Egy személyes vallomással kezdeném. Az egyik meghatározó élményt még kamasz koromban az Orvos voltam Auschwitzban könyv nyújtotta egy olyan szerzőtől (Nyiszli Miklós, nagyváradi zsidó orvos), aki megjárta az Auschwitzi haláltábort, ahol Mengele boncolóorvosa volt. Ez a könyv sokkoló hatással bírt rám és összezavarta a bennem meglévő gyermeki világnézetet. Rengeteg kérdés merült fel bennem. Hogy történhetett ennyi szörnyűség? Miért teljesítették a parancsokat anélkül, hogy megkérdőjelezték volna? Miért hagyták a zsidók, hogy ezt tegyék velük, és miért nem lázadtak fel? Hol volt az emberi altruizmus (együttérzés), ami állítólag megkülönböztet minket az állatoktól? És ez utóbbi nem csak a nácikra vonatkozott, hanem magukra a zsidó áldozatokra is. Hiszen a gázkamrákban minden egyes alkalommal egy emberi gúla keletkezett, alul a gyermekek, majd a gyengébb nők, míg végül a gúla tetején a legerősebb férfiak. És mindez annak volt köszönhető, hogy a cián gáz alulról terjedt fölfele, így az erősebbek a gyengébbekre másztak rá, hogy néhány perccel tovább éljenek!

Amint a korábbi posztomban már felvázoltam, a diktatúrát a csendes többség is támogatja, többnyire félelemből, de sokszor megalkuvásból és közönyből. Emellett vannak jó néhányan, akik a diktatúrát kiszolgálják érdekből, de akár meggyőződésből is! Természetesen a diktatúrának megvannak a legfőbb ellenségei is. Ahhoz, hogy megértsük a diktatúra kiszolgálóinak motivációját valamint a csendes többség közönyét, érdemes átfutni néhány alapészrevételt a pszichológiából.

A hitvilág határozza meg a valóságot?

A fent leírt kamaszkori élményeim miatt fordult érdeklődésem a pszichológia irányába. Az első meghatározó szemléletet Donald O. Hebb  "A pszichológia alapkérdései" című könyv nyújtotta diákéveim első felében. Ebben könyvben a szerző leírt egy olyan kísérletet, amikor az előadása alatt egy megrendezett gyilkosság történt néhány beavatott ember segítségével. Azzal kezdődött, hogy 2 diák az előadás ideje alatt hangos szóváltásba keveredett, végül már egymással kiabáltak, mire az egyik előkapott egy fegyvert és "meglőtte" a másikat, aki erre összeesett. A tanár rögtön kihívta a (beavatott) mentőket és a rendőröket, az előbbiek megállapították a "halált", és letakarva elvitték hordágyon az "áldozatot", az utóbbiak pedig bilincsbe verve vitték el a "tettest". Ezután a tanár felkérte a ledöbbent diákokat, hogy rögtön írják le élményeiket anélkül, hogy egymással megbeszélnék, ezzel is segítve a rendőri nyomozást. Annak ellenére, hogy csak fél óra telt el az esemény és a diákok leírt tanúvallomása között, az eredmény döbbenetes volt: a vallomások egymásnak homlokegyenest ellentmondtak. Ennek a kísérletnek az eredménye számomra megkérdőjelezte a tanúskodás hitelességét.

Az elmúlt több mint 15 év személyes tapasztalata alapján ma már egyértelműen azt látom, hogy a belső megtapasztalást csak részben határozza meg a külvilág, nagyobbrészt a belső hiedelemvilág hozza létre. Az érzelmi intelligencia szerint ma már az orvosi kísérletek is azt bizonyítják, hogy az emberi érzékszervekből beérkező információk hamarabb jutnak el az agy érzelmi központjába (amigdala), mint a homloklebenybe. Így még azelőtt 'borulhat el az agyunk" - amennyiben az érzékelt valóság valamilyen korábbi negatív eseményt idéz fel -, mielőtt racionálisan végiggondolnánk, mit is látunk vagy hallunk igazán. Így a látottak vagy hallottak már egy eltorzult formában jutnak el a belső világunkba, ezért aztán az általunk érzékelt valóság valójában visszatükrözi a hiedelem világunkat (leginkább félelmeinket). Ez természetesen nem egy megváltozhatatlan törvényszerűség, az amigdalát tiltani is lehet a homloklebeny által (ilyenkor az ember lehiggad, még mielőtt meggondolatlanul cselekedne). Számtalan egyszerű kísérlettel is igazolhatjuk saját magunk, hogy a valósághoz képest mást érzékelünk, ilyenek az optikai csalódások is.

A táncoló alak forgása egyaránt látható az óramutató járásával egyező és ellentétes irányban (Forrás Wikipedia)

Ebből adódik egy roppant fontos kérdés is: ha ilyen egyszerű esetekben csütörtököt mond a megfigyelésünk, mennyire bízhatunk benne sokkal bonyolultabb események megfelelő értelmezésében?

A Stanfordi kisérlet

A Stanfordi börtönkísérlet (melyről egy német film és egy amerikai remake is készült) pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét. Erről a kísérletről az index.hu is beszámolt: "A pszichológus szerint a rabok háromféleképpen viszonyultak a folyamatos megaláztatásokhoz, a reménytelenséghez és a frusztrációhoz: egy részük küzdött ellene, volt, aki passzivitásba és letargiába menekült, és volt, aki modellrabbá vált: a 2093-as számú elítéltet a többiek Serge-nak, őrmesternek kezdték nevezni, olyan promptul engedelmeskedett az őrök minden parancsának. A smasszereket is három kategóriába sorolta Zimbardo: voltak köztük, akik sajnálták a rabokat, voltak, akik keményen, de igazságosan bántak velük, és voltak, akik ott alázták őket, ahol csak tudták. A legagresszívebb őr, egy szőke, folyamatosan napszemüvegben parádézó egyetemista, becenevén John Wayne volt, aki szórakozásból homokos szerepjátékra kényszerítette a rabokat, és minden függelemsértésre fekvőtámaszozni küldte őket."

Ahogy a kísérlet vezetője fogalmazott: „Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.”

Hipnózis vagy önhipnózis?

A legtöbb ember (beleértve korábbi önmagam is) azt gondolja, hogy a hipnózis nem egyéb, mint amikor a hipnotizőr meghipnotizálja a kiszemelt személyt a színpadon és ráveszi mindenféle furcsa viselkedésre, amin a közönség jókat derül. A valóság ezzel szemben az, hogy minden hipnózis egyben önhipnózis is, azt tudják elhitetni velünk, amiben eleve mi is hinni szeretnénk (erről bővebben Kurt Tepperwein A hipnózis magasiskolája című könyvében lehet olvasni). Amikor Feldmár Andrást, kanadai magyar pszichológust arról kérdezték, hogy szokott-e embereket hipnotizálni, akkor azt válaszolta, hogy ő nem hipnotizálni, hanem dehipnotizálni szokta az embereket. Hipnotizálni a szülők, a tanárok, a társadalom és a média szokott.

A diktatúra ellenségei

Egy hatalmi berendezkedés esetén a lázadó személyiség nem fogadja el az uralkodó eszméket, és meg meri kérdőjelezni a hierarchiában fölötte levő személy döntéseit. Ugyanakkor megvédi a hierarchiában alatta levő személyt az olyan politikai nyomásgyakorlástól, ami minden szakmaiságot nélkülöz. Emiatt természetesen különböző retorziók is érhetik, kezdve az egyetemet elfoglaló diákok egyszerű megfélemlítésen keresztül, a politikusok ellen fellépő rendőrök szolgálati retorziójával, el egészen a fizikai bántalmazásig. Ilyenkor még az is előfordul, hogy a hatalom korábbi barátjából lesz akár ellenség is (Kövér László: Jól meglennénk Stumpf parttalan jogászkodása nélkül).

A lázadó személyiség, ha szükségét érzi, akkor nyomatékot is ad nemtetszésének, feszegetve ezzel akár a hatalmi berendezkedés határait is (például polgári engedetlenség a Fidesz székház elfoglalásakor). Ilyen szempontból a független értelmiség, melynek anyagi érdeke nem fűződik a rendszer fenntartásában, a diktatúra legnagyobb ellensége. A diákság még inkább az, mivel még nem fenyegeti az egzisztenciális retorzió, legtöbbször nincs is mit veszítenie, emiatt nem is mérlegeli, vajon merjen-e véleményének hangot adni. Ezt akkor is megteszik ("Nem félünk és nem hagyjuk annyiba"), ha különböző megfélemlítési technikákat alkalmaznak a hatalmon lévők.

A Fidesz székház előtti békés tüntetés (Forrás: index.hu)

Amennyiben a lázadó az erőszervezet tagja, akkor bojkottálhatja a fentről jövő parancsokat, vagy legalább tompíthatja azt. Az ilyen erőszakszervezet tagjai együtt érzőek és emberségesen bánnak akivel szemben eljárni kénytelenek. Erre egyszerű példa a fent említett Stanfordi börtönkísérletet egyes "őrei" vagy olyan magyarországi rendőrök, akik szerint: „Mindenki szívesebben megy egy meccsre, mert legalább olyannal szemben kell intézkedni, akinek a magatartását ő is elítéli, és nem azzal, akivel esetleg egy véleményen van.". Ezt annak kapcsán nyilatkozták, hogy elő kellett állítani a Parlament kapuihoz magukat odaláncoló LMP-seket és a hozzájuk csatlakozó baloldali képviselőket.

A nemtetszés kinyilvánítása akár gazdasági bojkottra is kiterjedhet, ha az uralkodó ideológia már nyiltan idegengyűlöletet szít. Még akkor is sokat jelent ez a Magyar Hírlap elleni hirdetési bojkott, ha többnyire külföldi cégek leányvállalatairól van szó, mivel ezek a cégek is számolhatnak a későbbiekben a hatalom bosszújával.

A diktatúra kiszolgálói

Az emberek többsége olyan környezetben nő fel, ahol a másokkal szembeni megfelelési vágyat helyezik előtérbe, így aztán felnőttkorban is ennek a megfelelési vágynak a rabjai. Nem mernek saját gondolatokat megfogalmazni és nem mernek önállóan cselekedni. Hiszen ilyenkor a gyerekkori hipnózis lép fel náluk: mit szólnak majd mások ehhez a gondolatomhoz vagy ahhoz a cselekedetemhez? Mivel a belső hangra nem mernek hagyatkozni, ezért mindig arra törekednek, hogy kövessék a többieket, akik természetesen legtöbbször éppen úgy nem önállóan cselekednek, hanem megint csak másokat követnek. És így alakul ki a nyájszellem, egy olyan közösség, amelyik gondolkodás nélkül követi az uralkodó eszmét. Az ilyen emberek legszélsőségesebb esetben egyenesen egy Megváltót vagy Vezért keresnek, aki minden pillanatban megmondja, hogyan gondolkozzanak és cselekedjenek. Hiszen akkor nincs személyes felelősség sem, mert csak parancsot vagy utasítást követnek.

Kenyeret és cirkuszt a népnek - tartja a romai mondás immár 2000 éve. Vannak olyanok is szép számmal, akik megelégszenek csak annyival, hogy megkapják a cirkuszt (olcsó TV műsorok) és a kenyeret (chips és sör a TV elé) és már rendben is van az életük. Ők csak akkor kapják fel a fejüket, ha már nincs "kenyér" és a "cirkusz" szenvedő alanyaivá válnak. Ők azok, akik nem szeretnek gondolkodni, ezért ezt másokra bízzák. Nekik egyszerű összeesküvés elméletek kellenek, olyan eszmék, amik szerint a világ szigorúan kettéosztható a Jó és Gonosz harcára, as amiben természetesen ők a Jó oldalán állnak.

Természetesen egy ilyen összeesküvés már csak azért is szimpatikus egyes rétegek számára, mert a múltban elszenvedett minden sérelemért és csalódásért (meg nem valósított álmokért) nem magukat, hanem másokat lehet hibáztatni. És ezek a mások mindig a többség mellett élő kisebbségek, akiknek a többséggel szembeni védekezésre csak korlátozott eszközeik vannak. Ilyenek a vallási vagy nemzeti kisebbségek (pl. zsidók és cigányok a mai Magyarországon vagy magyar kisebbségek a szomszédos országokban). Természetesen, ha a kisebbség elleni harc már nem elég összetartó erő, akkor más nemzetek ellen is lehet őket cukkolni, ilyenkor a más nemzetek azok, akik a Gonosz oldalán állnak és még ráadásul alsóbbrendű lények is. Ezen réteghez tartozó emberek személyes drámája olyan nagy és a megtorlás iránti kényszere annyira erős, hogy ezt könnyen fel lehet használni ellenük és a megfelelő ideológia zászlóra tűzésével akár birkák módjára lehet terelni őket háborúba is (pl. most Észak-Korea hadiállapotot hirdetett Dél-Korea ellen).

A háborút támogatók rendkívüli gyűlése Phenjan főterén 2013 március 29-én (Forrás: index.hu)

Aztán ott vannak a hitbuzgók, akik kényszert éreznek az állandó cselekvésre (túlkapásokra), amivel a Vezér elismerését megkaphatják. Ők azok, akik úgy érzik, korábban nem kapták meg a kellő elismerést, így szívesen állnak be a Vezér mögé, hogy ők is részesülhessenek a Vezér elismerő szavaiból (és a Vezér asztaláról lehulló morzsákból). Mivel kisebbségi érzéseik vannak, ezért állandó kényszert éreznek a bizonyításra, hogy valóban ők a hatalom leghűségesebb szolgái. Selmeczi Gabriella is egy ilyen hitbuzgó, aki állandóan lefekszik a hatalomnak és a hatalom pillanatnyi érdekeinek megfelelően folyékonyan hazudik naponta a kamerába korábbi saját magának is ellentmondva. Mivel az ember önmaga előtt csak a legritkább esetben szeretne rossz színben feltűnni, ezért Selmeczinek már rég egy alternatív valóságba kellett menekülnie, ahol a saját és környezete múltja állandóan változik, hogy az aktuális hazugságokhoz tényekhez  sikeresen igazodjon és azzal ne kerüljön ellentmondásba.

Természetesen vannak látszólagos hitbuzgók is, akik ugyan úgy tüntetik fel, hogy meggyőződésből támogatják a hatalmat, de valójában érdekből cselekednek, mint például a priuszos biztonsági őrnek látszó székház védő, aki jogtalanul járt el, és ehhez a rendőrség asszisztált. Ő a jó "katona", aki nem kérdez csak teljesíti a parancsot (feltéve, hogy az ő érdekeit is szolgálja, ellenkező esetben képes "megharapni" a gazdáját is). Ugyan a Facebook oldalán rögtön azt nyilatkozta, hogy "...engem sem Kubatov Gábor, sem más nem bízott meg semmilyen feladattal. A Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként erkölcsi kötelezettségemnek tartottam, hogy pártomat ebben a nehéz helyzetben is támogassam!". Ennek a nyilatkozatnak azonban ellentmondanak a tények, és az, hogy Kubatov Gábor miközben köszönetet mondott a székházat védő szimpatizánsoknak, egyben köremailt is küldött szét: "A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén egy órán belül a helyszínen tudnak lenni.". Arra a kézenfekvő kérdésre, hogy miért nem a rendőrséghez fordulnak a Fidesz székház védelmében a válasz pofonegyszerű: a híveket nem lehet egy nyájban tartani, ha a rendőrségre bízzuk ezt. Fontos, hogy a hívekben az állandó félelem és rettegés magját ültessék el, mert aki fél az nem kérdez és nem gondolkodik!

Orbán Viktor ideológiájába az idegen karvaly tőke is megjelenik és a (zsidó) nagytőkések magyarokat kizsákmányoló harácsolása. Habár Orbán személy szerint soha nem zsidózik és cigányozik, de nincs semmi kifogása, ha ezt az alattvalói megteszik helyette. Az alattvalók persze boldogan irkálják irományaikat a zavaros hitviláguk démonjaival hadakozva. Nekik ez maga a dicsőség, hogy végre hasznosnak érezhetik magukat, főleg hogy a nép Vezérét szolgálhatják. Ha nem lenne a Vezér aki felkarolja őket, akkor menten anyagi problémákkal küszködhetnének. Így nekik is létérdekük a Vezér folyamatos sikere. Persze a magyar nagytőkésekkel Orbánnak semmi baja, ők a népet szolgálják (értsd ezalatt, hogy a saját klientúráját építik), így nyilvánvalóan belefér, ha a közbeszerzést és nyilvánosságot megkerülve államtitokként kezelik az elektronikus útdíjtender megvalósítását.

Hogy értsük is pontosan mi zajlik a szemünk előtt, nézzük hogyan látja  egy román értelmiségi a Ceusescu látszólagos eltávolodását a szovjet érdekszférától: "Ceausescu csalóka látszatokat tudott teremteni, a kezdetekben éppen úgy, mint leginkább 1968 táján, amikor a Varsói Szerződés Csehszlovákiát megszálló öt államával szemben a be nem avatkozás elvét követte. 1968-ra már felszabadította a nacionalista indulatokat, amelyek a román értelmiség egy része számára úgy tűnt, mintha a párt és személyesen a párt főtitkára szakított volna a marxistának nevezett, valójában sztálinista dogmákkal. A román értelmiség többsége azt hitte és hihette, hogy Ceausescu azért távolodik a szovjet hatalomtól, hogy a szovjet hatalomgyakorlás eszközeit is elhagyja. Abban az időben még a romániai magyar értelmiség többsége is felült ennek a látszatnak, holott 1958-ban személyesen győződhettek meg Ceausescu szabadság- és nemzetiségi jogértelmezéséről, amikor az akkor még „csak” ideológiai KB-titkárként Kolozsvárra érkezett későbbi diktátor a lehetőleg legdurvább módon számolta fel a Bolyai Egyetemet. Holott Ceausescu pontosan látta, hogy kizárólag abban az esetben tudja abszolutizálni személyes hatalmát, ha a szovjetektől elsajátított ideált – román nemzeti eszmeként tünteti fel." A párhuzam egyértelmű, Orbán Viktor a személyes hatalmának felépítését a magyar nemzeti eszmeként tünteti fel.

A sósavas bácsi és a tüntető diák esete - internetes mém (Forrás: http://www.hir24.hu/netturi/)

A sósavas bácsi mind verbális, mind fizikai agressziója a Fidesz székház kapujában álló tüntetővel szemben - aki végig azt skandálta, hogy "Alkotmányt, Demokráciát, Jogállamot!" - a saját magában levő félelmet tükrözte. Nem értette, hogyan lehetséges, hogy egyesek képesek az ő istene ellen fellépni. A sósavas bácsi hitvilágában Orbán Viktor a messiás, aki talán a saját életének is értelmet tud adni és a korábban benne megfogalmazott kételyekre az ő Vezére megfelelő propagandát eszmét tud nyújtani. Mivel az ő valóságában Orbán Viktor sikere egyben az ő sikerének is a záloga, ezért az ő világképében bármilyen kritika Orbán Viktor irányában egyenértékű az őt ért személyes támadással. Ezért is viselkedett agresszíven. Az emberi viselkedés megértésének szempontjából teljesen lényegtelen, hogy az agresszív sósavas bácsi ugyanaz az ember-e, mint aki Orbán Viktor kezét megcsókolja, vagy sem. Mindkét esetre jellemző az a mély és feltétel nélküli alázat, amit a Vezető iránt éreznek. Természetesen ez a hitvilág egyszer összeomlik, amikor a kívülről jövő sokk (gazdasági összeomlás, vesztes háború) olyan erős, hogy az már kikezdi a hitét és megjelenik benne a kétely. És amikor eljön a felébredés hajnala, akkor a korábbi Vezér legnagyobb imádóiból lesznek az őt leginkább gyűlölök! Ilyenkor válik a korábbi Vezér egyik napról a másik a megtestesült Gonosszá. Hiszen az ilyen emberek úgy érzik majd, hogy átverték őket. Pedig igazából csak saját magukat verték át, mert azt várták, hogy egy Megváltó oldja meg a saját problémáikat, amiket ők maguk kellene megtegyenek.

A tisztánlátást nem segíti, hogy a néhányan a túloldalon állók közül is a gyűlölködés csapdájába esnek, és egyszerűen csak lefasisztázzák az Orbánnal szimpatizáló embereket. Akik aztán büszkén vállalják, hogy ők ugyan fasiszták, de itthon vannak és természetesen még hozzáteszik: "Éljen Orbán Viktor, a Vezetőnk!". Ebből is látszik, hogy a túloldalnak is el kellene gondolkodni, mennyire célszerű a gyűlölködés szítása és a megbélyegzés. Hiszen ezzel még a normális párbeszéd lehetősége is elvész.

Goebbels vallotta Hitlernek az első találkozásuk után: "Feljövő fényes csillagként jelentél meg Uram mámoros szemünk előtt, csodákat műveltél, hogy eloszlasd a bennünket körülvevő sötétséget és szkepticizmust; hitet adtál nekünk.". Ilyen messiások egyes rétegek számára a magyar honban is felbukkantak már néhányszor a történelem során, a mostanit éppen Orbán Viktornak hívják. Így aztán a személyi kultusz építése is megindul, Kerényi Imre egyenesen kalózkiadással és a fogyasztók megtévesztésével építi az állami propaganda gépezetét. Arra az index.hu kérdésre, hogy mi szükség van arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök könyvkiadással bízza meg őt, a válasz lényegre törő volt Kerényi Imrétől: "Hát a fáraó mit csinált? Ő is egyfolytában médiázott, minden templom az ő értékrendjét hirdette. Most ugyanígy van."

Végül Orbán Viktor az MSZP-s Harangozó Tamás interpellációjára a következőt mondta a parlamentben: "Annyit tudok önnek mondani, hogy a pontos fogalmazásnak előnye van. A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Az önök párttársai ellen, ezt ne feledje el."