkat egy kellemetlen helyzetbe, miközben szenvedünk tőle keményen, vagy pedig felvállaljuk a konfrontációt a következményekkel együtt és ha kell emelt fővel távozunk. Ráadásul nagyon sok esetben nem is kell fejjel a falnak rohanni, elég ha magunkban eldöntjük, hogy mi ezt nem szeretnénk tovább ebben a formában csinálni és így képesek lehetünk az első adandó alkalommal váltani, és másképp tenni.
A történelem minduntalan ismétli önmagát és meglátásom szerint ez azért van, mert legtöbbször nem tanulunk a múlt hibáiból. Ha netalán vannak is figyelmeztető jelzések, akkor a leggyakoribb kifogás mindig ugyanaz: "ez most más". És persze ténylegesen semmivel sem indokoljuk meg, hogy ez mitől is lenne más mint a korábbi helyzet. Így történhet meg, hogy a II. világháború szörnyűségei, a tömegmészárlások minduntalan megismétlődnek a világon azóta is, és ez alól még Európa sem kivétel, elég a Jugoszláv vérengzésekre gondolni a 90-es években. A nácik által ekövetett holokauszt volt az első olyan nagy tömegmészárlás, ami alapjaiban rengette meg az emberiséget és kezdték tudományosan is vizsgálni az okait. A közgondolkodásban az a leegyszerűsítés uralkodik, hogy a nácik gonosz emberek voltak, élükön Hitlerrel, mint a Főgonosszal. De az 50-es és 60-as években elvégzett nagyon egyszerű pszihológiai kísérletek éppen arra világítottak rá, hogy ez egy nagyon leegyszerűsített előítélet és tulajdonképpen bármikor megismétlődhetnek a nácik által okozott tömegmészárlások (mint ahogy meg is történtek), ha nem vagyunk alapvető dolgokkal tisztában. Azok az emberek, akik a tömegmészárlásokat elkövették, éppen olyan hétköznapi emberek voltak, mint amilyenek mi mindannyian vagyunk. És mielőtt sokan kikérnék maguknak, érdemes venni a fáradságot és szembesülni néhány ténnyel, még mielőtt Magyarországon is túlságosan messzire engedjük elfajulni a dolgokat.
A 101-es tartalék rendőrzászlóalj
Kik hajtották végre a tömeggyilkosságokat a II. világháborúban? Milyen ember az, aki civileket - akár öregeket és csecsemőket is - mészárol le? Hogy választ találjon ezekre a kérdésekre, Christopher Browning történész azokat a vallomásokat tanulmányozta, melyeket az 1960-as években és az 1970-es évek elején tett a 101-es tartalék rendőrzászlóalj 210 tagja. A zászlóalj eredetileg a városi rendőrség és a csendőrség tagjaiból alakult és 1939 után a meghódított területeken rendészeti feladatokat is elláttak. A 101-es zászlóalj a lengyelországi Lublin körzetében teljesített szolgálatot és legtöbb katonája Hamburg környéki munkás- és alsó középosztálybeli családból származott. Idősebbek voltak, mint a frontvonalban harcoló katonák, átlagéletkoruk harminckilenc év volt. Többségük nem művelt ember volt, sokan csak tizenöt éves korukig jártak iskolába. Nagyon kevesen voltak közülük nácik, és egyáltalán senki sem vallott közülük nyíltan antiszemita nézeteket. Az 53 éves Wilhelm Trapp őrnagy egyre magasabb fokozatokon keresztül lett a zászlóalj vezetője. Bár 1932-ben lett náci, nem volt az SS tagja annak ellenére, hogy két kapitánya az volt. Az egység 1942. július 13-án kapott először utasítást tömeges gyilkosságra.
Csoportkép a 101-es tartalék rendőrzászlóaljról (Forrás: http://www.holocaustresearchproject.org)
Browning több vallomásból rakta össze annak a napnak az eseményeit: "Ahogy kivilágosodott, a férfiak megérkeztek a faluba [Józefówba], és félkör alakban gyülekeztek Trapp őrnagy köré, aki rövid beszédet mondott. Elcsukló hangon, könnyes szemmel és láthatóan önfegyelmet parancsolva magára, tájékoztatta embereit, hogy egy kellemetlen feladat végrehajtására kaptak parancsot. Talán egyszerűbb lesz a végrehajtás, mondta, ha arra gondolnak, hogy Németországban bombák hullanak a nőkre és gyerekekre. [...] Trapp elmagyarázta embereinek, hogy a józefówi zsidókat össze kell terelni, utána a fiatal férfiakat kiválogatni munkaszolgálatra, a többieket pedig agyon kell lőni. Ezek után Trapp egy rendkívüli ajánlatot tett a zászlóaljnak: ha bárki az idősebbek közül nem érzi magát képesnek a feladat végrehajtására, kiléphet. Trapp szünetet tartott, és néhány pillanat elteltével egy ember kilépett. [...] Ezek után további tíz-tizenkét ember lépett ki. Átadták pisztolyaikat, és azt az utasítást kapták, hogy várjanak az őrnagy további parancsaira. Trapp összehívta a századparancsnokokat, és kiosztotta feladataikat. A 3. század két osztagának a falut kellett bekerítenie; minden ember határozott parancsot kapott arra, hogy lőjön le mindenkit, aki menekülni próbál. A többi embernek össze kellett terelni és a piactérre vezetni a zsidókat. Azokat, akik túl betegek vagy gyengék voltak ahhoz, hogy a piactérre menjenek, csakúgy, mint a kisgyerekeket vagy bárkit, aki ellenállást tanúsított, vagy megpróbált elbújni, a helyszínen agyon kellett lőni. [...] Miután kiadta parancsnokainak az utasításokat, Trapp a nap további részét a városban töltötte, főként abban az osztályteremben, melyet parancsnoksággá alakítottak át, de járt a lengyel polgármesternél és a helyi papnál is. A tanúk, akik látták őt a nap különböző szakában, arról beszéltek, hogy keserűen panaszkodott a parancsokra, melyeket kapott, és hogy «sírt, mint egy gyerek». Mindazonáltal az ő álláspontja is az volt, hogy a «parancs az parancs», és azt teljesíteni kell."
Az interjúkból levonható következtetések tekintetében Browning a megkérdezettek választási lehetőségeire összpontosított. A következőket írja: "Legtöbben egyszerűen tagadták, hogy bármilyen választási lehetőségük lett volna. Miután szembesítették őket a többiek vallomásaival, nem vitatták, hogy Trapp tehetett ajánlatot, de újra és újra kijelentették, hogy beszédének ezt a részét nem hallották, vagy nem emlékeznek rá. Az a néhány ember, aki bevallotta, hogy volt választási lehetősége, és mégis elmulasztotta, hogy válasszon, meglehetősen ostobának látszott. Egyikük azt mondta, hogy nem akart a többiek előtt gyávának látszani. Egy másik - inkább tudatában lévén annak, mi az, amihez bátornak kellett volna lenni - egyszerűen azt mondta: «Gyáva voltam»." Mindezek alapján Browning azt a következtetést vonta le, hogy valójában egyszerű emberek, nem félelemből vagy büntetés terhe mellett végeztek ki ártatlan embereket, hanem saját meggyőződésből.
Daniel Goldhagen, aki szintén tanulmányozta az esetet, egyértelművé tette, hogy a 101-es tartalék rendőrzászlóalj tökéletesen tisztában volt a körülményekkel és a helyzet brutalitásával, amibe készültek részt venni, mindezt úgy, hogy lehetőségük volt a választásra. Goldhagen a következőt írta: "Azok után, hogy lehetőségük lett volna kibújni az öldöklés, a hátborzongató, undorító kötelesség alól, szinte mindegyikük úgy döntött, hogy elvégzik a halálosztó feladatot." Mai szemmel természetesen nem értjük, hogy mindez hogyan történhetett. De valóban nem értjük?!
Az alapértelemzés hatalma
Emlékezzünk vissza, hogy az Orbán kormány milyen módszerekkel érte el a nyugdíjak einstandolását. Egyrészről bizonyos fajta fenyegetéssel (nem kapnak állami nyugdíjat, akik a magánnyugdíjpénztárban maradnak), másrészről a mézesmadzag elhúzásával (az állami nyugdíj esetén is lesz egyéni számla és az örökölhető lesz). De a legnagyobb húzások mégsem ezek voltak, hanem az a tény, hogy az állampolgárok külön kellet nyilatkozzanak rövid időn belül, akár sorbanállás árán is, ha szeretnének maradni a magánnyugdíjpénztárban. Ha azonban szeretnének visszakerülni az állami nyugdíjrendszerbe, akkor nem kell tegyenek semmit. Vagyis az alapértelemezés szerint - amikor nem kell csinálni semmit -, az emberek az állami nyúgdíjrendszert választják. Teljesen más eredmény született volna, ha arról kellett volna nyilatkozni, ha valaki az állami nyugdíjrendszerbe szeretett volna visszatérni és nem kellett volna semmit tegyen a magánnyugdíjpénztárban való maradás esetén. Ezt onnan tudhatjuk biztosan, hogy ilyen - az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérési - lehetőség már korábban többször is adott volt, például 2009-ben és 2010-ben is, de csak nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. Nem véletlenül választotta ezt a fajta eljárást az Orbán kormány - saját korábbi törvénykezését is felrugva - mert tisztában volt az alapértelmezés hatalmával.
De hasonló módon lehet befolyásolni egy népszavazás eredményét is, erre Kállmán László nyelvész professzor világított rá, amikor a Fidesz politikai megfontolásból népszavazást kezdeményezett többek között az egészségügy privatizációja vagy a gyógyszertárak monoliumának megszüntetése kapcsán. Már a népszavazási kérdés feltevése magában hordozhatja az alapértelmezett választ, így ha nem figyelünk oda, akkor véleményünket a politikusok (hatalmon levők) befolyásolhatják a megfelelő kérdés feltevésével.
De az alapértelemzés hatalma dönti el azt is, hányan ajánlják fel szerveiket haláluk esetén. Ilyen formán Magyarország messze kiemelkedik olyan országokkal szemben, mint például Dánia vagy Németország, de természetesen nem azért mert mi magyarok ennyire fontosnak érezzük megmenteni mások életét szerveink halálunk utáni felajánlásával, hanem mert Magyarországon ez az alapértelelmezett állapot (külön kell nyilatkozni, ha ezt nem szeretnénk), míg Dániában és Németországban alapértelmezés szerint nem ajánlják fel szerveiket, így aki ezt szeretné, annak külön nyilatkozni kell erről.
Tényleges beleegyezési arány (donor) különböző országokban (Forrás: http://renebekkers.wordpress.com)
Margitay Tihamér egyetemi tanár a következőképpen fogalmazza meg Mérnöketikai előadásában: "Ha nincs egyéb erős motiváció, és van alapértelmezett választás, akkor az alapértelmezettet tesszük. Ha egy cselekvés elmulasztása ugyanakkora kárt okoz[hat megítélésünk szerint], mint egy cselekedet, akkor a cselekedetet rosszabbnak ítéljük, mint a mulasztást. Azonos esetben valamit tenni rosszabb, mint nem tenni semmit." Szerinte azért nem léptek ki többen a 101-es tartalék rendőrzászlóaljból, kibújva ezzel a tömegmészárlás alól, mert az alapértelmezett a maradás volt és a parancs végrehajtása. És inkább érezték úgy, hogy jobb nem tenni semmit (a többséggel maradni), mint tenni valamit (kiállni a sorból).
Ash kisérlete
Egyszerű eldönteni, hogy négy vonal közül melyik kettő egyforma, ha a többi szemmel láthatóan jóval rövidebb vagy hosszabb. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy ezt még egy óvodás is meg tudja állapítani! Solomon Asch amerikai pszichológus ezt a feladatot adta 1955-ben a Stanfordi Egyetemen egészséges és értelmes felnőtteknek egyik – azóta világhírűvé vált – kísérletében. Megdöbbentően hangzik, de a résztvevők több, mint egyharmada rossz választ adott… Hogyan lehetséges ez? Nem látták jól a vonalakat? Nem értették a feladatot? – kérdezhetnénk meghökkenve. A magyarázat nem ilyen kézenfekvő, mindenki pontosan látott és értett mindent…
Ash kisérlete: a jobb oldali vonalak közül melyik hossza egyezik a baloldali vonallal (Forrás: Wikipédia)
Csakhogy ott volt a csoport (beépített emberekkel), akik eleve rossz választ adtak. A kísérlet a következőképpen zajlott: az első és második körben valamennyi résztvevő helyesen válaszolt, azonban a harmadik körtől kezdve az első négy beépített ember egyöntetűen hibás választ adott, és ötödékként a következő valódi résztvevőnek minden oka megvolt rá, hogy azt higgye, az előtte szólók őszintén gondolták válaszukat, így ő általában meglepődve és feszülten elmondta saját válaszát, míg végül a hatodikként válaszoló, utolsó beépített ember is megismételte az első öt személy által adott helytelen választ. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz. És ehhez elegendő volt már egy 3 fős csoport is! A kisérletben résztvevők egy jelentős része még akkor is hibás választ adott, ha Ash 18cm-re(!!!) növelte a vonalak hosszúsága közti különbséget.
Ash a kisérletet módosította is, aminek eredménye, hogy egy a csoportnak ellentmondó másik résztvevő – aki lehetett egy másik gyanútlan személy vagy egy ellenállásra utasított beépített ember is – jelentősen csökkentette a többség nyomásának erejét. Az olyan résztvevők, akiknek volt a csoportnak ellentmondó szövetségese, négyszer kevesebbszer adtak rossz választ az egyhangú többséggel szembenézőkhöz képest. Ez akkor is igaz volt, ha a résztvevő nem nyilvánosan kellett kimondja a véleményét, hanem csak leírja, így nem kellett szembesüljön a többségi reakcióval. Azóta a kísérletet számos helyen elvégezték hasonló eredménnyel. Ebből az következik, hogy már az is elég, ha valaki veszi a bátorságot és meg meri kérdőjelezni a többségi álláspontot, hiszen akkor előkerülhetnek más, addig rejtözködő ellenvélemények is. Másrészt a titkos szavazásnak is van létjogosultsága, mivel olyan ellenvélemények is megjelenhetnek a többségivel szemben, amit nyilvánosan nem vállalnának fel.
Az eredeti Ash kisérlet részlete angolul
Az eredeti kísérletsorozatban a kísérleti személyek többsége (~63%) független maradt, azaz nem vette át a csoport többségi véleményét. Őket a következő típusokba lehetett sorolni:
- Magabiztos: a konfliktust úgy oldotta meg, hogy energikusan szembeszállt a többségi véleménnyel és sosem engedett a maga igazából.
- Individualista: elvből figyelmen kívül hagyta a többségi véleményt, mivel úgy gondolta, hogy neki mindig igaza van.
- Lelkiismeret-furdalásos: bár nem engedett, jelentősnek ítélte meg a konfliktust, és kételkedett ítélete helyességében.
A konform vagy engedékeny kísérleti személyek (~37%) a következő módokon reagáltak:
- Viaszember: annyira kicsi volt az önbizalma, hogy ténylegesen helyesnek érezte a többségi álláspontot.
- Önmagában bizonytalan: bizonytalan volt saját ítéletében, és ezért inkább csatlakozott a többséghez.
- Kisebbrendűségi érzéssel küzdő: bár teljes tudatában volt annak, hogy saját válasza a helyes, mégis inkább átállt a csoporthoz, mert nem bírta volna elviselni, hogy deviánsnak tekintsék.
Milgram kisérlete
A kísérletet először Stanley Milgram, a Yale Egyetem pszichológusa végezte el 1961 és 1962 során. A kísérlet célja a résztvevők hatalommal szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik. A kísérletvezető elmagyarázta a kísérleti személynek és a másik kísérleti személyt játszó színésznek, hogy a kísérlet, amelyben részt vesznek, a büntetés hatását vizsgálja a tanulási folyamatra. A kísérleti személy és a színész is kaptak egy-egy papírlapot. A kísérleti személynek úgy állították ezt be, mintha az egyikre „tanuló”, a másikra „tanár” lett volna írva, és a szerepek véletlenszerű kiosztását szolgálnák. A valóságban azonban semmi véletlenszerű nem volt a „sorsolásban”, mert mindkét papírlapon „tanár” felirat szerepelt, és a színész egyszerűen mindig azt állította, hogy övé a „tanuló” feliratú lap. Ezután mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs céllal mindketten kaptak egy 45 voltos áramütést a székhez erősített készülékből. A tanárt ekkor egy szomszédos szobába vezették, melyben egy generátor volt 30 kapcsolóval, mindegyik mellett felirattal, melyek szerint a feszültség 15 voltonként nőtt, 15-től 450 voltig(!). Ezenkívül minden felirat mellett minősítés is szerepelt, „enyhe áramütés”-től „vigyázat: súlyos áramütés”-ig. Felkérték, hogy olvasson fel egy szópárokat tartalmazó listát, amit a tanulónak el kellett ismételnie. Ha helyesen válaszolt, továbbhaladtak a következő szópárra. Helytelen válasz esetén a tanárnak növekvő feszültségű áramütést kellett adnia a tanulónak, 15 volttól indulva. Valójában a tanulót alakító színész csupán eljátszotta a szimulált áramütések hatásait.
Milgram kisérlet: K - kísérletvezető, S - kísérleti személy, T - színész, mint "tanuló" (Forrás: Wikipédia)
Elérve a 150 voltot, a „tanuló” kérte a kísérlet befejezését. A kísérletvezető ekkor azt mondta neki: „A kísérlet szerint folytatnia kell. Kérem, folytassa.” Ezután, folytatva a kísérletet az emelkedő feszültségekkel, a színész fokozódó kellemetlenséget, majd komoly fájdalomérzetet játszott el, végül már kiabálni kezdett, hogy állítsák le a kísérletet. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő nem akarta folytatni, a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia. A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig. Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, még akkor is, amikor a színész kegyelemért könyörgött, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt. Thomas Blass a Marylandi Egyetem pszichológia tanszékének professzora, összegyűjtve a világ országaiban azóta megismételt kísérletek eredményeit, és úgy találta, hogy a halálos feszültséget megadni hajlandó kísérleti személyek száma időtől és helyszíntől függetlenül nagyjából állandó: 61% és 66% között van.
Az eredeti Milgram kísérlet részlete angolul
Stanfordi börtönkísérlet
A kísérletet 1971-ben végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A Stanfordi börtönkísérletről egy korábbi posztomban már részletesen írtam, az eredménye megdöbbentett mindenkit, és idő előtt le kellet állítani, mert annyira elfajult.
Nyájszellem a mindennapi gyakorlatban
A nyájszellem érvényesül a gyalogosok körében, amikor átkelnek egy útkereszteződésen, és hajlamosak vakon követni másokat - állítják a Leedsi Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról a Behavioural Ecology című folyóiratban látott napvilágot. A kutatás során 365 olyan személy viselkedését vizsgálták három napon keresztül, akik Leeds egyik forgalmas útkereszteződésén keltek át a csúcsforgalom idején. Mint kiderült, a gyalogosok másfélszer-két és félszer nagyobb valószínűséggel vágnak neki a tilos jelzés alatt az átkelésnek, ha valaki más elsőnek lelép a járdáról.
Megfelelő kérdésekkel az emberek politikai nézeteit is meg lehet változtatni (Így lesz konzervatívból liberális tíz perc alatt). Kísérletükben a svédországi Lund egyetem kutatói a svéd választások előtti utolsó héten végeztek közvéleménykutatást Malmö utcáin. Az alanyoktól megkérdezték, hogy a választáson induló két nagy párt, a konzervatívok, és a szociáldemokraták közül melyikhez húznak inkább, majd egy 12 kérdésből álló kérdőívet töltettek ki velük. Ezeken csupa olyan kérdés szerepelt, amelyekben a két oldal véleménye szöges ellentétben áll egymással, az adópolitikától az atomenergia felhasználásáig. A kérdezőbiztos eközben kitöltött egy kérdőívet az alany válaszaival éppen ellentétes opciókat választva, majd a kiértékelésnél titokban megcserélte a két lapot - így az derült ki, hogy a megkérdezett politikai nézetei éppen az ellenkező táborba sorolják. Meghökkentő módon csak a válaszolók 22 százaléka vette észre, hogy manipulálták a kérdőívét, a többiek simán elfogadták a meggyőződésükkel ellentétes eredményt. Amikor a kísérlet végén újra megkérdezték, melyik oldalra fognak szavazni, a kísérleti alanyok 10 százaléka megváltoztatta a kérdőívezés elején adott válaszát, 19 százalék biztos pártválasztóból bizonytalanra módosított, 18 százalék pedig bizonytalanról biztosra. Összesen a megkérdezettek 47 százalékának sikerült pár perc alatt megváltoztatni a politikai meggyőződését.
Szintén érdekes eredménye lett Sarah Lisenbe (MIssisipi Állami Egyetem) kísérletének, melyben azt vizsgálta, hogy a hallgatok mennyire követik akár az értelmetlen szabályokat is, így például azt, ha az épület egymás melletti két bejáratához táblákat tesz ki, mely szerint az egyiket csak a nők, a másikat csak a férfiak használhatják. Az eredmény meglepő, majd mindenki követte a szabályt, ez még a kézenfogva érkezett párokra is igaz volt.
Sarah Lisenbe kísérlete az értelmetlen szabályok betartásával kapcsolatban
Ezen kísérletből nem azt tanulságot kell levonni, hogy a közösen lefektetett szabályokat nem kell betartani, de azt igen, hogy a szabályok értelmét meg kell tudni kérdőjelezni, és ha értelmetlen, vagy a mindennapi gyakorlattal teljesen ellentétes, akkor azt közös megegyezéssel meg kell változtatni.
Rossz szabályozás rossz cselekedetet szül
Ez nem felmentés, hanem olyan összefüggés, amit mindenkinek figyelembe kell vennie, aki a döntéshozatalban valamilyen szerepet vállal. Mivel jelen társadalmunkban a legitim tekintélynek óriási hatalma van, az egyben nagy felelősséggel is jár (lásd a Milgram kísérletet). Éppen ezért fontos, hogy milyen törvényeket és szabályokat fogadnak el, mert ezzel az emberek viselkedését is befolyásolják. Margitay Tihamér egyetemi tanár a következőképpen foglalta össze Mérnöketika előadásában Milgram és Zimbardo alapján, hogy a rossz, gonosz cselekedetet, erkölcsileg helytelen gyakorlatot milyen körülmények segítik elő:
- Könnyebben elfogadható első kis lépések, amiket el is fogadunk. („Nem nagy dolog!”, „Ez nem számít!”, „Ettől még nem vagyunk rosszak.”)
- A másik fél dehumanizálása (számot adunk neki), vagy csak kívülállóként, idegenként kezeljük. ("A többiek…", "ők mások, amint mi…", "ők állatok...")
- Bízunk saját anonimitásunkban. („Úgysem derül ki.”)
- A személyes számon kérhetőség, felelősség hiányzik. („Csoportos döntés volt.”, „A vezetőség hibája, a politikusok felelőssége.”)
- Túlzott engedelmesség a tekintélynek („Parancsra tettem.”)
- A csoport normák kritikátlan elfogadása („Mások is ezt csinálják.”, „Ez a gyakorlat.”)
- A rossz iránti tolerancia közömbösség, vagy passzivitás formájában. („Nem az én dolgom.”, „Most mit ugráljak!?”, „Miért én, ha nem tesznek semmit azok, akiknek dolga lenne?)
Végszó helyett
A fenti leírt kísérletek alapján látható, hogy a nagy többség az alapértelmezett lehetőséget választja (inkább nem tesz semmit), több mint harmaduk akkor is a többségi véleményhez csatlakozik, ha egyébként nem ért vele egyet (de nem akar kilógni a sorból), és kétharmaduk még akkor is engedelmeskedik a hatalomnak, ha az olyasmit vár el tőle, ami egyébként ellenkezik a lelkiismeretével (akár másokat megölni). És ez bármelyikünkre érvényes lehet! Senki se ringassa magát abban a hitben, hogy ő különb, mint a többiek, mert csak akkor lehet ebben biztos, ha már többször volt ilyen helyzetben. Ellenkező esetben csak a vágyairól beszél (milyennek szeretné látni magát) semmint a tényleges valóságról (milyen is valójában). Saját tapasztalatom alapján meggyőződésem, hogy az embernek csak akkor van lehetősége megváltoztatni alapvető kondicionáltságát, amit a társadalomtól öntudatlanul gyerekként átvett, ha van bátorsága először felismerni saját hibáit és gyengeségeit.
A 90-es évek elején mindannyian abban a reményben voltunk, hogy egy szebb és jobb világ köszönt ránk. Sajnos nagyon sokan csalódtunk és most sokan bűnbakokat keresnek. Így aztán nem vesszük észre, hogy milyen könnyen eshetünk bele ugyanabba a csapdába, amibe elődeink már számtalanszor beleestek. Ismét erősödik az antiszemitizmus és cigány gyűlölet Magyarországon, már megint "idegenekben" találjuk meg minden gondunk okát és nem vesszük észre, hogy ezt már sokszor "eljátszották" őseink és az eredmény mindig a nagy bukás volt. Éppen ezért kell tudatosak legyünk és felismerjük, hogy saját sorsunkért elsősorban mi vagyunk felelősek és a hatalmon levő emberek ugyanazokkal az eszközökkel próbálnak minket "nyájba terelni", hogy érdekeiket minduntalan kiszolgáljuk és kiváltságaik megmaradjanak. Mert a napi viselkedésünk és döntéseink összessége dönti el, hogy milyen is lesz Magyarország!
