Amikor nem szeretjük a homoszexuálisokat, akkor valóban a keresztény erkölcs nevében beszélünk, vagy csak egy idejétmúlt hitrendszer foglyai vagyunk és még csak észre sem vesszük? Valóban a homoszexualitás Isten elleni vétek, ahogy oly sokan hivatkoznak a vallási tanokra támaszkodva, vagy csak nem tudjuk elfogadni a másságot, amit Isten/Sors/Természet (kinek mi tetszik) létrehozott? Valóban a homoszexuális irányultság gyógyítható, ahogy sok ember még mindig elhiszi, vagy csak nem vagyunk képesek haladni a korral és figyelembe venni a tudomány legújabb felfedezéseit? És végül miért van a melegeknek olyan "extra" jogai, mint a minden évben megrendezett "Pride" (melynek jelentése büszkeség vagy önérzet) melegfelvonulás és annak milyen hatása van a társadalomra?
Az index beszámolója szerint az idei melegfelvonulás rendhagyó volt a korábbiakhoz képest, hiszen jóval többen mentek el, több cég is felkarolta a kezdeményezést és atrocitásokra sem került sor. Ezért arra gondoltam, megosztom véleményemet a homoszexualitás jelenségével, valamint a többségi társadalom hozzáállásának változásával kapcsolatban. Elöljáróban annyit, hogy nagyon vallásos nevelésben nőttem fel, ami alapján sejthető, hogy ennek megfelelően a homoszexuálist is nagyon visszataszítónak tartottam kamaszkoromban és amikor az érettségi után pletykákat hallottam arról, hogy egy korábbi osztálytársam éppen a saját neméhez vonzódik, akkor én is egyfajta megrökönyödést tanúsítottam az egésszel szemben. Azonban ahogy az évek teltek és a tudatomat mindegyre tágítottam, úgy lettem egyre toleránsabb velük szemben és ma már úgy gondolom, hogy éppen annyira értékes emberek a társadalom számára, mint bármelyik heteroszexuális egyén. Ha egyeseknél most lehull tudatának képzeletbeli redőnye és elküld engem melegebb éghajlatra, az legyen az ő baja, legfeljebb a szabad választás jegyében továbbra is a tudatlanságban fog leledzeni. A kitartó többieknek pedig elmesélem, hogy habár személyes tapasztalatom a homoszexuálisokkal nincsen és melegfelvonuláson sem vettem soha részt, miért gondolom még is úgy, hogy a melegfelvonulásoknak is megvan az az előnye, hogy az emberiség egy jobb világ felé haladjon.
Amint korábban már említettem, nagyon vallásos családban nevelkedtem, ráadásul a román Ceausescu diktatúrájában a szex teljesen tabu témának számított a 70-es és 80-as években, mint ahogy a szűk családomban is. Így 18 éves koromig az egyetlen szexuális felvilágosítás a haverek észosztásából származott, ami tele volt tudatlansággal, korlátolt ismeretekkel és nem kevés valótlan állítással. Egy ilyen közegben felnőve a homoszexualitás maga volt az Isten elleni vétek, és mint valami bűnös és istenkáromló dologra tekintettem, ami majd a megfelelő időben kivívja Isten haragját (ahogy történt ez Szodoma és Gomora városával is - vallásórákon ezt számtalanszor belénk sulykolták). 18 éves koromba került kezembe az első Magyarországról átcsempészett felvilágosító könyv és akkoriban hallgattam meg Veres Pál egyik előadásának illegális hangfelvételét is. Ez ugyan sokat lendített a szexuális kultúrám szekerén, de a homoszexualitás továbbra is mint elítélendő dolognak tartottam. Az egyetemi éveim alatt (főleg 1989 után) kezdtem tágítani tovább a tudatomat, ekkor kerültek a kezembe olyan könyvek, amikben az volt leírva, hogy patkányok között is megfigyelhető az azonos neműek közti szexuális közeledés (ma már több mint 1500 olyan állatfajról tudnak a tudósok, ahol jelen van a homoszexualitás), valamint egészen híres emberek között is találunk homoszexuális irányultságot (itt csak egy rövid ízelítő található híres külföldi emberekről, itt pedig a magyarokról). Habár már bűnnek nem tekintettem a homoszexualitást, de továbbra is maradt bennem egyfajta idegenkedés az irányukba. Azonban az örökölt hitrendszeremben egy kemény repedés jött létre, és azt mondtam magamban: mennyivel szegényebb lenne az emberi kultúra, ha ezeket az embereket üldözték vagy netalán ki is irtották volna. Meg egyébként, rájuk is érvényesnek kell lennie annak a szabálynak, hogy amit két felnőtt csinál egymással a hálószobában mindkettőjük örömére, annak harmadik félnek nem lehet beleszólása.
Moliére, francia drámaíró, aki egy fiatal fiút választott szeretőnek a felesége helyett
Mindezen változások mellett is, akkoriban még azon megengedő felfogást fogadtam csak el, hogy ez valamiféle mentális deficit, amiről az egyének ugyan nem tehetnek, és a társadalom számára még hasznosak is, de talán valamilyen módon lehet őket gyógyítani? Úgymond az önhibájukon kívüli dologért elítélni nem lehet, de azért mégis van esély a jó útra terelni őket. Akkoriban - még ha sokat tágult is a tudatom - továbbra is megvolt bennem az idegenkedés a homoszexualitással szemben, leginkább a férfiak közti homoszexualitás zavart. Mai szemmel egyértelmű, hogy ekkor még mindig a társadalmi hatás érvényesült bennem, hiszen a női homoszexualitás a társadalomban sokkal elfogadottabb volt már korábban is. Elég csak arra gondolni, hogy évtizedekkel ezelőtt sem keltett megütközést, ha kamasz lányok kézen fogva mentek az utcán, vagy megölelték, átkarolták egymást vagy éppen egymáshoz simulva megpuszilták egymást a nyílt utcán. Nem úgy a fiú kamaszok esetén, egy ilyen cselekedet azonnali megütközést keltett volna a többség részéről. A 70-es években megjelenő pornófilmek esetén - ami leginkább a férfiak vágyait célozta meg - a nők közti szexualitás sokkal megengedőbb volt, és még a heteroszexuálisoknak készült filmekben is a nők testi közelsége (ölelgetés, csókolózás) is gyakran megjelent.
A kilencvenes évek vége felé került a kezembe a Fejezetek a szexualitás történetéből, ami alapjaiban törte össze bennem az emberi szexualitásról alkotott világképemet - mely szerint a római orgiák után több, mint másfél évezredig a keresztényi erkölcsösség uralkodott - és egy sokkal színesebb világ tárult elém (ami azóta csak még tovább bővült). Eszerint az emberi történelem során a szexuális erkölcsök állandóan változtak még Európán belül is egyik nemzedékről a másikra az elmúlt több mint 2000 év folyamán (hol megengedőbbek, hol szigorúbbak voltak). Ez a nyilvános meztelenkedésre, a házasság előtti szexuális viszonyra vagy a homoszexualitás megítélése egyaránt vonatkozott. Mindezek alapján lehetetlen kimondani bármire, hogy az jó vagy rossz, hiszen az adott nemzedék uralkodó felfogásától függ. És mindenféle érv vagy ellenérv nem egyéb, mind az egyén hitrendszerének görcsös megtámogatása.
Habár a homoszexualitást elfogadtam, de továbbra is volt bennem egyfajta érzelmi idegenkedés, és ezt első ízben egy film megnézése kezdte megváltoztatni. Ez pedig a Brockback Mountain című film volt (magyarul Túl a barátságon címmel jelent meg), mely a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán díjat, a 2005-ös Oscar-díj kiosztáson pedig három szobrot nyert, köztük a legjobb rendezésért járó díjat is. A film két cowboy éveken át tartó titkolt szerelmi viszonyáról szólt és rengeteg tabut döntött meg. A cowboy az Egyesült Államokban ugyanis egy többnyire aszexuális jellemvonásokkal rendelkező ikon, amely megjelenhet "magányos vadász" vagy "apa" képében. A film azonban pont ezekkel a sztereotípiákkal szakított, amellyel heves ellenkezést váltott ki a korszakot idealizáló, azt "tisztának" és "romlatlannak" tartó emberek körében. A filmben a homoszexualitás nem a nevetség tárgyaként vagy mellékszálként szerepelt, hanem a film vezérfonala volt, az élet drámája a javából: két férfi közti mély szerelem, ami ellen hiába próbáltak küzdeni. A film kellően jól mutatta meg a főszereplők egymás iránti mély érzelmeit, valamint állandó dilemmájukat a saját nemi identitásuk iránt az akkori kor hangulatában, miközben mindkettőjüknek családja volt szerető feleséggel és gyerekekkel. Amúgy a filmeknek és általában a médiának nagy hatása van a közvélemény formálásra, egy legújabb közvéleménykutatás szerint az amerikaiak közel 20% vallotta, hogy a TV-k hatására változott meg pozitív irányba véleménye a melegházasságokkal kapcsolatban.
"Túl a barátságon" - filmdráma két cowboy titkos szerelmi viszonyáról
Időközben a tudomány álláspontja is kezdett teret hódítani, mely szerint a szexuális orientáció születéskor már adott és azon az egyén változtatni nem képes. Abban azonban még nincs egyetértés, hogy ez mennyire genetikailag meghatározott, nevelés kérdése, esetleg hormonális hatások (még magzati korban) vagy az agy "mintázatainak" tudható be. A tudományban jelenleg nincs egységesen elfogadott nézet a homoszexualitás okaként, de abban teljes konszenzus van, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, ezért "gyógyítani" sem lehet és nem is szabad. Annyira nem, hogy a 150 ezer fős tagságú Amerikai Pszichológiai Társaság irányítótestületének 2009-ben közel egyöntetű döntése szerint fel kell hagyni a terápiás "áttérítési" kísérletekkel. A döntésre azért volt szükség, mert a terapeuták között kis arányban, ám kitartóan jelen van a sokszor vallási konzervatívok által támogatott csoport, amelyik ragaszkodik feltevéséhez, hogy a homoszexuálisok irányultságát meg lehet változtatni. A szakmai testület állásfoglalása szerint azonban ilyen változtatási lehetőségre nincs bizonyíték, sőt egyes kutatási eredmények azt mutatják, hogy ártalmas lehet az efféle átalakítási kísérlet, mert depressziót, öngyilkossági késztetést válthat ki a páciensben. „Ezeknek az eljárásoknak semmiféle tudományos vagy orvostudományi alapjuk nincs, és most a kuruzslás szemétdombjára kerülnek” – mondta Jerry Brown, Kalifornia kormányzója a San Francisco Chronicle-nek adott nyilatkozatában, annak kapcsán, hogy tavaly év szeptember 29-én írta alá azt a törvényt, amely illegálisnak nyilvánítja azokat a kezeléseket, mely a homoszexuálisok "átnevelését" célozza.
Még a 2000-es években is azon az állásponton voltam, hogy ugyan elfogadom a homoszexuálisok létezését, mégis hajlottam arra az álláspontra, hogy ezt nem kéne annyira büszkén hirdetniük, mint például a melegfelvonulással. És az még az én felvilágosult kobakomba sem fért bele, hogy miért kellene támogatni a melegek házasságát. Azonban minél inkább kezdtem rádöbbenni a saját tapasztalatom árán is, hogy a házasság intézménye tényleg nagy válságban van és elkezdtem kutatni ennek az okait, annál inkább kezdtem megkérdőjelezni ennek a felfogásnak a fenntarthatóságát is. Hiszen első sorban a szeretet a legfontosabb, és ha a házasság intézménye azt jelenti, hogy két ember elhatározza, hogy egy életre összeköti az életét (még ha a válási statisztikák szerint ez már egyre kevésbé állja meg a helyét), hogy egymást az életük során támogassák és erről "papírt" is szeretnének, akkor az nem lehet kizáró ok, hogy egyneműek. Melegek által örökbefogadott gyerek is egészséges felnőtté válhat egy szerető meleg családban, nem úgy egy olyan hagyományos családban, ahol csak a mindennapi veszekedés és fizikai vagy lelki agresszió van jelen (és sajnos ez nem ritkaság a hagyományos családokban).
A homoszexualitás legnagyobb ellenzői az úgymond keresztény hagyományok több ezer éves őrzői. A KDNP szerint az azonos neműek házasságkötése nem a jogfejlődés, a haladás egy lépését jelentené, hanem a természettörvény felrúgását. Csak éppen arról feledkeznek meg, hogy nincs természeti törvény, csak ember által alkotott törvények, amit a természet leírására próbálnak használni és ami az évszázadok alatt állandóan változik. A keresztény hagyományok őrzőinek - a nagy igyekezetben - tudatlanságára is minduntalan fény derül, legutóbb Orbán Viktort kellet felvilágosítani, aki házasság mai formáját is több ezer éves hagyománnyal próbálta azonosítani: "Orbán úr téved, a házasság intézményének ma ismert formája csak jó kétszáz éve, az ipari társadalmak kialakulása óta ismert. Korábban sokan nem is házasodhattak, nem volt hozzá joguk" – hangoztatta a Népszabadságnak az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának alelnöki és külügyi szóvivő posztját is betöltő Lunacek. Az álszent erkölcsösség és a fennkölt kétszínű moralizálási gyakorlat már csak azért is visszataszító, mert az oly sokat hivatkozott több ezer éves hagyomány során emberek százezreit hurcolták meg és ölték meg Isten nevében. Bármennyire is próbálják a feledés homályában tartani, de a keresztény egyház hagyományai között ott van az inkvizíció - többek között a még napjainkban is ható nőgyűlöletet is felerősítve -, ami alatt még a Vatikán optimista becslése szerint is valahol 50 és 100 ezer közötti a halálra ítélt boszorkányok (nők) száma, de történészek szerint inkább több 100 ezerre tehető. Szintén a keresztény egyház hagyományai között tisztelhetjük a pedofil papok az egyház általi megtűrését (a mundér becsületének megvédése címszó alatt) vagy a kasztrált kamaszokat is a homoszexuálisok átnevelés ürügyén. Ugyancsak a keresztényi hagyományokhoz tartozik - ahogy egy korábbi posztomban rámutattam -, hogy még jó egy évszázaddal ezelőtt is a 10 éves lányokat törvényesen férjhez adták, ami nem meglepő módon szexuális aktussal is együtt járt és ez mai szemmel nem tekinthető másnak, mint a pedofília támogatásának. De még a család hagyományos intézményére sem lehetnek büszkék, mert Magyarországon körülbelül minden ötödik párkapcsolatban veri rendszeresen a férfi a nőt (és ezt nem a vak kommondor jelenléte okozza). Ha ezekre nem büszkék a mai keresztény hagyományokra oly sokat hivatkozó emberek és inkább szemlesütve hallgatnak róla, akkor miért éppen a homoszexualitás terén kellene bármilyen erkölcsi magasságról prédikálniuk? Az már csak a sors iróniája, hogy a mai jobboldali pártok sokkal kevésbé toleránsak a homoszexualitással szemben, mint voltak elődeik a Horthy korszak idején - amint erre Kurimay Anita doktori disszertációjában rámutatott - és amely korszakot pedig oly nagyon igyekeznek rehabilitálni a mai kormánypártok.
Miközben jó pár évvel ezelőtt engem is inkább taszított az egész melegfelvonulás és azt az álláspontot képviseltem, hogy ezt a másságot nem kellene annyira hangoztatni, mert a heteroszexuálisok sem teszik ezt a saját nemi identitásukkal, ma már változott az álláspontom. Egyrészt nem igaz, hogy a heteroszexuálisok nem hangoztatják nemi hovatartozásukat, gyakorlatilag már az életnek nincs olyan szegmense ahol ez nem merülne fel. Még a reklámokban a termékek eladásakor is sokszor jelenik meg a (hetero)szexualitásra utal jel, de filmekben is állandóan jelen van. Másrészt a melegfelvonulások éppenséggel szükségesek is, hiszen így az emberek - akárcsak a szexuális forradalom, vagy a női emancipáció hatására - lassan kezdik megváltoztatni korábbi megrögzött szokásaikat és hiedelmeiket. A minduntalan megjelenő homoszexualitás a médiában az embereket arra készteti, hogy állás foglaljanak az ügyben és ne felejtkezzenek el róla (ne seperjék a szőnyeg alá). Ez mindenképpen szükséges, mert csak akkor fogunk egy kiegyensúlyozott egyénekből létrejött társadalomban élni, ha képesek vagyunk elfogadni a másságot és szembenézni a korlátolt hiedelmeinkkel, amik az élet minden területén minduntalan megmutatkoznak. Ez a változás most már egyre inkább kezd beindulni (leginkább a nyugati kultúrában) és mind többen változtatnak a korábbi hozzáállásukon. Az index közzétett egy összeállítást, amiben felsorolja azokat a nagy vállalatokat és bankokat, akik a melegek mellett kiállnak, és amit főleg gazdasági érdekekkel magyaráz. Csakhogy az ember irracionális lény, aki mindig az érzelmei, ösztönei és hiedelemvilága szerint cselekszik. Ezért ez a szemléletváltás nem a gazdasági érdekek felismerése miatt történt (hiszen homoszexuális ügyfelek korábban is voltak), hanem mert a társadalmi felfogás változásának hatására a már korábban is meglévő gazdasági érdekek felismerése jelent meg. Természetesen ez egy önmagát erősítő folyamat, hiszen a nagy vállalatok és a média támogatása még inkább segítheti a többségi álláspont változtatását, ami által egyre több - a közhangulatot befolyásoló fontos ember - fog kiállni az ügy mellett.
Melegek felvonulása a Fehér Ház előtt (ma már a nagy világcégek többsége is támogatja őket)
Pár éve azzal sokkoltam kollégáimat, hogy felvázoltam az emberi erkölcs ellentmondásosságát. Megkértem képzeljék el mit éreznének, ha megtudnák, hogy a fiú gyerekük a saját neme iránt vonzódik. És egyöntetű vélemény volt közöttünk, hogy egészen biztosan nagyon szégyellnék az egészet, esetleg megpróbálnák személyes győzködéssel megváltoztatni a gyerekünket és mindenképpen mélyen hallgatnának az ismerősök, barátok és rokonok előtt, mert ez finoman szólva is nagyon ciki lenne. Csakhogy - mondtam én erre - ezelőtt 2000 évvel (ami az emberiség legalább 100 ezer éves múltjában csak egy röpke pillanatnak számít) a homoszexualitás még teljesen elfogadott volt, annyira, hogy a gazdag férfiaknak volt fiú szeretőik, ami a fiú számára bizonyos fokú előrelépést jelentett, ha a legszegényebb családból származott. Egy ilyen társadalomban, az apa akár még büszke is lehetett a fiára (nem mint ahogy az elmúlt évtizedekben), hiszen úgy érezhette, a fia vitte valamire a többi szegény fiúhoz képest. Mivel a száraz tényekben nincs különbség, csak a társadalom hozzáállása más, ezért látszik, hogy az emberi erkölcs is mennyire változékony, pontosabban mulandó.
És végül befejezésként csak annyit tennék hozzá, hogy amint egy korábbi posztomban is kiemeltem, az ember csak azért fél valamitől, mert az számára ismeretlen és minden új dolog elfogadása olyan egy kicsit mint a halál elfogadása. Valami bennünk meg kell haljon, hogy egy új tudjon bennünk megszületni. Ahogy a haldoklás fázisai, úgy egy új elv, szokás, erkölcs elfogadása is több fázison megy keresztül az egyénekben és végső soron a társadalomban. Így van ez a homoszexualitással is, először megjelenik a tagadás ("nem közénk való", "természetellenes", "Istenkáromlás"), majd ezt követi a a düh ("csak valami torz csökevény, amitől meg kell szabadulni", "ki kell verni a fejükből ezt a beteges hajlamot", "meg kell gyógyítani"), majd jön valamiféle alkudozás ("lehet ők is rendes emberek, de ne a szemem előtt tegyék", "elfogadom, hogy mások mint én, de legalább ne büszkélkednének vele, hanem húznák meg magukat"), ezt követi végül valamiféle depresszió és világvége érzés követi ("mi lesz a hagyományos családi értékekkel", "kihal a nemzet", stb.), amit végül valamiféle belenyugvás követhet ("ők is teljes emberek és hasznosak lehetnek a társadalom számára", "olyanok mint én, csak a saját nemükhöz vonzódnak"). Ahogy minden egyén végigmegy ezen az úton a saját tempójában, úgy formálódik a többségi társadalom viszonya is a homoszexualitáshoz.
Mint ahogy a haldokló sem tud megfeledkezni arról, hogy hamarosan meghal, úgy a melegfelvonulások (akár a szexbotrányok vagy a nők ellen elkövetett erőszak nyilvánosságra kerülése) is minduntalan emlékeztetik a többségi társadalmat, hogy változtatni kellene a régi beidegződéseken és hitrendszereken. Az ember attól igazán ember, hogy képes tudatos döntéseket is hozni és nem csak a tudatalattijának hatására cselekszik öntudatlanul. De ezt csak akkor képes megtenni, ha tisztába kerül önmagával, többek között a benne levő korlátozó hiedelmekkel. Amíg ezt nem teszi meg, addig nem egyéb, mint egy biológiai robot, aki csak öntudatlanul engedelmeskedik a benne meglevő hiedelmeknek és előítéleteknek (mint ahogy egy számítógép is engedelmesen végrehajtja a számára kitűzött programokat). Csakhogy a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy az ilyen társadalom nem képes a fejlődésre és megreked. Ha az emberek nem változnak meg belülről (nem változtatnak a hiedelmeiken, a szokásaikon), akkor a társadalom - mint az emberek összessége - sem fog megváltozni. És az ilyen társadalom végül mindig elbukik - általában végül egy olyan társadalom asszimilálja, amelyik képes továbbfejlődni. És ha nem vagyunk képesek túllépni a homoszexualitással szembeni ellenérzésünkön, akkor hogyan lennénk képesek túllépni azon a gyűlöleten, amit egyedek a politikai ellenfeleik ellen éreznek. Hogyan tudunk egy sikeres Magyarországot létrehozni, ha minden erőnket és energiánkat a másik megsemmisítésére használjuk fel.
