"A magyarok értékrendje" címet viselő korábbi bejegyzésem folytatásaként, a második részben megpróbálok mélyebb betekintést nyújtani a sokszor egymásnak is ellentmondó értékrendjeinkre. Teszem ezt abban a meggyőződésben, hogy az Életben a legfontosabb önmagunk megismerése és csak akkor tudunk érdemben fejlődni, ha elég bátrak vagyunk szembenézni korlátainkkal, félelmeinkkel és hibáinkkal. Ebben a bejegyzésben ismét arra keresem a választ: miért volt akkora sikere a Fidesznek a 2010-es parlamenti választásokon, ami végül 2/3-os kormányzást biztosított számára és mi az oka annak, hogy a Fidesz még ma is a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt, miközben az elmúlt 4 év alatt gyengítette a demokrácia intézményeit, a gazdaságot pedig átitatja a központosítás és egyes esetekben a nem átlátható döntéshozatal, ami a korrupció melegágya.
A továbbiakban ismertetett közvéleménykutatási adatok a Pew Reaserch: Global Attitude Project: "Two Decades After the Wall’s Fall: End of communism cheered but with more reservations" 2009 novemberében készített tanulmányára, valamint az EBRD által támogatott "Life in transition: After the crisis" (LiTS-II) 2010-es tanulmányára alapozom. Az itteni bejegyzés azonban semmi esetre sem tükörfordítása ezen tanulmányoknak, az alkotói szabadságot és tapasztalataimat felhasználva egészítettem ki. Amint látni fogjuk, a 2009-ben és 2010-ben végzett felmérésekből, a jelenlegi magyarországi helyzetben semmi meglepő nincs, az egyenes következménye a magyarok értékrendjének.
Elöljáróban még annyit, hogy a korábbi bejegyzésemmel szembeni egyik fő kritika az volt, hogy a magyarok jelenlegi értékrendjének bemutatására leginkább 2009-es közvéleménykutatási adatokat használtam. Azonkívül, hogy az ilyen átfogó vizsgálatok általában csak 4-5 évenként történnek meg, ebben a kritikában azt a fajta csodavárást észleltem, mely szerint a Fidesz kormányzása alatt a magyar társadalom értékrendje "helyrebillent", így a korábbi "nemzetmegrontó" kormányok "elmúltnyolcév" alatt bekövetkezett értékrendjét sikerült nyomtalanul kiirtani. Azonban egy társadalom értékrendje nem változik meg gyökeresen egyik évről a másikra, sőt még csak egyik kormányzati ciklustól a másikig sem, sokszor évtizedek is kellenek az értékrendek látványos megváltozásához. Így az itt részletesen ismertetett tanulmány, melyet a 2010-es parlamenti választások környékén készítettek, éppen arra világít rá, hogy nem a Fidesz "billenti" helyre a magyar értékrendet, mert hogy a Fidesznek soha nem is volt határozott és következetes értékrendje a rendszerváltás óta, hanem éppen Orbán Viktor és csapata volt az, aki a gazdasági és politikai hatalom megszerzése és megtartása végett minduntalan a többségi magyarok értékrendjéhez próbált igazodni. A másik kritika arra irányult, hogy ez amolyan "gyűlöljük önmagunkat" bejegyzés, amit csak olyan módon tudok értelmezni, hogy az illető képtelen a valósággal szembesülni és inkább egy képzeletbeli álomvilágban maradna, ahol a magyarok mindenben tökéletesek.
1. Személyes jólét értékelése
A 2010-es választások előtt joggal csalódott a nagy többség, hiszen a hitellufi eldurranásával sokan kellett rádöbbenjenek, hogy bizony a hitelezésen alapuló gazdasági csoda nem tartható örökké. Ezen bejegyzés elején levő grafikon jól mutatja, hogy a magyarok között a csalódás messze nagyobb volt, mint más kelet-európai országokban, jócskán megelőzve ezzel nem csak Bulgáriát, de még Oroszországot vagy akár Ukrajnát is. 2009 őszén a magyarok jóval több, mint kétharmada vallotta, hogy az ország gazdasági helyzete rosszabb, mint a 20 évvel korábbi tervgazdaságban. Ugyan a valóságban az ország GDP-je két évtizeden keresztül növekedett, de nem meglepő ez az általános vélemény, ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes emberek hogyan vélekednek a saját életminőségük javulásáról. A lenti ábrán az látható, hogy 1991-ben a magyarok kevesebb, mint egy tizede volt csak elégedett saját életminőségével, és számarányuk csak keveset nőtt 2009 végére. 2009 végén nem csak az elégedetlenség kis aránya miatt kullogunk a lista végén, hanem a csekély pozitív változás miatt is.
A magyarok érzik leginkább úgy, hogy 20 év alatt nem javult az életminőségük
Elég nehéz elhinni, hogy közel 2 évtized alatt az emberek életminőségének javulása Magyarországon lett volna a legkisebb, lekörözve ezzel Oroszországot, Bulgáriát vagy Ukrajnát, de itt nem is erről van szó, hanem az aktuális életminőség érzékelésén! A nagyon alacsony elégedettségű emberek száma feltehetően nem csak a 2008-as világgazdasági válsággal függhet össze, hanem azzal a csodavárással is, ami a rendszerváltás környékén jellemezte a magyarokat: minél hamarabb utolérni a nyugati fogyasztói szokásokat. Ez a fajta szubjektív érzékelés a lenti ábrán még inkább kivehető, hiszen amikor az embereket arra kérték fel, hogy helyezzék el magukat az "életminőség létráján", ahol a nulla jelenti a lehető legrosszabb életet, és 10 a lehető legjobbat, akkor Magyarország ebben is sereghajtó. Ami sokkoló, hogy nem csak a visegrádi országokhoz képest jelentős a különbség, hanem még Oroszországhoz és Ukrajnához képest is. Márpedig nehéz elhinni, hogy a magyarok jelentős részének sokkal rosszabb élete lenne az oroszokhoz vagy ukránokhoz képest. Persze a nyugati életszínvonalhoz képest már igen.
Hova helyezik magukat az emberek "életminőség létráján"
Ezek szerint közel egyharmada a magyaroknak az elvárthoz képest sokkal rosszabbnak értékeli a saját életminőségét, a lakosság fele pedig közepesnek gondolja azt. Az életminőség javulását a nyugdíjas korosztály érzi a legkevésbé, miközben a fiatalok között a legnagyobb a javulás érzékelése. Az életminőséggel való elégedettség a felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek között jóval nagyobb, mint a kevésbé iskolázottak között. Hasonló különbség figyelhető meg a városi és a vidéki lakosság között is, a városokban élők inkább elégedettek az életminőségükkel, mint falun élő társaik.
A lenti felmérés eredménye leginkább a Gyurcsány kormányról mond ítéletet Magyarország esetén, hiszen azt vizsgálja, hogy 2005-2009 közötti időszakot hogyan értékelik az emberek: láttak-e érdemi javulást az életminőségükben ezen időszak alatt vagy inkább úgy érezték, hogy elvesztették a talajt a lábuk alól. Ebben sajnos megint csak sereghajtók lettünk, a magyar emberek jóval több, mint fele érezte úgy, hogy elvesztette a talajt a lába alól ezen időszak alatt!!! Tekintve, hogy a világgazdasági válság egyik országot sem kímélte, érdekes, hogy Magyarországon jóval több ember vallotta, hogy elvesztette a talajt a lába alól, mint Oroszországban, Ukrajnában vagy Bulgáriában.
Hogyan értékelik az emberek a 2005-2009 közötti 5 évet (Magyarországon a Gyurcsány kormány időszaka)
Amikor az embereket arról kérdezték 2009 őszén, hogy mennyire bizakodók a jövőjükkel kapcsolatban, akkor Magyarország ismételten sereghajtónak számított Kelet-Németországgal vetélkedve, mivel az emberek negyede volt pesszimista a jövőt illetően és csak egy harmaduk volt optimista. A lenti ábra azt is jól tükrözi, hogy különbség van az USA és a kelet-európai országok lakosságának hozzáállása között. Hiába indult ki a hitelválság éppen az Amerikai Egyesült Államokból, ahol rekordmenyiségben árvereztek el lakásokat az emberek feje fölül, mégis 2009 végén az amerikai lakosság többsége volt optimista a jövőjét tekintve, ez jóval több, mint a legoptimistább Oroszország. Nyugat-Európa optimizmusa érdemben nem tért el a kelet-európai országokétól, így a tengerentúl optimizmusa erősebb volt, mint Európában.
Milyen várakozással tekintenek az emberek a 2009-2014 közötti 5 éves időszakra (Magyarországon a várható Fidesz kormánnyal szembeni várakozás)
Az EBRD 2010-es tanulmánya, ami a kormányváltás évében történt, hasonló eredményre jutott. Két kijelentésre vártak állásfoglalást és az alábbi ábrán összegezték azokat. Az egyik kérdés az elégedettséget vizsgálta ("Mindent egybevetve, elégedett vagyok az életemmel"), a másik pedig a jövőbe vetett reményt ("A ma született gyerekeknek jobb élete lesz, mind az én generációmnak"). Ezek alapján sajnos a magyarok (HUN) a vizsgált országok között leghátul kullognak: 10 emberből csak 2 volt elégedett az életével és kevesebb, mint 3 gondolta úgy, hogy a következő generációnak jobb élete lesz, mint amilyen az övé. Ennél egy árnyalatnyival kilátástalanabbnak csak a románok (ROU) látták a helyzetüket és jövőjüket 2010-ben. A lenti ábrán a piros vonal a volt szocialista országok átlagára van fektetve, és ebből az látszik, hogy az emberek optimistábbak a jövőre nézve, még akkor is ha egyébként a jelenlegi helyzetüket nem tartják annyira jónak.
A jelenlegi életükkel elégedett és a jövőre nézve optimista emberek a megkérdezettek százalékában
Szintén a sor végén kullog Magyarország, amikor azt vizsgálták, hogy általában mennyire bíznak meg az emberek másokban. A lenti ábrán az általános bizalom és az élettel való elégedettség alapján az látható, hogy Magyarország esetén van valamiféle összefüggés a két érték között: Vagyis az emberek egyötöde bízik csak meg másokban és csak egyötöde elégedett jelenlegi életminőségével.
A jelenlegi életükkel elégedett és másokban megbízó emberek a megkérdezettek százalékában
2. Demokratikus értékek
A korábbi magyarok értékrendje bejegyzésemben rámutattam, hogy az értékrendek alapján Magyarország távol helyezkedik el a Nyugattól és inkább az ortodox kultúra reprezentánsai között helyezhető el. A magyarok a demokratikus értékrend elfogadottsága és az ország demokratikus berendezkedésének érzékelésében megmutatkozó nagy különbségben is sereghajtók. Miközben a volt szocialista országok között élen járunk a demokratikus értékrendek (pl. a többpárti választások, szabad vallásgyakorlás, szólásszabadság és katonaság civil kontrollja) elfogadottságában, addig az országunkban ténylegesen megvalósult jogok és szabadságok tekintetében már nagyon elégedetlenek vagyunk.
Nagyon fontosak a demokratikus intézmények és a szabadság (a megkérdezettek %-ban)
Ugyanis, amikor arra kérdeznek rá, hogy a saját országukra mennyire jellemzőek ezek a demokratikus elvek, akkor a magyarok jóval kevésbé elégedettek a helyzettel és alig előzik meg Bulgáriát vagy Ukrajnát, kissé lemaradva Oroszországtól. Ha az átlagok (MEDIAN) közti különbséget nézzük, akkor a magyarok esetén a legnagyobb a különbség: miközben kétharmaduk számára fontosak a demokratikus elvek, csak jó egyötödük érzi úgy, hogy ezek az elvek az országára jellemzőek is lennének. Ez a fajta különbség még inkább ellentmondásos, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország egy szabad ország, ahol a többség dönt arról, mely pártok és személyek kerüljenek be a parlamentbe és határozzák meg a demokratikus intézmények működését. Így aztán az a kérdés is felvetődik, hogy ez mennyire tekinthető képmutatásnak: csak valljuk ezeket a demokratikus elveket, de a gyakorlati életben már nem tartjuk fontosnak?
Nagyon is jellemzőek a demokratikus elvek az országunkra (a megkérdezettek %-ban)
A fenti demokratikus értékek nagyarányú elfogadottságát némileg árnyalja a gazdasági jólét iránti vágy. Miközben a volt szocialista országokra általában jellemző, hogy a demokratikus értékeket ugyan fontosnak tartják, de a gazdasági jólétet még ennél is fontosabbnak, ez az eltolódás Magyarországon a leghangsúlyosabb Bulgáriával együtt: 100 emberből 84 gondolja úgy, hogy a gazdasági jólét nagyon fontos, ami több, mint a többi demokratikus elveknél elért százalékos arány. Ez nem meglepő a korábbi tervgazdaságra jellemző áruhiány évtizedei után, de egyben azt is megmutatja, hogy a magyarok a gazdasági jólétet többre értékelik, mint a demokratikus értékeket, ami a többi visegrádi országokra nem annyira jellemző. A következő kérdésre kapott válasz még inkább alátámasztja ezt, ugyanis a magyaroknak csak egyötöde gondolja, hogy fontosabb egy jól működő demokrácia, mint az erős gazdaság, miközben közel háromnegyede többre tartja az erős gazdaságot a jó demokráciánál. Ebből a kérdésből is látszik, hogy értékrendünk valóban közelebb áll Oroszországhoz, Bulgáriához és Ukrajnához, mint a többi visegrádi országhoz, melyek inkább a nyugati országokhoz közelítenek.
Mi a fontosabb: egy erős gazdaság vagy egy jól működő demokrácia?
Az alábbi kérdés eredménye még inkább meglepő, de egyben választ is ad Orbán Viktor sikerének titkára is: miért olyan népszerű azok után is, hogy csorbítja a demokratikus intézmények működését és egyszemélyes kormányzást folytat. Ugyanis a magyarok többsége inkább egy erős vezetőre vágyik, semmint egy demokratikusan működő kormányra. Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy a Fidesznek miért van komoly esélye újabb 4 évnyi kormányzására. Ezen eredmény alapján az sem meglepő, ha a Fidesz szimpatizánsok között Orbán Viktor népszerűsége töretlen azok után is, hogy Putyinnal megkötötte a nyilvánosság teljes kizárásával a nagy horderejű Paksi atomerőmű bővítést. Hiszen a magyarok értékrendje ebben a kérdésben is közelebb áll az oroszokéhoz, mint a visegrádi országok polgáraihoz.
Melyik fontosabb: egy erős vezető vagy pedig egy demokratikus kormány?
A következő kérdés azt vizsgálta, hogy az egyén számára mi fontosabb, hogy senki se nélkülözzön vagy pedig az egyén szabadságát biztosítani életcéljainak elérésében. Ez azonban egy becsapós kérdés, mivel a két értékrend szemben van állítva egymással. És miközben nagyon is fontos lenne, hogy a túlzott társadalmi különbségeket csökkentsük, addig az egyéni különbségeket nem figyelembe vevő társadalmi berendezkedés éppen az innovációt gátolhatja meg és végül mindenki szegényebb lehet, mint egy sokkal plurálisabb (az egyéni különbségeket és a szabadságot jobban érvényesítő) társadalomhoz képest.
Melyik fontosabb: az egyén szabadságának biztosítása életcéljainak megvalósításában vagy pedig senki se nélkülözzön?
A fenti ábrán az is megfigyelhető, hogy Európa két térfele között nincs egyértelmű különbség, itt a markánsabb különbség megint csak USA és Európa között figyelhető meg.
3. Demokrácia értékelése
Ahhoz képest, hogy 2009 végén a magyarok sokra értékelték a demokratikus intézményeket, a többpártrendszer bevezetésétől már nincsenek jó véleménnyel, a válaszadók több mint egyharmada helyteleníti azt, ezzel egy szinten állva Oroszországgal és közel Bulgáriához. A többpártrendszert csak a magyarok valamivel több mint a fele támogatja, ennél jóval többen támogatják a visegrádi országokban vagy Kelet-Németországban.
Mennyire támogatják a többpártrendszert az egyes országokban?
Ha nem, iskolázottság és lakóhely szerinti felbontásban nézzük a magyarországi eredményt, akkor a férfiak 60%-a, a nők 52%-a, a felsőfokú végzettségűek 80%-a, a felsőfokú végzettség nélküliek pedig csak 51%-a, a városban lakók 63%-a, a falun lakóké pedig csak 40%-ban támogatja a többpártrendszert. Nem meglepő módon a fiatalok inkább (60%), az öregek kevésbé támogatják (50%) a többpártrendszert. Ezek alapján az 50 évesnél fiatalabb, városi diplomás férfi a leginkább támogatója a többpártrendszernek.
Arra a kérdésre, hogy az 1990-es rendszerváltásból ki profitált a leginkább, nem meglepő módon minden országban úgy érezték, hogy az átlagembernek volt a legkisebb haszna és az üzletemberek és politikusok jártak leginkább jól. Ami már magyar sajátosság, hogy mindegyik csoportban hátul kullogunk: az átlagemberek csak 17%-a (ennél kevesebb csak Bulgária és Ukrajna), az üzletemberek 63%-a (szemben a többi országban, ahol 80% fölött van az arány), míg a politikusok 89%-a (ennél kevesebb csak Oroszországban van, de itt legalább nem lógunk ki számottevően a sorból) profitált a rendszerváltásból. A legnagyobb különbség a többi országhoz képest az üzletemberek esetén van.
Kinek használt a rendszerváltás: az átlagembereknek, az üzletembereknek vagy a politikusoknak?
Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedettek az országukban a demokrácia működésével, a magyarok itt is sereghajtók, megelőzve ezzel az olyan országokat is, mint Oroszország, Ukrajna és Bulgária. És itt még csak életkor szerinti különbség sem fedezhető fel. Figyelembe véve, hogy a 2008-as világgazdasági válságkor Magyarország volt a legsérülékenyebb, valamint az elszálló kamatok és forintárfolyam sokkolta a nagyszámú devizahiteleseket, így nem csoda, hogy 2009 végére már kortól függetlenül mindenki csalódottá vált a demokrácia magyarországi változatában. És ehhez hozzájárult az "öszödi beszéd" vagy a 2006 őszi utcai zavargások.
Mennyire elégedett országa demokratikus működésével?
A következő két kérdés azt feszegette, hogy az egyes országok polgárai hogyan vélekednek a választott tisztségviselőkről, valamint a szavazás révén mennyire érzik azt, hogy beleszólhatnak az ország dolgaiba. Azzal a kijelentéssel, hogy a "A legtöbb választott tisztségviselőt érdekli, amit az olyan emberek, mint én gondolnak." csak valamivel több, mint egyötöde értett egyet 2009-ben a magyarok közül (1991-ben még közel egyharmaduk), de ezzel még nem is lógunk ki a sorból a kelet-európai országok közül (a nyugat-európai országok esetén valamivel nagyobb az egyetértők aránya). A második kijelentéssel, mely szerint "A szavazás lehetőséget ad arra, hogy az olyan embereknek, mint én, szavuk legyen abban, ahogyan a kormány végzi a dolgát." a magyarok csak jó egyharmada értett egyet 2009-ben (1991-ben még közel fele), amivel ismét a sereghajtók közé kerültünk. Ez az alacsony egyetértési arány ellentétben van a 60% fölötti választási részvétellel, ami jelentheti akár azt is, hogy a választáson résztvevő emberek jelentős hányada úgy adja le voksát, hogy közben nem reméli, hogy ezzel érdemben bármi beleszólása is lehetne a közügyekbe. Ha kissé viccesen próbálnám megfogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy teljesült Orbán Viktor álma és szavazáskor mindenki visz magával még egy embert. A kérdés ezek után csak az marad, hogyan lesz itt bármilyen változás, ha nem hiszünk abban, hogy érdemben beleszólhatnánk a kormány működésébe, miközben fontosabbnak tartjuk az erős gazdaságot a jól működő demokráciával szemben. Nehéz feloldani az azt ellentmondást is, hogy miközben a magyarok elégedetlenek az országukban működő demokráciával, addig egy erőskezű vezetőt többre értékelnek, mind egy demokratikusan működő kormányt.
4. Gazdasági értékek
Miközben a piacgazdaságba vetett bizalom minden volt szocialista országban csökkent, a magyarok ebben is sereghajtók Ukrajnával egyetemben. Az államilag vezérelt gazdaságból a piacgazdaságba való átmenetet közel ugyanannyian ellenezték 2009-ben Magyarországon, mint ahányan támogatták (42% ellenezte, 46% támogatta). Ennél rosszabb támogatottsága a piacgazdaságnak csak Ukrajnában volt (ott egyenesen kisebbségbe kerültek), így Magyarországot még Oroszország is lekörözte a piacgazdaság támogatottságában, a visegrádi országok pedig fényévekre húztak el tőlünk. Mindhárom országban (Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában) legalább kétharmaduk támogatta a piacgazdaságra vakló áttérést és legfeljebb csak 15% ellenezte.
Egyet ért vagy nem ért egyet az államilag vezérelt gazdaságból a piacgazdaságra való átállással?
Ezek után nem meglepő, hogy a Fidesz kormány központosító törekvése legfeljebb csak egy csendes kisebbség elégedetlenségével találkozhat, a jelentős többség ezzel tulajdonképpen egyetért. A piacgazdaság nemek közti enyhe eltérése (51% támogatottság a férfiaknál és csak 41% a nőknél) feltehetően arra vezethető vissza, hogy a nők sokszor diszkriminációnak vannak kitéve a munkahelyükön. A kor szerinti eloszlásban nincs számottevő különbség a nyugdíj előtt állók között (nagyjából fele támogatja), de a nyugdíjasok körében számottevően kisebb a piacgazdaság támogatottsága (csak valamivel több, mint harmada). A fenti lesújtó eredmény még inkább rávilágít arra, hogy Kádár János "legvidámabb barakkja" mennyire hamis illúziókban ringatta magát még a rendszerváltás idején, hiszen 1991-ben még Magyarországon volt az egyik legnagyobb támogatottsága a piacgazdaságnak a keleti blokk országai között.
A legnagyobb csökkenés a piacgazdaság támogatottságában Magyarországon történt
A magyarországi emberek kiábrándultságát a 2010-es választások előtt mi sem bizonyítja jobban, mint ahogyan az akkori gazdasági helyzetet értékelték. Ezek szerint a magyarok látták a legborúlátóbban országuk többségi polgárainak helyzetét a többi kelet-európai országhoz képest: közel háromnegyedük szerint az emberek gazdasági helyzete rosszabb volt, mint Kádár idején és mindössze csak 8% gondolta úgy, hogy jobb lenne.
Összehasonlítva a kommunizmussal, a jelenlegi (2009-es) gazdasági helyzet a legtöbb ember számára jobb, rosszabb vagy hasonló?
Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy a magyarok a 2008-as gazdasági válság miatt lettek volna ennyire pesszimisták a válaszadáskor. Tulajdonképpen a "legvidámabb barakk" státuszt Magyarország hitelek révén érte el már Kádár idején is, így aztán nem meglepő, hogy sokan a biztonságosnak látszó időszakot sírják vissza, amikor hitelekből tartották fent a fogyasztásukat. A magyarok értékrendje oly módon eltorzult, hogy még abban se hisznek, hogy a szabadpiac jobb lenne az állampolgároknak. Azzal a kijelentéssel, hogy "A szabad piacgazdaságban az embereknek még akkor is jobb, ha egyébként vannak benne szegények és gazdagok." a magyarok kevesebb, mint harmada értett csak egyet, miközben közel kétharmaduk elutasította azt. Vagyis az emberek kétharmada jobban szeretné, ha az állam gyámkodása mellett tengetné az életét, semmint hogy próbálja megtalálni boldogulásának útját. És Orbán Viktor, meg a háttérben meghúzódó gazdasági holdudvara tulajdonképpen ezt használja ki.
Egyet ért vagy nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy az embereknek jobb a szabad piacgazdaságban?
Azzal a kijelentéssel, hogy "Manapság valóban igaz, hogy a gazdagok még gazdagabbakká, a szegények pedig még szegényebbekké válnak" a magyarok értettek egyet a leginkább a volt szocialista államok közül és ebben szinte semmi változás nem történt a rendszerváltás óta, így sajnos ebben is az élen járunk. Ha a változás mértékét tekintjük a posztszocialista országokban, akkor Magyarország a sor végén kullog, mögötte csak Csehország található, de ott eleve csak a lakosság fele értett egyet ezzel a kijelentéssel, miközben a magyarok több, mint háromnegyede továbbra is ezt az álláspontot képviseli. Ez a fajta hozzáállás azonban még inkább erősíti a magyar emberekben a kilátástalanság érzését és azt az életszemléletet tükrözi, hogy a piacgazdaság csak egy szűk elitrétegnek jó, a többség számára előnyösebb az állami tervgazdaság és a központból irányított újraelosztás.
Magyarországon értenek a legtöbben egyet azzal, hogy a gazdagok még gazdagabbakká, a szegények pedig még szegényebbekké válnak
5. Az ország állapotának és vezetőinek értékelése
A vizsgálatba bevont 14 ország közül mindegyikben többségében voltak azok, akik elégedetlenek voltak azzal, ahogyan a dolgok mennek a saját országukban 2009-ben. Az üdítő kivétel talán csak Németország volt, ahol az elégedettek aránya majdnem ugyanannyi volt, mint az elégedetleneké. Ez a 2008-as világgazdasági válság után nem meglepő, de Magyarország itt is megszerezte a kétes dicsőségű első helyezést - az emberek több, mint kilenctizede elégedetlen volt az ország helyzetével - ami a nagyarányú devizahitelek, az állami kiadások visszafogása, valamint a munkahelyek megszűnése miatt részben érthető is.
Egyetért-e azzal, ahogyan a dolgok mennek az országában?
Az ország gazdasági helyzetének megítélésében ismét csak a magyarok voltak a legkritikusabbak, 100 emberből 94 volt elégedetlen és csak 6 volt elégedett, ezzel ismét a dobogóra kerülve. Ez nem is meglepő, tekintettel, hogy Magyarország 2008 végén kénytelen volt az IMF-hez fordulni gyors-hitelért, mert a piacon nem tudott elfogadható kamat mellet hitelt felvenni, és a bruttó hazai termék is közel 7%-kal csökkent 2009 év folyamán, nem beszélve a lakosság jelentős hányadának nagy összegű devizaadósságáról, amikor sokszor a törlesztőrészletek közel a duplájára emelkedtek.
Hogyan értékeli az ország jelenlegi (2009-es) gazdasági állapotát?
Ezek után már nem is meglepő, ha Gyurcsány Ferenc kormányfőt nem értékelték túl sokra a magyarok, így a 2010-es parlamenti választáskor - éppen a protest szavazatok miatt is - a Fidesznek sikerült kétharmados többséget szerezni a parlamentben. A volt kormányzó pártok pedig hatalmasat buktak, az SZDSZ gyakorlatilag megszűnt létezni, és az MSZP is nem sokkal ért el jobb eredményt, mint a "semmiből" előbukkanó Jobbik.
Mi a véleménye az ország vezetőjéről 2009-ben? (Magyarország esetén Gyurcsán Ferenc)
6. Önérdek a csúcson, nagylelkűség sehol?
A 2008-as világgazdasági válság után a kormányok kénytelenek voltak meghúzni a nadrágszíjat és visszafogni az állami kiadásokat is. Az EBRD által támogatott 2010-es tanulmány többek között azt is vizsgálta, hogy az emberek szerint leginkább mire kellene költeni az állami kiadásokat (pl. oktatás, egészségügy, nyugdíjak, stb.). Többek között azt is vizsgálták, hogy egy adott ország lakosságára mennyire jellemző az úgynevezett "önérdek" index, ahol a pozitív érték azt fejezi ki, hogy az emberek mennyire támogatnak főleg olyan kormányzati kiadásokat, amikből közvetlenül nekik is hasznuk van (pl. nyugdíjkiadások növelésének támogatása a nyugdíjasok körében, a szociális támogatások növelése a szegények körében, az egészségügyi kiadások növelése a betegek körében, stb.), miközben a negatív érték azt fejezi ki, hogy az emberek mennyire támogatnak főleg olyan kormányzati kiadásokat, amikből közvetlenül nekik nem származik hasznuk. Ezek alapján Románia, Grúzia és Magyarország vezeti az "önérdek"-index pozitív tartományát (vagyis ezekben az országokban jellemző leginkább az olyan kiadások támogatása, amiből közvetlenül hasznuk is származik), miközben Szlovákia és Tádzsikisztán az index negatív oldalát vezeti (leginkább olyan állami kiadást támogatnának, amiből nem származna közvetlen hasznuk). A tanulmány megkockáztatja azt a feltételezést, mely szerint az "önérdek"-index összefüggésben lehet az életminőség elégedettség alacsony fokával, vagyis minél kevesebb elégedett ember van egy országban, annál inkább szeretnének főleg olyan állami kiadásokat elérni, amik közvetlen nekik jelentene hasznot. Nem hiába mondták már korábban mértékadó politikusok, hogy miközben Magyarországon sokan támogatnának reformokat, de ez a támogatás csak akkor áll fent, ha az őket nem érintené, csak másokat.
"Önérdek"-index - amikor főleg olyan állami kiadásokat támogatnánk, amiből nekünk is hasznunk van
Az EBRD felmérés egy másik kérdésében azt vizsgálta, hogy az egyes országokra mennyire jellemző a "nagylelkűség"-index, amikor az emberek hajlandóak akár több adóterhet is elfogadni, amennyiben biztosak lehetnek abban, hogy azt a kormány valóban az oktatásra, egészségügyre vagy a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítaná. A "nagylelkűség"-indexet az olyan országok vezetik sorrendben, mint Svédország, Azerbajdzsán és Tádzsikisztán és a lista végén olyan országok kullognak sorrendben, mint Szlovákia, Litvánia és Magyarország. Sajnos ebben is sereghajtók vagyunk, nem gondoljuk, hogy érdemesebb lenne több adóbefizetéssel támogatni például az oktatást. Pedig az tulajdonképpen a jövőbe befektetett pénz, mert egy tanulatlan generáció eleve kevesebb nyugdíjjárulékot fog befizetni, amivel a mostani munkaképes emberek nyugdíját kellene majd fizetni..
"Nagylelkűség"-index - amikor az emberek akár több adót is vállalnánk oktatásra, egészségügyre és szociális kiadásokra
7. Korrupció
Végül egy 2013-as Transparency International felmérés az országok korrupciós osztályzatáról, ahol az értékelés 0 és 100 pont között terjed, a kis osztályzat súlyos korrupciót jelent, a nagy pedig a korrupció csekély voltát (vagy hiányát) mutatja. A vízválasztó az 50 pont, az alatt már komoly gondokat okoz a korrupció. Magyarországon nincs érzékelhető változás a korábbi indexekhez képest, hazánk még mindig az EU korrupt harmadába tartozik. 2013-ban 54 pontot ért el a CPI felmérésen, ezzel a vizsgált 177 ország közül a 47. helyet szerezte meg. Az Európai Unió 28 tagállamából Magyarország a 20. helyen végzett (tavaly 27 országból a 19. helyen volt), vagyis változatlanul az alsó harmadban helyezkedik el. Az Európai Unió tagországai közül Dánia van az élen 91 ponttal, míg Görögország kullog a sor végén 40 ponttal. A régión belül a középmezőnyben vagyunk, Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia előz meg minket, miközben korruptabbnak számít Lettország, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Románia.
A fenti beágyazott térképet tologatni és nagyítani lehet, az egyes országok fölé helyezve a kurzort az osztályzat és helyezés is látható
A felmérés szerit - ahogyan az origo.hu összegezte - a rossz osztályzat annak köszönhető, hogy Magyarországon a kormány iránt elkötelezett vezetők irányítják azokat az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatalmát kellene ellenőrizniük. A fékek és az ellensúlyok rendszerének szinte teljes felszámolása önmagában nagy korrupciós kockázatot jelent. A jogalkotás a közérdek helyett sokszor a politikai hatalom pillanatnyi érdekeit szolgálja. Ahol nem bizonyult elegendőnek a vezetők lecserélése, ott a jogszabályok átírásával tovább gyengítették az ellenőrző szervek hatalmát, jogszabályi akadályokat gördítettek a civilkontroll útjába, vagy egyes gazdasági érdekcsoportokat hoztak helyzetbe. „Az átláthatóan működő közhatalom kiemelkedő fontosságú lenne a korrupció elleni küzdelemben” – mutatott rá Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója. Sajnálatos, hogy a közpénzek elköltésére vonatkozó adatok korábban sem korlátok nélküli nyilvánossága 2013-ban, az információszabadságról szóló törvény módosításának köszönhetően tovább szűkült, Magyarország tehát ebből a szempontból nem előre-, hanem visszalépett. A jelentés (és más hasonló felmérések) egyik következtetése szerint a magyar társadalom kezd belefásulni a korrupcióba. Az emberek 70 százaléka nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlel, vagy azért, mert nem bízik a hatóságokban, vagy mert attól fél, hogy bajba kerül. A bizalmatlanság minden eddiginél jobban áthatja a közéletet, ami táptalaja a szabálykerülésnek, a korrupciónak és az apátiának.
De hasonló eredményre jutott a GKI Gazdaságkutató 2013 júniusában végzett felmérése, melyről a Világgazdaság számolt be és amelyik azt vizsgálta, hogy a megkérdezettek tapasztalatai szerint 2010 óta összességében hogyan alakult hazánkban a korrupció az állami intézményeknél, illetve az önkormányzatoknál. A válaszokat a könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért -100-tól +100-ig terjedő skálára transzferálta a GKI, ahol -100-as érték jelenti azt, ha mindenki jelentős csökkenést érzékelt, míg a +100 jelenti azt, ha mindenki szerint jelentősen nőtt a korrupció. Az átlagos érték 23 lett, vagyis a lakosság a korrupció további enyhe növekedését érzékelte 2010-hez képest. A földbérletek és a trafikkoncessziók körüli „ügyek”, a Közgép körüli „gyanúk” hatása is tetten érhető a romló megítélésben
Az intézményi korrupció változása Magyarországon 2010-2013 között (GKI Gazdaságkutató)
"A törvények is korruptak Magyarországon" címmel az index.hu is arról számolt be tavaly áprilisban, hogy már nem nokiás dobozokban adják át a kenőpénzt, hanem egész hálózatok alakultak ki, melyek a szervezett bűnözéshez hasonlítanak, emiatt rendszerszintű korrupciós veszélyek vannak. Ami sokkal súlyosabb, hogy a magyar emberek mennyire megengedőek a korrupcióval szemben. Az index.hu cikke idézi az Ernst&Young felmérését, mely alapján a magyar cégvezetők 30 százaléka szerint a jövedelemadó-fizetési szabályok betartása, 21 százalék szerint a foglalkoztatási szabályok követése, 28 százalék szerint pedig az alvállalkozókkal szembeni azonos elbánás nem elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy etikus maradjon a működésük. Egy másik hivatkozott - a diákok körében készített - felmérés eredménye szerint a közgazdaságtant hallgatók 21 százaléka nem tartja megengedhetetlennek a korrupciót, ha az üzlet érdeke úgy kívánja. A hallgatók szinte kivétel nélkül elfogadhatónak tartották a hálapénzt, és 60 százalékuk a rendőrök megvesztegetését is. Üzleti döntést pénzzel befolyásolni szintén elfogadható az egyetemisták szerint.
Összefoglaló
A magyarok nem bíznak egymásban, de ez a bizalmatlanság egyben gátja is az együttműködésnek, így aztán az emberek nem is elégedettek a jelenlegi életminőségükkel és nem is látják optimistán a jövőt sem. Úgy érzik, még gyerekeik is hasonló cipőben fognak járni, de ez a fajta hozzáállás csak növeli az apátiát. Az emberek nagyot csalódtak a szabad piacgazdaságban és a többpártrendszerben, és meggyőződésük, hogy a piacgazdaság nem is szolgálja az emberek érdekeit. Valójában csak az igazolódik ismét be, hogy a kádári nép valójában nem is akart rendszerváltást 1990-ben, hanem a korábbi - talán évszázados - uram-bátyám kapcsolatrendszert megtartva a nyugati fogyasztási színvonalat akarta csak elérni, azt is lehetőleg minél inkább hitelből. Magyarország az ipari fogyasztói társadalom mintapéldánya is lehetne abból a szempontból, hogy a többség inkább individualista és önző módon viselkedik. Mi magyarok leginkább csak olyan állami kiadásokat támogatnánk, amiből közvetlenül nekünk is hasznunk származna és az oktatásra, egészségügyre és szociális kiadásokra egyáltalán nem is szeretnénk áldozni, ha az magasabb adóelvonással jár. A demokratikus elvekkel ugyan elméletben teljesen egyetértünk, de a gyakorlatban simán beáldoznánk azokat, ha úgy gondolnánk, hogy a gazdasági érdekeink ezt megkívánják.
A fenti felmérések eredményei nem csak arra adnak választ, hogy a Fidesznek miért volt olyan nagyarányú győzelme 2010-ben, hanem egyben arra is, hogy miért van még ma is a legnagyobb támogatottsága. Az is látszik, hogy az állami szerepvállalás növelése a gazdaságban magyarok többségének még tetszik is, ha ebből neki rövidtávon haszna származik (pl. rezsicsökkentés) és a korrupcióval szemben is jóval megengedőbb. Mindezek alapján az is érthető, hogy miért van esélye a a Fidesznek akár egy újabb 2/3-os győzelme az elkövetkező 4 évben. Amit azonban sosem szabad elfelejtenünk, hogy nem csak a Fidesz határozza meg a közéletet, hanem a magyarok értékrendje is meghatározza a mai politikai elitet. Hiszen minden politikai párt és minden politikus állandóan az általa is megrendelt és a nyilvánosság számára sokszor nem is elérhető közvéleménykutatási adatokat tanulmányozza és minden lépését megszondázza (pl. előzetes kiszivárogtatás alapján), mielőtt meglépné azt. Természetesen a politikai elit a propaganda eszközeivel a közvéleményt állandóan befolyásolni próbálja, de a "gerincesek" közül senkit sem lehet megvezetni. Akinek van határozott véleménye és szilárd - ellentmondásmentes - értékrendje, azt nem lehet egy plakáttal vagy TV-reklámmal elkápráztatni. Az ilyen propaganda csak azokra hat, akik arra vágynak, hogy nyájként tereljék őket az akolba.
És mi ebből a kiút? Hát az, ha az ember egyéni szinten változtat az álláspontján. A legjobban úgy lehet a korrupció ellen védekezni, ha nem enged a csábításnak (pl. nem próbálja lefizetni a rendőrt még akkor sem, ha az egyébként finoman céloz rá) és a nyilvánosság erejét használja fel (a közösségi média vagy a netes újságok erre kimondottan alkalmasak), ha egy hivatalnok kisistennek képzeli magát és elfelejti, hogy ő azért kapja a fizetését az adófizetők pénzéből, mert szolgáltatást nyújt az állampolgárok számára. Természetesen a változást kicsiben kell elkezdeni, mindjárt a családtagoknál. Így nem lehet hierarchia egy családban (a férfi legfelül, majd az asszony, esetleg előtte az anyós, és legalul a legkisebb gyerek), mert akkor csak ugyanazokat a szereposztásokat neveljük magunkba és a gyerekeinkbe, amit aztán öntudatlanul elfogadunk az állami intézményrendszerben is.
Vagyis megint csak marad az örök érvényű igazság: ha meg akarod változtatni a világot, változtasd meg magad.
Megjegyzés: A harmadik részben az etnikai és vallási kisebbségekkel szembeni tolerancia, a vallás szerepe a magyarok életében, az idegengyűlölet, valamint a nacionalizmus kerül terítékre.