Nemrég jelent meg az index.hu portálon egy megemlékezés az amerikai Kereskedelmi Központ építésének 40. évfordulójának alkalmából. A cikk elég szűkszavú volt, a végén volt egy számomra meglepő kijelentéssel: "A tornyokat eleve úgy tervezték, hogy összeomláskor magukba roskadjanak, ahogy ez a 2001-es terrortámadásnál be is következett." A fentiek miatt megjelent bennem egy kosza gondolat, hogy talán másokkal is meg kellene osztanom ezzel kapcsolatos véleményemet. Mielőtt e kosza gondolat a feledés homályába merült volna, még aznap este Jung szinkronicitása emlékeztett rá: véletlenül megnéztem "A nevem Khan" címú filmet anélkül, hogy tudtam volna miről is fog szólni. A filmben leginkább a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni amerikai társadalommal szembeni kritika fogalmazódott meg.

Egy személyes vallomással kezdeném. Az egyik meghatározó élményt még kamasz koromban az Orvos voltam Auschwitzban könyv nyújtotta egy olyan szerzőtől (Nyiszli Miklós, nagyváradi zsidó orvos), aki megjárta az Auschwitzi haláltábort, ahol Mengele boncolóorvosa volt. Ez a könyv sokkoló hatással bírt rám és összezavarta a bennem meglévő gyermeki világnézetet. Rengeteg kérdés merült fel bennem. Hogy történhetett ennyi szörnyűség? Miért teljesítették a parancsokat anélkül, hogy megkérdőjelezték volna? Miért hagyták a zsidók, hogy ezt tegyék velük, és miért nem lázadtak fel? Hol volt az emberi altruizmus (együttérzés), ami állítólag megkülönböztet minket az állatoktól? És ez utóbbi nem csak a nácikra vonatkozott, hanem magukra a zsidó áldozatokra is. Hiszen a gázkamrákban minden egyes alkalommal egy emberi gúla keletkezett, alul a gyermekek, majd a gyengébb nők, míg végül a gúla tetején a legerősebb férfiak. És mindez annak volt köszönhető, hogy a cián gáz alulról terjedt fölfele, így az erősebbek a gyengébbekre másztak rá, hogy néhány perccel tovább éljenek!

Az energiaárak az utóbbi években folyamatosan emelkedtek, így az emberek már nagyon ki vannak éhezve olyan hírekre, amik visszaterelnék az életüket a korábbi megszokott kerékvágásba. Ezért sokan kapják fel a fejüket olyan szenzációs hírekre, mely szerint Amerika hamarosan a világ vezető energia exportőre lesz és ebből kifolyólag az energiaárak is majd látványosan esni fognak. Ilyen hírekkel külföldi portálokon már hónapokkal ezelőtt találkoztam és elsőre nehezen tudtam eldönteni, hogy ezt mennyire vegyem komolyan. Legutóbb az index.hu jelentetett meg egy rovatot Isten hozott Szaúd-Amerikában! címmel, ami miatt úgy gondoltam itt az ideje tollat ragadni és eloszlatni az újabb délibábot, mielőtt még túlságosan belekapaszkodnánk.

A kampány már elindult, pedig még több mint egy év van a választásokig. Ezt tulajdonképpen Bajnai Gordon színre lépése indította el, aki a tavaly október 23-án bejelentette visszatérését a politika színpadára. Erre már az MSZP-nek is lépnie kellett és rögtön elkezdődött a helyezkedés a baloldalon. Ennek a lehetséges kimeneteléről Török Gábor értekezett a posztjában, amiben lehetőségeket vázolt fel Bajnai és Mesterházy számára és párhuzamként a két egymással szemben robogó autó bátorságát demonstrálni akaró sofőrök szerepébe helyezte őket, ahol arról kellene dönteni, ki rántsa el a kormányt hamarabb (értsd ezalatt azt, ki legyen a baloldal miniszterelnök jelöltje). Minekutána az MSZP kezdett felébredni Csipkerózsika álmából és halvány erősödést lehetett felfedezni az ellenzék oldalán, ideje volt a Fidesznek is lépnie valamit.

Sosem kedveltem az elvont fejtegetéseket, amiknek a gyakorlati haszna nulla volt, ezért aztán mindig az olyan érvelést tudtam igazán magamévá tenni, ami közel állt a józan paraszti észhez. A diktatúra kapcsán is ezen gondolat mentén szeretném kifejteni gondolataimat és észrevételeimet.