Ángyán József - az Orbán kormány volt földművelésügyi államtitkára - a minap arról beszélt egy videóban (NolTV), hogy maffiacsaládok nevezik ki a kormánytagokat. Ezen talán néhányan felháborodnak, még többen meglepődnek, de a nagy többség csak legyint, hogy "ezek már csak ilyenek" és az élet úgymond megy tovább. Csakhogy a társadalom közönye melegágya a további korrupciónak és bármennyire is kellemetlen szembenézni a tényekkel, végső soron a magyar társadalom hozzáállását tükrözik, ahol a Trafikmutyi is csak akkora hírértékkel bír, mintha a sarki kocsmát fosztották volna ki. Bármennyire is nem tetszik nekünk magyaroknak, kénytelenek vagyunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy a legnagyobb bajt nem a Fidesz 2/3-ados parlamenti többsége jelenti, hanem az ellenzék 3 éves harmatgyenge teljesítménye. És az ellenzékbe itt nemcsak a parlamentbe bekerült politikai pártokat kell érteni, hanem a civil szervezeteket, valamint a választópolgárok nagy többségének közönyét is. 

A legutóbbi bejegyzésemet - nem meglepő módon - az Olvasók közel fele eléggé lesúlytóan értékelte, hiszen egy nagyon kényes témát jártam körül, ahol a vélemények nagyon markánsan megoszlanak. Az index egyik tegnapi cikke kapcsán azonban ismét kénytelen voltam egy újabb kényes témát körüljárni, nevezetesen a gyermekek elleni szexuális bűncselekmény törvényi végrehajtásának fonákságait. "A 18 éves Kaitlyn Huntot, a floridai Sebastian River középiskola végzős pompomlányát kiskorú megrontásával és kiskorú elleni erőszakkal vádolják, miután kiderült, hogy leszbikus viszonyt folytat egy 15 éves iskolatársával" - írta meg az index.hu a Huffington Postra hivatkozva. A cikk tömör volt és nem járta körül részletesen az esetet. Ezért azt gondoltam, itt az idő rámutatni, hogy egy teljesen jó szándékú törvényalkotás a valós életben alkalmazva mennyire félresiklik és hány ember életét teheti tönkre végérvényesen. Miközben Kaitlyn Hunt már éppen nagykorúnak számít, mert már betöltötte a 18. életévét, addig az Amerikai Egyesült Államokban és néhány más országban is ennél sokkal hajmeresztőbb dolgok is megtörténnek és tulajdonképpen szexuális bűncselekményekkel már egész kiskorú gyerekeket is megvádolnak, akár 6 éveseket is!

Megdöbbenéssel olvastam, hogy Angelina Jolie eltávolítatta melleit a rák kialakulásának 87%-os esélye miatt. A hírt ő maga árulta el a New York Times-ban megjelent cikkben, ami a Mandiner blogon teljes egészében magyarul is olvasható. Ahogy Angelina Jolie fogalmazott "Az édesanyám majdnem egy évtizeden át küzdött a rákkal, míg bele nem halt 56 évesen. [...] A rák szó a mai napig félelmet kelt az emberekben, és a tehetetlenség érzésével párosul." Ebből a vallomásból egyértelmű, hogy erős volt a halálfélelme és mindenáron elszerette volna kerülni az anyja sorsát. Az egészben az a felháborító, hogy a XXI. században - amikor lépten-nyomon azt súlykolják az emberek fejébe, hogy mennyire fejlett orvostudományunk van - csak ennyire drasztikus beavatkozásra telik megelőzésképpen. Hiszen Angelina Jolie esetén nem rákot diagnosztizáltak, csak örökletes hajlamot! Bármennyire is probáljuk szépíteni, ez nem más mint öncsonkítás. És természetesen a beavatkozás nem kevés pénzébe került. Ráadásul ez Angelina Jolie esetén még csak a kezdet lehet, mert a fent említett cikkben a következő állítás is elhangzik: "Az orvosaim úgy becsülték, hogy 87% esélyem van arra, hogy emlőrákot kapok, a petefészekrákra pedig 50%, bár a százalékos arányok minden nő esetében mások. [...] A melleimmel kezdtem, mivel a mellrák kialakulásának esélye nálam nagyobb, mint a petefészekráké, és maga a beavatkozás is sokkal összetettebb.". Tisztában vagyok azzal, hogy "Évente mintegy 485 ezer nő hal meg csak a mellrák következtében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentései szerint, főként a kevésbé jómódú országokban.". Mégis, vannak olyan tényezők, amik mellett a jelenlegi orvostudomány főáramlata elsikkad vagy legalábbis nem fektet túl sok hangsúlyt. Erre természetesen van magyarázat, de az majd egy másik posztban fogom feltárni. Most inkább arra szeretnék rávilágítani, hogy az öröklött hajlam még egyáltalán nem indokolja, hogy valaki a melleit eltávolítsa és elég szomorú, hogy a médián keresztül egy híres színésznő esete mégis sokakat erre fog buzdítani.

A mai Magyarországon soha nem csökkent az állami újraelosztás mértéke a nyugati országok jellemző szintjére, de 2010 óta komoly visszarendeződés tapasztalható minden téren és az állami szocializmus építését szemléljük teljes közönnyel. Úgy tűnik, kissé belefáradtunk már a demokrácia és piacgazdaság építésébe. Igaz, a nagy többség 1990-ben nem demokráciát akart, hanem a nyugati fogyasztói társadalom elérését. Így aztán azzal sem törődünk, hogy a "cirkuszt és kenyeret" 2000 éves római mondás mennyire érvényes a mai magyar társadalom egy jelentős részére. Ezen viselkedés természetesen kedvez egy olyan politikai kultúrának, mely szerint a népnek kell egy erős kezű vezető, mely megmutatja az utat a földi paradicsom felé. Csakhogy az erős kezű vezetővel együtt jár a központosított hatalom kiépítése is, ami önmagában hordozza a rendszerhibák sokaságát! Ami végső soron a korábbi rendszerben elért (rész)sikereket is tönkreteszi.

Sajnos a mai képmutató világunkban csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha már országgyűlési politikusról is kiderülhet, hogy verte élettársát és korábbi feleségét. És persze ilyenkor ájtatos szemmel kijelentjük, hogy ez felháborító, és az ilyennek nincs helye a közéletben. Az ellenkező oldal szimpatizánsai rögtön mindenféle nyomdafestéket nem tűrő hangnemben minősítik az elkövetőt és (részben joggal) a Fideszt is felelőssé teszik, miközben a Fidesz először kivár, majd érzékelve a közvélemény felháborodását Balogh "kezét elengedi". Azonban ez az eset messze nem egyedi, sajnos "Magyarországon minden hónapban legalább egy gyerek, és minden héten legalább egy nő válik áldozatává családon belüli erőszaknak." Csak hát valahogy nem szeretnénk ezzel a számunkra kényes témával foglalkozni, mert túl büdösnek találjuk. Pedig az országgyűlési képviselők nem a Marsról jöttek, ugyanúgy a magyar társadalom részei és ilyenformán valahol tükröt is tartanak nekünk.

"Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Ó, mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot
Ó, mondd, te kit választanál? [...]

Oly nehéz a választás"

(Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - Te kit választanál?)

A nyájszellem kifejezést általában pejoratívan használjuk és többnyire azt értjük alatta, amikor emberek tömege gondolkodás nélkül követi a falkavezért. Ebben a posztban néhány olyan tudományos kísérletet mutatok be, ami mindenképpen arra kell késztessen mindannyiunkat, hogy alapjaiban gondoljuk át a magunkról alkotott képet. Ugyanis már egészen egyszerű tudományos kísérletekben is érvényesül a "nyájszellem", amikor másokat öntudatlanul követünk, akár úgy is, hogy esetleg nem értünk velük egyet, de nem szeretnénk kilógni a sorból. De csak pusztán azért követni másokat, mert félünk szembesülni mások esetleges neheztelésével és ítélkezésével nem vezet jóra, ahogy a történelem számos tragikus esete mutatja. Talán érdemes lenne időnként hangosan feltenni a kérdést mások és magunk számára is: Valóban ez a jó irány? Mert, ha  az irány nem jó, akkor miért követünk másokat szótlanul birkák módjára?

A Wikipedia szerint “a közösségi média az a média, amit elsődlegesen egy közösség, mint csoport formál, közösségi szinten, nem pedig írók, újságírók és a médiavállalatok összessége." A közösségi média az internetet és az online megjelenési lehetőségeket aknázza ki (blogok, wiki, közösségi hálózat) annak érdekében, hogy a korábbi média monológokat - amikor csak néhány központi szervezet "beszélt" a tömegekhez - átalakítsa dialógusokká, amikor is a megjelentetett tartalom a későbbiekben megváltozik, alakul annak szerkesztésével és a hozzáfűzött véleményekkel együtt. A közösségi média elősegíti a tudás-demokráciát, mialatt tartalom befogadókból tartalom szerkesztővé alakítja az embereket. És ezzel a kijelentéssel már el is jutottunk a lényeghez, az emberiség egy új korszakához.

Ebben a posztban az "ingyen" energia forradalmáról értekeznék a "megbontó felfedezés" gazdasági modellje segítségével, megpróbálván felvázolni egy ilyen Széles Gábor által beharangozott energiacella társadalmi hatását az elkövetkező évtizedekben. Meglátásom szerint  az "ingyen energia" nemcsak az emberek hétköznapi életét, hanem az emberiség jelenlegi politikai berendezkedését is megváltoztatná. Ez a poszt nem kíván választ adni arra a kérdésre, hogy Széles Gábor által említett energiacella valóban működőképes-e, és az már ősszel sorozatgyártásba kerülhet-e? Az internet tele van mindenféle "ingyen energia" ötletekkel, elég csak az internetes keresőbe beírni a szópárt (igaz, javát működésképtelennek lehet nyilvánítani már a mindennapi tapasztalat alapján is!). Elméleti fizikusok már megbecsülték a vákuumban található energiasűrűséget és habár az egyes elméleti modellek között nincs teljes következetesség, de egyes becslések irdatlan nagy számot is eredményeznek (10¹¹³J/m³). A tudomány mai főáramlata szerint azonban ezt az energiát nem lehet megcsapolni. Ez persze nem jelenti azt, hogy akár már a közeljövőben nem lesznek olyan új tudományos felfedezések, amik már képessé tehetik az emberiséget ezen energia töredékének elérésére.  

A mai világunkban, ahol a médián keresztül állandóan az individualizmust tolják előtérbe és az egoizmus tűnik a követendő példának, sokan már a (kis)közösségek halálát jósolják. A Darwini elmélet, habár a maga idejében sorsfordító volt az európai ember számára, mert a gyermeki korban levő tudományának egy újabb lökést adott a vallástól való elszakadásra, egyben évtizedekre határozta meg az emberek gondolkodását. A mai kor uralkodó elve, hogy a társadalmat csak a túlélésért folytatott küzdelem határozza meg, ami a darwinizmus emberi társadalomra alkalmazott eltorzított változatának abból az értelmezéséből következik, hogy a legnagyobb teljesítményre képes egyének szelekciója a fejlődés útja.

"Lejárt a mohóság kora, eljött az empátia ideje: teljes egészében felül kell vizsgálnunk az emberi természettel kapcsolatos nézeteinket" - szögezi le Frans de Waal, az "Az empátia kora" írója.